RÖVIDEN
Biztató szentgyörgyi szereplés A november végi Dobolyi Aladár-emlékversenyen 21 sepsiszentgyörgyi asztaliteniszező is tiszteletét tette a kézdivásárhelyi sportcsarnokban. Ahogy arról m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Biztató szentgyörgyi szereplés A november végi Dobolyi Aladár-emlékversenyen 21 sepsiszentgyörgyi asztaliteniszező is tiszteletét tette a kézdivásárhelyi sportcsarnokban. Ahogy arról m...
Nem bízott semmit a véletlenre a Kézdivásárhelyen vendégeskedő Nagyvárad együttese, amely a feljutásért folytatott harcban újabb csatát nyert meg a női kosárlabda I. ligában. A KSE tapasztalatlansága sokba került a mérkőzésen, pozitívum viszont a játékban mutatott lelkesedés, ami a fejlődés lehetőségét rejti magában. A háromszéki U16-os csapatok teremtornákon voltak érdekeltek hétvégén.
Az elmúlt hétvégén öt ifjúsági 4-es korosztályú (2005–2006-ban született lányok) csapat részvételével rendeztek kézilabdatornát Bákóban, az ottani Kézilabda Napok keretében. A Szász Csaba edzette kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub reménységei olyan neves együttesekkel vették fel a harcot, mint a Bukaresti CSM, a Galaci United, a Brassói Corona és a házigazda Bákói ISK.
A teremlabdarúgó II. liga 10. fordulójában vasárnap este a második hely megtartásáért rangadózott a KSE a kézdivásárhelyi sportcsarnokban, ahol a több egykori kézdi játékos által erősített Brassói Colţea volt az ellenfél.
Kosárjelentés a tengeren túlról Négy mérkőzés óta tartó veretlenségi szériája szakadt meg a kézdivásárhelyi Lénárt Paulával felálló Darthmouth College női kosárlabdacsapatának az ameri...
Óriásit hajrázva bravúros győzelmet aratott csütörtökön a szurkolói által szárnyakra kapó Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata, amely az Európa-kupa csoportkörének utolsó felvonásában 64–57 arányban legyűrte a szlovák Pieštanské Čajkyt a Sepsi Arénában, ezáltal másodikként továbblépett a D-csoportból. Tegnap este már Szatmárnémetiben játszottak bajnokit a lányok, ahol ismét taroltak és hibátlanul tartották eddigi mérlegüket.
Ma este hazai pályán próbálja megszakítani 11 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériáját a Sepsi OSK, amely az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának zárómérkőzésén a fővárosi Dinamót látja vendégül a brassói Ifjúsági Stadionban. A 20.45-kor kezdődő összecsapáson fontos lenne ismét bajnoki pontokat szerezni a piros-fehér mezeseknek, Eugen Neagoe és Issa Thiaw bizakodóan nyilatkozott esélyeikről.
A lehető legszebben búcsúztatta az évet a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata, amely szombaton gólzáporos mérkőzéssel örvendeztette meg szurkolótáborát. A kék-fehérek tizenhét (!) gólos vereséget mértek a mezőny leggyengébb láncszemének tartott Galaci Metalosportra az őszi idény utolsó mérkőzésén a Sinkovits Stadionban, és a tabella ötödik helyéről várhatják a tavaszi visszavágókat.
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub és a Bíbor Sportklub partnerségben a helyi önkormányzattal szombaton 19. alkalommal hozta tető alá a cselgáncsozók Kézdivásárhely-kupáját. A városi sportcsarnok zsúfolásig megtelt, közel 500 sportoló mérte össze erejét hat szőnyegen. A szervezők a legkisebbeknek is megadták a versengés lehetőségét, a 2011–2013-ban születettek is tatamira léptek, hogy bátorságot nyerjenek és tapasztalatot szerezzenek.
Őszi bajnok Gelence A 15. fordulóval befejeződött a labdarúgó IV. liga őszi idénye, a Kovásznát 6–1-re leiskolázó Gelencei Nemere hárompontos előnnyel zárta az évet a bajnoki tabella é...
Labdarúgás Az év utolsó mérkőzését hazai pályán játssza le a Kézdivásárhelyi SE a III. ligában, a 15. fordulóban szombati játéknapján 14 órától a pontnélküli sereghajtó Galaci Metalosp...
Kulcsfontosságú összecsapás előtt áll a román bajnoki címvédő Sepsi–SIC, amely ma 18 órától a Pieštanské Čajky csapatát fogadja a Sepsi Arénában, a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének 6., utolsó fordulójában. A zöld-fehéreknek legalább három ponttal kellene jobbnak bizonyulniuk szlovák ellenlábasuknál azért, hogy a D-csoportból másodikként továbbjussanak. Ennek érdekében minden szurkolóra szükségük van, teli lelátók előtt könnyebb remekelni!
Magabiztos KSE-sikerek A Kézdivásárhelyi SE teremlabdarúgó-csapata vasárnap ugyanabban az időpontban két különböző bajnokságban volt érdekelt, egyrészt a II. ligában, másrészt az U19-e...
Szombaton és vasárnap a sepsiszentgyörgyi Auto Crono Club, a zágoni és papolci motorosok, valamint az Adventure 4×4 Covasna szervezésében első alkalommal hozták tető alá az Endurance off-road nevű rendezvényt Papolcon.
Nem tudta borítani a papírformát Kolozsváron a Sepsi OSK, amely hétfőn este az éllovas CFR-rel szemben maradt alul 2-0 arányban az élvonalbeli bajnokság 19. fordulójában. A piros-fehérek nem játszottak alárendelt szerepet, mindazonáltal folytatódik negatív sorozatuk, 13. vereségüket szenvedték el a pontvadászatban, ami viszont ennél is súlyosabb: az utóbbi hét mérkőzésükön mindössze egy találatot szereztek. Ezzel szemben a fellegváriak számára ez volt a 13. meccsük kapott gól nélkül.
A KSE női kézilabdacsapata nagyon közel került idei második győzelmének bezsebeléséhez, ám végül egygólos vereséget szenvedett a vendég Köröskisjenőtől hétfőn este a kézdivásárhelyi sportcsarnokban, az A-osztályos bajnokság 12. fordulójában. Hiába hajráztak óriásit a kék-fehérek, sokba kerültek az első félidőben kihagyott ziccerek…
Három porondon küzdöttek meg a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub cselgáncsszakosztályának reménységei az elmúlt hétvégén, szombaton Bánffyhunyadon és Onyesten, míg vasárnap Brassóba...
A sepsiszentgyörgyi Sport All SC karate-szakosztályának régóta dédelgetett álma vált valóra a hétvégén Izvorani-ban, azáltal, hogy elnyerték a legjobb csapat címét az országos bajnokságon. A főváros melletti Olimpiai Központban megrendezett országos WKF karatebajnokság őszstílus döntőjére 58 sportegyesület több mint ötszáz sportolója nevezett be. A sepsiszentgyörgyiek mellett a kézdivásárhelyiek is képviseltették magukat.
Hétfőn Háromszékre látogatott a Magyar Jégkorong Szövetség küldöttsége, amely előbb Sepsiszentgyörgyön, majd Kézdivásárhelyen is megtekintette az utóbbi időben történt infrastrukturális beruházásokat, illetve szakmai és erkölcsi támogatásáról biztosította a helyi utánpótlás-nevelő klubok és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia működését.
Vendégek jó formában Az idei utolsóelőtti fordulót játszották le az elmúlt hétvégén a labdarúgó IV. ligában, a 14. játéknap leginkább a vendéggyőzelmekről marad emlékezetes, ugyanis ké...
A Kézdivásárhelyi SE női kézilabdacsapata szombaton pótolta a Marosvásárhelyi Olimpic elleni, 11. fordulóból elnapolt bajnokiját idegenben. A nagyrészt serdülőkorú lányokból álló marosi alakulat 12 góllal bizonyult jobbnak a kék-fehéreknél.
A Sepsi Futsal teremlabdarúgó-csapata pénteken este közel állt a pontszerzéshez a vendég Călărași ellen, a második félidőben szívvel-lélekkel küzdő zöld-fehérek óriásit hajrázva 3-4 arányban maradtak alul az élvonalbeli pontvadászat 12. fordulójának nyitómérkőzésén.
A Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata 2-1-es győzelmet ért el idegenben, a III. liga szombati, 14. fordulójában. A Gazda József által irányított kék-fehérek egy félidőt emberhátrányban futballoztak, Babei Alin két fejese hozta meg a sikert számukra. Még egy játéknap van hátra idén, szombaton a sereghajtó Galaci Metalosport ellen parádézhat a KSE a Sinkovits Stadionban.
Szombaton és vasárnap nagy érdeklődés közepette zajlott a Dobolyi Aladár-emlékverseny második kiírása a kézdivásárhelyi sportcsarnokban, ahol 20 asztalon mintegy 200 asztaliteniszező m...
A listavezető Kolozsvári CFR otthonába látogat a Sepsi OSK, amely ma este 20.45-től fennállása során első alkalommal mérkőzik a fellegvári stadionban, a labdarúgó élvonal 19. fordulójában. A 12. helyen álló sepsiszentgyörgyiek tíz mérkőzés óta nem tudtak nyerni, és a papírforma sem mellettük szól. Az odavágón a vasutascsapat 2-0 arányban győzedelmeskedett Brassóban.
A Sepsi–SIC női kosárlabdacsapata kiegyensúlyozott mérkőzésen győzedelmeskedett a Brassói Olimpia vendégeként a D. P. Colibași Sportcsarnokban, a Nemzeti Liga szombati, 7. fordulójában. A zöld-fehérek 78-70 (22-24, 21-16, 15-25, 12-13) arányban húzták be a mérkőzést, és ez azt jelenti, hogy továbbra is hibátlanok a bajnokságban, sőt, hatodik sikerüknek köszönhetően a rangsor élére álltak.
Nem játszott alárendelt szerepet, és néhol igencsak megszorongatta török ellenfelét a Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének 5. fordulójában. A Hatay BB – Sepsi-SIC 73-67 (19-20, 24-13, 14-12, 16-22) arányú győzelmével megszilárdította vezető helyét a D-csoportban.
Labdarúgás, I. liga A Sepsi OSK kolozsvári vendégjátéka zárja a labdarúgó élvonal 19. játéknapját, az Eugen Neagoe irányította piros-fehérek hétfőn este mérkőznek meg a listavezetővel ...
Hétvégén Kolozsváron bonyolították le az 5. Romanian Open Squash nevezetű fallabda-versenyt, amely az országos körverseny részét képezte. A tornára összesen 80 férfi és 14 női játékos nevezett be, köztük voltak a Kovászna Squash SKE 11 férfi és 2 női versenyzője.
Kedden lejátszották az U19-es teremlabdarúgó-bajnokság háromszéki rangadójának visszavágóját, a múlt heti, kézdivásárhelyi összecsapáshoz (10–3) hasonló végkifejlettel. A Sepsi Futsal pályaválasztóként látta vendégül a KSE Futsalt, a két együttes pedig kiélezett és izgalmas párharcot vívott egymással.
Az élvonalbeli Sepsi OSK labdarúgóklub kedden este hivatalos Facebook-oldalán üdvözölte legújabb szerzeményét, Alexandru Chirițăt. A 21 éves középpályás a Kolozsvári CFR-től igazolt Sepsiszentgyörgyre. A dolog pikantériája, hogy a piros-fehérek legközelebb épp a kincses városba látogatnak.
Eddig hibátlan rivális, az Európa-kupa győzelemre hajtó Hatay BB otthonába látogat a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata az Európa-kupa csoportkörének 5. fordulójában. A sepsiszentgyörgyiek eddigi mérlege egy a háromhoz az európai sorozatban, de továbbra is esélyesek a csoport második, még továbbjutást érő helyére.
Dobolyi Aladár-emlékverseny A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub asztalitenisz-szakosztálya hétvégén második alkalommal szervezi meg a Dobolyi Aladár-emlékversenyt a városi sportcsar...
A kézdivásárhelyi Old Mickey’s Barbell Club csapata is benevezett a hétvégén, Bukarestben tartott Uzina-kupa elnevezésű országos crossfit versenyre, ahol bizonyságot tettek a klubnál folyó minőségi munkáról azzal, hogy több dobogós helyezést is kiérdemeltek.
Újra a Kolozsvári CFR a labdarúgó I. liga listavezetője, miután vasárnap este Bukarestben 2-0-ra legyőzte a továbbra is gyengélkedő Dinamót, az ugyancsak fővárosi FCSB pedig már korábban kikapott Jászvásáron 1-0-ra. A kiesőjelöltek rangadóján a Sepsi OSK képtelen volt bevenni a vendég Medgyesi Gázmetán kapuját, gól nélküli pontosztozkodás lett a vége.
A hétvégén Bukarestben rendezték az idei év legméretesebb és legszínvonalasabb táncversenyét, a Bucharest Dance Festivált. A háromnapos nemzetközi viadalon mintegy 4500 táncos vett részt Romániából, de Kelet-Európa más országaiból is érkeztek, hogy versenybe szálljanak a legjobbaknak kijáró elismerését, illetve a „nagydíjért”, amely kvalifikációt jelent a kanadai táncvilágbajnokságra.
Pontegyenlőség az élen Továbbra is tartja a lépést a címvédő Dévai Autobergamóval az FK Székelyudvarhely a teremlabdarúgó I. liga élén, a Hargita megyeiek a 11. forduló vasárnapi játék...
Az elmúlt hétvégén több porondon is hallattak magukról a háromszéki karatékák, a sepsiszentgyörgyi Shoto-Team csehországi Európa-bajnokságon, míg a kézdivásárhelyi Sporting Budo Klub olaszországi kupakiíráson keltette jó hírünket, a legkisebbeknek pedig motiválásként a Sport-All SC rendezett háziversenyt.
Az élvonalbeli bajnoki mérkőzéseken szerzett gólokat tekintve Puskás Ferenc a világ legeredményesebb labdarúgója a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) összesítése szerint. Az első három helyen magyar futballista található.
Le sem izzadt rendesen a bajnok Sepsi-SIC a Marosvásárhelyi Sirius ellen a női kosárlabda Nemzeti Liga 6. fordulójának tegnap esti mérkőzésén. A bajnokcsapat, mintegy ezer néző előtt 37-14, 24-27, 19-12, 17-6-os negyedek után 97–59-re lépte le ellenfelét a Sepsi Arénában.
Jól ment a gólgyártás Két kivétellel a házigazdák minden mérkőzésen behúzták a kötelezőt a labdarúgó IV. liga soros, 13. fordulójában. A kivételt az egymással leikszelő Bereck és Papol...
Gólnélküli döntetlennel zárta a kiesőjelöltek párbaját a Sepsi OSK szombaton a Medgyesi Gázmetán ellen Brassóban, a labdarúgó élvonal 18. fordulójában. Ez volt a szentgyörgyiek harmadik egálja a pontvadászatban, ami viszont aggasztóbb az, hogy tíz mérkőzés óta nem örülhetnek győzelemnek. A kispadon debütáló Eugen Neagoe vezetőedző viszont elégedetten nyilatkozott játékosai hozzáállásáról, véleménye szerint megérdemelték volna a három pontot.
A hazai pálya előnyét élvező Kézdivásárhelyi SE jó iramú mérkőzésen, céltudatos játékkal fektette két vállra soros ellenfelét, a CSM Paşcani-t szombaton, a III. ligás pontvadászat 13. fordulójában.
Ne üljetek már itt, mint a színházban! Gyertek, húzzunk be egyet Madárnak – oktatta a helyes magatartásra a mintegy száz gyermeket Debreczi Zsombor, a Madárfészek nevű ökölvívó akadémia sepsiszentgyörgyi megbízottja.
Átvette a vezetést a Nexxon Már csak egy hibátlan csapat maradt a Háromszék-kupáért kiírt kézdivásárhelyi tekebajnokságban, miután a korábbi éllovas Góbék megbotlott a Bad Boys-szal sz...
Háromszéki rangadót játszottak az U19-es teremlabdarúgó-bajnokság 3. csoportjában, szerdán Kézdivásárhelyen feszült egymásnak a KSE és a Sepsi Futsal.
Szombaton 16 órától a Szászmedgyesi Gázmetán elleni bajnokin debütál a Sepsi OSK kispadján a kedden kinevezett Eugen Neagoe vezetőedző, aki tegnapi sajtótájékoztatóján fontosnak, de nem létfontosságúnak nevezte a 18. fordulóbeli összecsapást.
Kosárlabda A román válogatott Eb-selejtezős szereplése miatt pár hétig szünetelt az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság, ám a kényszerszünetnek vége, hétvégén újra lesz élet a palánk ...
Az eddigieknél biztatóbb játékkal rukkolt elő a Kézdivásárhelyi SE női kézilabdacsapata szerdán délután, ám ez is kevésnek bizonyult a vendég Nagyvárad ellen az A-osztályos pontvadászat hétközi, 10. fordulójában.
A magyar labdarúgó-válogatott kedden este barátságos mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a világbajnoki résztvevő Costa Rica-i együttest, így sikerrel zárta az egyébként nem túl fényes 2017-es esztendőt. A románok ugyanezt nem mondhatják el magukról, miután sima, 3-0-s vereséget szenvedtek a Nemzeti Arénában.