Rövid sporthírek
Listavezető a sereghajtó ellen Hétközi fordulóval folytatódik ma a női kosárlabda Nemzeti Liga, a 15. játéknapon a címvédő Sepsi–SIC 18 órától a sereghajtó Marosvásárhelyi Sirius ottho...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Listavezető a sereghajtó ellen Hétközi fordulóval folytatódik ma a női kosárlabda Nemzeti Liga, a 15. játéknapon a címvédő Sepsi–SIC 18 órától a sereghajtó Marosvásárhelyi Sirius ottho...
Tegnap délután 3 órakor ismét megnyitották a sugásfürdői kicsi sípályát – közölte Bodor Loránd. A Sepsi Rekreatív vezetője szerint a nagy pálya „fenti” segítség nélkül nem helyezhető üzembe.
A Magyar Unitárius Egyház alapításának 450. évfordulóját különféle események megrendezésével ünnepli. Ezek között szerepel az a kihívás is, amely a Freedom Run elnevezést kapta, ami szabad fordításban szabadságfutamot jelent.
Nemrég vált hivatalossá, hogy Suciu Valentint bízták meg az FK Csíkszereda U17-es labdarúgócsapatának irányításával, miután Vég Csongor edző távozott a Székelyföld Labdarúgó Akadémiáról. A Sepsi OSK korábbi vezetőedzője új kihívások elé néz a hargitai megyeszékhelyen.
Ma 15 órától második edzőmeccsét játssza az Antalyában edzőtáborozó Sepsi OSK I. ligás labdarúgócsapata, a téli szünetben alapos kereterősítésen átesett piros-fehérek a lengyel Korona Kielcével mérik össze erejüket. A január 26-ig tartó edzőtáborban további felkészülési mérkőzések szerepelnek a programban.
Felhívás pingpongozásra! A kézdivásárhelyi sportiroda és a Zöld Nap Egyesület január 17-én, szerdán 15 órától amatőr sportolók számára szervez asztalitenisz-bajnokságot a céhes városi ...
Megműtötték Miklós Editet, aki szombaton súlyos térdsérülést szenvedett az ausztriai Bad Kleinkirchheimben rendezett szuper-G világkupafutamon, ezért kihagyja a februári, pjongcsangi téli olimpiát. A magyar alpesi sízőre hosszú kényszerpihenő vár, felépülése várhatóan több hónapot vesz igénybe.
A sepsiszentgyörgyi Sport-All Ski Team síszakosztálya pénteken a SkiGyimes sípályán rendezte meg a Hargita Megyei Síbajnokság első fordulóját, a Sport-All Kupát. Népes mezőny tette tiszteletét a viadalon, összesen 156 gyerek állt starthoz hat különböző korosztályban.
A bajnoki címvédő Sepsi–SIC továbbra is őrzi hibátlan mérlegét a női kosárlabda Nemzeti Ligában, miután a 14. forduló szombati játéknapján meggyőző játékkal, végig vezetve 76–52 (29–16, 14–15, 25–5, 8–16) arányban legyőzte Gyulafehérvárt a Sepsi Arénában. A hét közepén újabb bajnokit vívnak a zöld-fehérek, ezúttal Marosvásárhely ellenében.
Hétvégén motorzúgástól volt hangos Kommandó, ahol a tavalyi sikeres első kiírása után a sepsiszentgyörgyi Auto Crono, illetve a franciaországi Paul Lacombe szervezésében megtartották a Romanian Historic Rally második kiadását, ahol a régi masinák képességeit tették próbára a Kommandó és Zabrató közötti szakaszon.
Múlt csütörtökön megtartotta első edzését a kézdivásárhelyi Spartan Race Training Group (SRTG), amely ezzel elkezdte a felkészülést az augusztusban esedékes, első romániai spártai akad...
Az elmúlt hét folyamán Bodzavásáron zajlott az ifjúsági I–II. korosztályú asztaliteniszezők számára kiírt Román-kupa, amelyen több háromszéki sportoló is asztalhoz lépett.
Mától január 28-ig Horvátország lesz az európai kézilabda fővárosa, ugyanis rajtol a 2018-as férfikézilabda-Európa-bajnokság, amelyen a német válogatott a címvédő. A kontinenstorna a 1...
Az év első hazai bajnokiját lehet végigszurkolni szombaton a Sepsi Arénában, ahol a Sepsi–SIC a Gyulafehérvári Egyetem csapata ellen arathatja alapszakaszbeli 12. diadalát. Kovásznán és környékén a ralikedvelőknek tartogatnak érdekes csemegét a Historic Winter Rally második kiadásával.
Tavaly februárban tudósítottunk arról, hogy a csíkszeredai tehetséggondozó központból Felcsútra költözik a kézdialmási Tamás Nándor labdarúgó, aki a nyár óta a Puskás Akadémia U19-es és NB III-as csapatában ontja a gólokat. A 17 éves csatártehetség rátermettségére a román válogatottban is felfigyeltek, az U18-as nemzeti csapatnak már alapemberévé vált, és a hírek szerint hamarosan behívót kaphat a felnőtt keretbe is. Hogy mit szól mindehhez a fiatal támadó, az kiderül az alábbiakban.
A 2018-as esztendő sportszempontból igencsak elkényeztet bennünket, az év kiemelkedő sporteseményei közé tartozik a februárban esedékes téli olimpia, Pjongcsangban a csíkszeredai Miklós Edit ötkarikás éremért száll síkra. Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság minden bizonnyal a nyár legnézettebb műsora lesz. De ez csak kettő abból a gazdag kínálatból, ami idén vár ránk, ezekből szemelgettünk az alábbiakban.
Győztes rajt Győzelemmel kezdte a Darthmouth College női kosárlabdacsapata a Borostyán Liga sorozatát hazai pályán a Harvard ellen. A legnevezetesebb nyolc amerikai egyetemet (Princeto...
Az előző év végén befejeződött a tekézők Háromszék-kupája, az október közepétől december végéig tartó pontvadászat bajnoki címét a Zarah Moden csapata érdemelte ki, megelőzve a Góbék és a Bad Boys alakulatát.
Ismét hallattak magukról a háromszéki íjászok, akik szombaton teremíjász-bajnokságon, az úgynevezett IFAA Online kiíráson tették próbára magukat. Az első versenyszámban 6–28 méter közötti távolságokra voltak kifüggesztve a céltáblák, míg a második versenyszámban 18 méterről kellett célba lőni.
Rangos viadalon indították az évet a háromszéki utánpótláskorú asztaliteniszezők, akik az elmúlt napokban Budapesten, a Magyar Openen ragadtak ütőt, több-kevesebb sikerrel. A legjobb eredmény az NMSK reménységének, Mike Borókának a nevéhez fűződik, aki – a marosvásárhelyi Ungvári Evelinnel az oldalán – bronzérmet szerzett a csapatversenyben.
Keretet hirdetett Dragan Petricevic, a romániai női kosárlabda-válogatott vezetőedzője a februári, Finnország és Szlovénia elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésekre. A szakember 14 játékosnak küldött behívót, közülük négyen a bajnoki címvédő Sepsi–SIC mezét viselik. Továbbá ketten a svéd válogatottban, egyikük pedig a horvát nemzeti csapatban kap lehetőséget a zöld-fehér mezes kosárlabdázók közül. A kézdivásárhelyi Demeter Nóra először kapott meghívást a felnőtt keretbe.
A bajnoki címvédő Sepsi–SIC 2018-ban ott folytatta, ahol 2017-ben abbahagyta, egy kiegyensúlyozottabb első negyedet követően esélyt sem adott ellenfelének, és magabiztos játékkal 80–64 (21–22, 18–11, 18–14, 23–17) arányban győzött Alexandria vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga 13. fordulójában. A két csapat 19. alkalommal találkozott egymással, a zöld-fehér mezesek pedig 18. sikerüket ünnepelhették a Teleorman megyeiek ellen.
A férfiaknál a horvát Luka Cindricet, a nőknél a román Cristina Neagut találták a legjobbnak az év legjobb kézilabdázója címért kiírt szavazáson, amelyet az európai szövetség (EHF) rendezett. A férfiak között Lékai Máté, a nőknél pedig Görbicz Anita másodikként zárt.
A gyenge őszi szereplés miatt több játékosának is búcsút intett a Sepsi OSK labdarúgócsapata, ugyanakkor komoly erősítésbe fogott. Ugyan még nem alakult ki a végleges keret, de már most elmondható, hogy az élvonalban szereplő klub minőségi légiós-állománnyal büszkélkedhet, ráadásul a szakmai stábot is kiegészítették. A jó híreknek még nincs vége, a stadion korszerűsítési munkálataival remekül haladnak, és bizakodóak, hogy idéntől már ténylegesen is hazai pályán küzdhetnek a pontokért.
A 2017-es év utolsó péntekén, december 29-én zsibongó versenytérré alakult át a kézdivásárhelyi műjégpálya, ugyanis a helybeli HC Bikák partnerségben a Székelyföldi Jégkorong Akadémiával (SZJA) utánpótlástornát szervezett tíz év alatti kishokisták számára a nemrég átadott, nemzetközi tornák lebonyolítására is alkalmas korszerű létesítményben. A Székelyföldi Jégkorong Akadémiát (SZJA) működtető Mens Sana Alapítvány elnöke, Tánczos Barna díjazta a résztvevőket, és egy villáminterjú keretében válaszolt kérdéseinkre.
Tavaly ősszel indult be „teljes gőzzel” a Sepsi Aréna, a város csíkszeredai bejáratánál felépített új multifunkcionális sportcsarnok, az elmúlt hónapokban több kulturális, egyházi és sportrendezvényt szerveztek már ott. Időközben elkezdték az új sátortetős műjégpálya építését is az aréna szomszédságában.
Idegenben kezd a Sepsi-SIC Az év első játéknapját szombaton szervezik a női kosárlabda Nemzeti Ligában, a 13. fordulóban a kétszeres bajnok Sepsi-SIC idegenben, Alexandrián igyekszik k...
Emlékezetesként vonul be a 2017-es esztendő a háromszéki sport történetébe, ugyanis a Sepsi–SIC női kosárlabdacsapata másodszor is felült a honi kosárlabda trónjára, magabiztos meneteléssel megnyerve a bajnokságot. A Sepsi OSK labdarúgóklub remek tavaszi szezont futott a másodosztályban, így történelmi tettet végrehajtva feljutott az élvonalba. Vajon mit tartogat felnőtt csapataink számára 2018? Sikerül megismételni a tavalyi diadalmenetet?
Sokan voltak kíváncsiak múlt pénteken a már hagyományszámba menő nosztalgia kosárlabda-mérkőzésekre a kézdivásárhelyi sportcsarnokban, ahol a KSE és a Nagy Mózes Sportklub egykori és jelenlegi leány, illetve fiú együttesei mérkőztek meg egymással. Az idei kiadás minden eddigieknél sikeresebbnek bizonyult, mivel nagy számban jelentek meg az érintettek, így jó hangulatú, látványos elemeket sem nélkülöző összecsapásokat szurkolhattak végig az érdeklődők.
Múlt szombaton a KSE korcsolya-szakosztálya ünnepi műsorral örvendeztette meg az érdeklődőket, a Petra Knezevic Kolarevic által felkészített lányok művészi görkorcsolya-bemutatóval búcsúztatták az évet a Turóczi Mózes-iskola sporttermében. Páratlan élményben részesültek az egybegyűlt szülők és hozzátartozók, a csapat tagjai alkalomhoz illő kosztümökben, flitteres szoknyában egyszerre mozdultak a zenére.
Múlt csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnok szolgált helyszínéül a 2017-es háromszéki sportgálának, amelyet a Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság és a Municípiumi Sport Club rendezett. A gálán kitüntették a 2017-es év legeredményesebbnek tartott háromszéki sportolóit, de csapatok, edzők, a megyei sportot támogató személyek, intézmények is elismerésben részesültek.
Remekeltek az évzárón Múlt pénteken a KSE kosárlabdacsapata Szatmárnémetiben lépett pályára a női I. liga alapszakaszának utolsó mérkőzésén. Az összecsapás semmiféle gondot nem okozott...
Az év utolsó bajnokiján is magabiztos győzelmet aratott a címvédő Sepsi–SIC, amely a csütörtöki Olympiakosz Pireusz elleni Európa-kupa mérkőzést követően szombaton már az Aradi ICIM vendégeként lépett pályára. A Mikes-csapat semmit sem bízott a véletlenre, és 82-58 (12-19, 20-22, 12-26, 14-15) arányban lelépte ellenfelét a női kosárlabda Nemzeti Liga 11. fordulójában. A zöld-fehérek őrzik hibátlan mérlegüket a pontvadászatban, tíz sikerrel vezetik a ranglistát.
Négypontos előnyből kezdte az Olympiakosz Pireusz elleni athéni visszavágót a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata az Európa-kupában. A legjobb tizenhat közé jutásért vívott párharc második felvonása kevéssé emlékeztetett az egy héttel korábbi, sepsiszentgyörgyi találkozóra, a zöld-fehér mezesek a mérkőzés első felében nehezen találtak gyűrűbe, így félidőre már 21 pontos volt a hátrányuk. A második játékrészben szaladtak az eredmény után, ám csak 11 pontosra sikerült felzárkózniuk.
A jégstadionokban használt géppel dolgoztak tegnap Sepsiszentgyörgyön a központi jégpályán. A szakemberek azt mondják, vasárnap mindenképp, de jó esély van arra, hogy már szombaton glicsuzni lehessen a megyei tanács előtt.
Kosaras gálameccsek évvégére Szombaton 17 órától kezdődik a már hagyományszámba menő, év végi gálamérkőzés a céhes város színeit korábbi években képviselő, illetve jelenlegi játékosai ...
A téli sportok eme válfajának kedvelői élesíthetik a korcsolyáikat, ugyanis mával kezdődően lehet korcsolyázni a kézdivásárhelyi korszerű műjégpályán! Bokor Tibor polgármester átvette a Nemzeti Befektetési Alaptól a pályát, és a régóta várt engedélyre is rábólintott a tűzoltóság.
Hatalmas tétje van a Sepsi-SIC ma esti görögországi vendégszereplésének, ahol a sepsiszentgyörgyiek jó játékkal bejuthatnak a női kosárlabda Európa-kupa legjobb tizenhat csapata közé. A zöld-fehér mezesek lépéselőnyből várják az Olympiakosz Pireusz elleni, 18 órakor kezdődő összecsapást, miután egy héttel ezelőtt négy pontos győzelmet arattak a Sepsi Arénában.
Márton Ádám harmadik lett Az elmúlt hétvégén, Újvidéken megtartott asztalitenisz Butterfly Újévi-kupa közel 500 fős mezőnyében a sepsiszentgyörgyi Márton Ádám az U10-es korosztályban a...
A németországi női kézilabda-világbajnokság álomcsapatába Nora Mörk és Yvette Broch révén két győri légiós is bekerült, míg egy harmadik, Stine Oftedal lett a legértékesebb játékos (MVP). Egyik választás sem mondható érdemtelennek: a csapatkapitány Oftedal a legjobb tornáját futotta a norvég válogatottal, míg Mörk 66 góllal végzett a góllövőlista élén, Broch pedig a sikerrel megvívott bronzmeccsen is fontos szerepet játszott a hollandoknál.
December 23-án, szombaton 17 órától nosztalgiáznak a kézdivásárhelyi kosárlabda-kedvelők, ugyanis ekkor kezdődik a már hagyományszámba menő, év végi gálamérkőzés a céhes város színeit korábbi években képviselő, illetve jelenlegi játékosai között.
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub asztaliteniszezői Újvidéken zárták az idei évet, ahol a rangos Butterfly Újévi-kupán léptek asztalhoz, közel 500 sportolótársukkal egyetemben. A rangos mezőnyben montenegrói, bosznia-hercegovinai, magyarországi és romániai pingpongozók méretkeztek meg.
A Temesvári Poli és a Dinamo közti gólnélküli döntetlennel zárult a labdarúgó I. liga 22., egyben idei utolsó fordulója, amelyben újfent nem termett babér a háromszéki Sepsi OSK-nak. Amint arról már beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyiek az FC Voluntari otthonában hajtottak fejet 3-0 arányban. 15. idénybeli vereségét szenvedte el a sepsiszentgyörgyi gárda, ráadásul ez volt a 13. olyan bajnoki, amelyen képtelenek voltak bevenni az ellenfél kapuját.
Az odavágóbeli összecsapáshoz hasonlóan hétfőn este is 3–0 arányban kapitulált az FC Voluntari-al szemben a Sepsi OSK labdarúgócsapata, az élvonalbeli pontvadászat idei utolsó játéknapján. A sepsiszentgyörgyiek megengedhetetlen védelmi hibákat követtek el, támadásban pontatlanok voltak, és ez sokba került, visszacsúsztak a rangsor utolsóelőtti helyére.
A háromszéki Székely Kobrák is szorítóba léptek a hétvégén, Csíkszeredában lebonyolított bokszgálán, ahol zernyesti, brassói, gyergyószentmiklósi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi ellenfelekkel küzdöttek meg, sikeresen.
Bravúros továbbjutást ért el az ISK U13-as korosztályú lánycsapata, amely sikeresen abszolválta a harmadik teremtornát és csoport másodikként továbbjutott a bajnokság elődöntő szakaszára.
Itthon a pontokért Mától péntekig a Sepsi ISK szervezésében zajlik Sepsiszentgyörgyön az ifjúsági III-as korosztályú lány-kézilabdacsapatok második teremtornája, a Vadász utcai sportte...
Tegnap este kilencedik bajnoki sikerét is elkönyvelte a címvédő Sepsi-SIC, amely a női kosárlabda Nemzeti Liga 10. játéknapján a vendég Temesvári SCM együttesét kényszerítette térdre a Sepsi Arénában. A Zoran Mikes irányította zöld-fehéreknek remek ujjgyakorlat volt ez a mérkőzés a csütörtöki, athéni Európa-kupabeli párbaj előtt, ahol történelmi sikert érhetnek el.
Nem tudott meglepetést okozni a Sepsi Futsal Resicabányán, a teremlabdarúgó I. liga 13. fordulójából elnapolt mérkőzésen, a rövid kispaddal rendelkező sepsiszentgyörgyiek csütörtökön idei utolsó mérkőzésüket is elveszítették, 14-ből 14 alkalommal szenvedtek vereséget.
Tízen a dobogón A Sepsi ISK tizennyolc sportolóval vett részt pénteken, a Székelyudvarhelyen megtartott birkózó Verestóy Tibor-emlékversenyen. A Hatos Péter, Kertész Dávid, Barabás Gyö...