Az alkotmánybíróság bölcsen döntött
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem az ellenőrző szerveknek kellene megállapítaniuk egy választott testület által hozott határozat célszerűségét.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem az ellenőrző szerveknek kellene megállapítaniuk egy választott testület által hozott határozat célszerűségét.
A tavalyihoz hasonló ütemben bővült januárban a román idegenforgalom, a vendégéjszakák száma 8,5 százalékkal nőtt – derült ki az országos statisztikai intézet csütörtöki közléséből.
Románia határozottan ellenzi egy koncentrikus körökből álló unióról, egy többsebességes Európáról szóló, utóbbi időben felmerült elképzeléseket – szögezte le szerdán Klaus Johannis államfő, amikor Bukarestben fogadta Joseph Muscatot, az unió soros elnökségét ellátó Málta miniszterelnökét.
Magyarellenes tartalomért, az RMDSZ feljelentése alapján 25 ezer lejes pénzbírságot szabott ki a médiahatóság a B1 tévécsatornára – tudatta hírlevelében az alakulat.
Hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánította az országos diszkriminációellenes tanács (CNCD) felszámolásáról szóló törvénytervezetet keddi ülésén a képviselőház, miután a kezdeményezés napirendre tűzésének határideje lejárt. Az ügyben a szenátus hozza meg a döntést.
17.721 kérést regisztráltak az elemi oktatási rendszerbe való beiratkozások első napján, február 27-én 18 óráig az országban– tájékoztat a tanügyminisztérium.
Románia teljesíteni tudja védelmi területen a nemzetközi szövetségeseivel szemben tett vállalásait az idei állami költségvetés tükrében, amely a védelmi minisztériumnak GDP-arányosan 2 százalékot biztosít – jelentette ki kedden Klaus Johannis államfő.
Átlagosan 180,15 lejt szán ajándékvásárlásra március 1-je és március 8-a alkalmából a romániai városi lakosság – derül ki egy felmérésből. Eszerint a megkérdezettek 60 százaléka 100 és 299 lej közötti összeget fordít meglepetésekre.
A tanfelügyelőség utasítása értelmében nem fogadhatja az elemi iskolába beiratkozók dossziéit a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium – írta keddi számában a Vásárhelyi Hírlap.
„Jó állam- és kormányközi kapcsolatokra törekszünk Romániával, ehhez pedig párbeszédre van szükség” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután román kollégájával, Teodor Meleșcanuval találkozott. Utóbbi hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket.
A marosszéki székely közösségi tudat megerősítése, a marosszéki hagyományok felelevenítése érdekében fogadták el Marosszék Székely Tanácsának címerét, amely a történelmi Marosszék címere is egyben.
Túllépte hatáskörét, és ezzel alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő, országos tiltakozási hullámot kiváltó kormányrendelet ügyében végzett vizsgálata során – állapította meg hétfőn az alkotmánybíróság.
Az átdolgozás végső fázisába értek azok az új tantervek, amelyeknek közvitája a múlt héten zárult le. A hozzászólások, kommentárok figyelembevételével elkészült végleges változatokat március elején közli az oktatási tárca, majd a Hivatalos Közlönyben is megjelennek.
Egy közvélemény-kutatás szerint adott körülmények között a romániai lakosság 37 százaléka választana magyar államfőt az ország élére. Az IRES közvélemény-kutató társaságnak a kisebbségekhez való viszonyulás kérdéseit vizsgáló, január 31. és február 2. között készített reprezentatív felmérését a Sinteza kolozsvári folyóirat közölte.
Németországi mintára a román kormány is környezetvédelmi matricás rendszert vezetne be a nagyvárosokban, ezzel helyettesítve a gépjárművek után eddig fizetett, február elsejével eltörölt környezetszennyezési díjat – közölte a Profit.ro portál pénteken.
A romániai bírák országos szövetségének (UNJR) elnöke, Dana Gârbovan aggasztónak találja, hogy a hazai igazságszolgáltatás és a jogállamiság a politikai csatározások központi témájává vált, és mindenki az igazságszolgáltatást akarja „megmenteni” a politikai befolyástól.
Bántalmaztak három fiatalt szombat hajnalban Kolozsvár belvárosában, az utcán. A Stiridecluj.ro hírportál arról számolt be, hogy a fiatalokra azért támadtak rá, mert magyarul beszéltek. Az összetűzés tényét a rendőrség megerősítette, de az okokat még vizsgálják.
Románia is vizsgálatot indított a nagy nemzetközi cégek által forgalmazott élelmiszerek minőségét illetően – jelentette be pénteken Petre Daea mezőgazdasági miniszter.
Áfát törölne Dragnea Nulla ÁFÁ-t vezetne be a szociális célra használt lakásokra, illetve az ilyen céllal történő ingatlanok építésére, a mezőgazdasági szolgáltatásokra, a sajtóban tör...
Felszólította Emil Bocot, Kolozsvár polgármesterét a PSD helyi szervezete, hogy ne akadályozza a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését.
Nem szavatolt a korrupcióellenes harc visszafordíthatatlansága, amelyet a korrupció büntetésének enyhítésére irányuló törekvések, valamint a politikának az igazságszolgáltatásba történő beavatkozása veszélyeztet – jelentette ki tegnap Klaus Johannis államfő a korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavalyi tevékenységének értékelésére szervezett bukaresti értekezleten.
Egy, a pénzügyminisztérium által készített jelentés szerint az állam több mint félmilliárd eurót veszített azon a szerződésen, amelyet az amerikai Bechtel útépítő társasággal kötött az észak-erdélyi autópálya megépítésére.
Árvízriadó péntekig Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal (INHGA) sárga jelzésű árvízriadót adott ki tegnap hat vízgyűjtő medencére, amely péntek reggelig érvényes. Az érintett folyók a ...
Nagyon szeretné, hogy sikeres legyen a jelenlegi kormány, de ha nem egy ember vezeti a kabinetet, az össze fog omlani – nyilatkozta tegnap Victor Ponta volt kormányfő egy Târgu-Jiu-i sajtótájékoztatón.
Elutasította a pitești-i táblabíróság tegnap Klaus Johannis perújítási kérelmét, amellyel egy másfél éve elveszített nagyszebeni ingatlanának tulajdonjogát próbálta visszaszerezni a román államfő
Kevesebb, mint két hónappal beiktatása után négy poszton is változik a Sorin Grindeanu vezette bukaresti kormány – közölte az MTI a szociálliberális kormánykoalíció tegnapi üléséről kiszivárgott információkra hivatkozva.
Pártot alapítana Nem zárja ki valamelyik pártba való beiratkozását Dacian Cioloș volt miniszterelnök, sőt azt sem, hogy ő maga kezd pártalapításba. Politikai ambícióiról egy rádióinter...
Néhány száz szülő és gyerek vett részt szombaton a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren tartott megmozduláson, amelyet a közösségi hálón szerveztek Nevelés a demokráciáért – a polgári nevelés lecke címmel.
Azt a feladatot kapta, hogy tervezetet dolgozzon ki az Alkotmánybíróság döntéseinek a büntető törvénykönyvekkel való összehangolására – mondta a PNL első alelnöke, Cătălin Predoiu.
Nicolae Robu, Temesvár polgármestere szombati sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta: nem az zavarja, hogy a DNA vizsgálódik az egykor államosított lakások eladásának ügyében, hanem az, hogy a hazai sajtó őt tette felelőssé 967 lakás törvénytelen értékesítése miatt, holott ő, mandátuma alatt, csak két szerény lakás eladásához járult hozzá aláírásával.
Olguța Vasilescu munka- és családügyi miniszter arra figyelmeztette a demonstrációkon részt vevő szülőket, hogy ha gyermekeiket is elviszik, törvénytelenséget követnek el, és emiatt a rendőrség tízezer lejig terjedő bírsággal sújthatja őket.
Jogerős bírósági ítélet értelmében 30 napon belül el kell távolítani a Városháza feliratot a csíkszeredai polgármesteri hivatal homlokzatáról..
Románia válaszúthoz érkezett, és el kell döntenie, hogy a demokrácia vagy a korrupció útján akar tovább menni – jelentette ki Klaus Johannis államelnök csütörtökön.
Konzultációt kezdeményezett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapszabályának és programjának módosítására.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) hallgatták ki szerdán Grațiela Gavrilescu parlamenttel való kapcsolattartásért felelős minisztert. A DNA székhelyéhez érkező tárcavezető nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak. Ügyészségi források szerint tanúként hallgatják ki egy korrupciós ügyben.
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB) Románia ellen, azt kifogásolva, hogy egy rövidesen hatályba lépő törvény szerint a nagyobb forgalmú üzletláncoknak helyi termelőktől kell beszerezniük a friss élelmiszerek több mint felét – közölte az Agerpres hírügynökség szerdán.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség ideiglenesen Székely Szilárd tanárt bízta meg a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatói teendőinek az ellátásával – közölte a Népújság napilap. A kinevezéssel enyhül az intézményre nehezedő nyomás, a gimnázium tanárai megkaphatják az elmaradt decemberi és januári béreiket.
Négy ember a helyszínen meghalt, tizenhárom sérültet vittek kórházba az M43-as autópályán, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely közelében szerda reggel történt tömegbaleset helyszínéről – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője tegnap délelőtt az MTI-vel. A halottak közül egy román állampolgár, a sérültek közül hat.
Pert nyert Románia a párizsi nemzetközi kereskedelmi kamaránál az olasz Enel energiavállalattal szemben az egyik volt román állami áramszolgáltató privatizációja miatt kialakult jogi vitában.
„Azoknak kell megoldást keresniük és találniuk, akik előidézték a problémákat. A gondok abból származtak, hogy a kormány megpróbált az igazságüggyel kapcsolatos törvényeken változtatni. Ezt az eljárást egyértelműen támogatta a PSD, tehát természetes, hogy a PSD-nek kell megoldásokat találnia” – magyarázta kedden Klaus Johannis
államfő a Cotroceni-palotában.
Megszülettek az első olyan felmentő, illetve jogerős ítéleteket eltörlő bírósági döntések, amelyeket a hivatali visszaélés bűncselekményét pontosító tavalyi alkotmánybírósági döntés alapján hoztak meg a bíróságok.
Jóváhagyta hétfőn a parlament az államfő népszavazás kiírására vonatkozó kérését, a határozatot egyhangúlag megszavazta a plénum.
Két fiatalt fogtak el a kolozsvári rendőrök vasárnap hajnalban, akik megkíséreltek újabb ábrákat festeni a Fellegváron lévő óriáskereszt talapzatára.
Az idei költségvetés elfogadásának napján, azaz január 31-én kibocsátott miniszteri rendelettel Lia Olguța Vasilescu asszony alaposan megnyirbálta a szociális szolgáltatást végző szervezeteknek az előző kormány által már elfogadott büdzséjét. Az intézkedés súlyos válságba sodorhatja a civil szervezeteket, és gondozottaik számára is kétségbeejtő helyzeteket teremt.
Menetelés az életért 2017 elnevezéssel országos megmozdulást hirdetett a román ortodox egyház március 25-re a „hagyományos keresztény család” értékeinek népszerűsítésére.
Újraválasztották Biró Zsoltot a pártelnöki tisztségbe a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának Szatmárnémetiben tartott tanácskozásán szombaton.
Nem ette meg a farkas… Az Országos Meteorológiai Igazgatóság előrejelzése szerint mától február 14-éig, keddig nagyon hideg lesz az egész ország területén, a keleti és déli országrészb...
Klaus Johannis államfő szerdán megjelent a lemondását negyedik napja követelő tüntetők között, de tartalmas párbeszédre nem kerülhetett sor közöttük a trombiták és bekiabálások hangzavarában, írja az MTI.
Lemondott tisztségéről Florin Iordache, a szociálliberális kormány igazságügyi minisztere tegnap, annak a – büntetőjog korrupcióellenes szigorán enyhítő – sürgősségi kormányrendeletnek a kezdeményezője, amely nagyszabású korrupcióellenes megmozdulássorozatot váltott ki országszerte.
Az ország nemzeti egységét és területi épségét féltő, az ezek ellen irányuló támadások leküzdésére felszólító felhívást tett közzé román akadémikusok egy csoportja, írja az MTI.