RÖVIDEN
Terepviadal vállalkozó kedvűeknek Mától vasárnapi Kovászna és környékén zajlik a Nexxon Off-Road Adventure elnevezésű terepverseny, amelynek főtámogatója a Nexxon Kft. A megyeszékhelyi...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Terepviadal vállalkozó kedvűeknek Mától vasárnapi Kovászna és környékén zajlik a Nexxon Off-Road Adventure elnevezésű terepverseny, amelynek főtámogatója a Nexxon Kft. A megyeszékhelyi...
Eseménydús hetek állnak Hadnagy Attila mögött. A Sepsi OSK 36 esztendős csapatkapitánya a II. ligában eltöltött egyetlen szezonban egészen az élvonalig vezette csapatát, a piros-fehérek gólfelelőseként pedig nem kevesebb, mint 28 találatot jegyzett. Igazi vezéregyéniség, nem úszik az árral, könnyen szót ért társaival, valódi csapatkapitány-típus.
A futballé volt a főszerep Csernátonban, ahol vasárnap immár 17. alkalommal tartották meg az Eurocamp döntőjét. A házigazdák a legjobb formájukat hozták, hogy elhódítsák a kupát Bóly városától, de nem jártak sikerrel, mert a büntetőpárbajban alulmaradtak.
Mindenféle eddigi rekordot megdöntött a Sepsi Kosársuli idei ötödik kiírása. A tavalyi 80 résztvevőhöz képest ezúttal 140 kosárlabda-palánta mélyíthette el kosártudását 3 szerbiai, 4 magyarországi és 8 helyi edző irányítása alatt, de 6 önkéntes is besegített a folyamatba. Az első évben 25 gyerekkel indultak, és jövőre megpróbálják az eddigieket is túlszárnyalni.
Rajt izgalmakkal A Botoşani–Kolozsvári CFR közti 1-1-es döntetlennel zárult a centenáriumi, 100. élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyitóköre hétfő este. Mint ismeretes, újonc csapatunk, ...
Július 13–16. között Târgoviște adott otthont a kadét (12–14 évesek) korosztályú úszók országos bajnokságának, amelyre a tavaszi régiónkénti előselejtezőkön lehetett kvalifikálódni.
Egygólos vereséggel debütált a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Sepsi OSK együttese, amely vasárnap kora este az Astra Giurgiu ellen hajtott fejet a pontvadászat első fordulójában. Marquinhos szerencsés gólja döntött a tavalyi bajnok javára a zuhogó esőben lejátszott összecsapáson, az újonc piros-fehérek nem tudtak veszélyt jelenteni a szervezettebben futballozó gyurgyevóiak kapujára.
Győzelemmel debütált a romániai U20-as férfikosárlabda-válogatott a saját rendezésű, nagyváradi B-divíziós Európa-bajnokságon. A sepsiszentgyörgyi Kuti Nándor vezényletével Románia 63-51 arányban múlta felül Grúzia csapatát.
Szó szerint a mennybe készül Tulit Zsombor és csapata. A Székelyek a magasban expedíciósorozat következő állomása ugyanis Földünk egyik legnagyobb összefüggő hegyvonulatrendszere, a mintegy 2500 kilométer hosszú Tien Shan, ami szabad fordításban Mennyei-hegységet jelent.
A Bogdan Marișca és Carmen Poenaur (Ford Fiesta R5) alkotta kettős végzett az élen az idei Hargita Gyöngye Ralin. Marișca pályafutása során negyedszerre nyerte meg a kiírást. A második...
Pénteken lejátszotta első edzőmérkőzését a harmadosztályba nemrég feljutott KSE labdarúgócsapata, amely a Sinkovits Stadionban sokgólos vereséget szenvedett a Selymes Tibor edzette II. ligás Szatmárnémeti Olimpiától. A céhes városiak egy hete kezdték meg a nyári felkészülést, a jelekből ítélve kemény munka vár rájuk a III. liga augusztusi rajtjáig.
Edzőmeccs az Olimpiával A nyári felkészülést a hét elején elkezdő Kézdivásárhelyi SE harmadosztályba nemrég feljutott labdarúgócsapata ma 18 órától edzőmérkőzést játszik a Szatmárnémet...
Idén 13. alkalommal rendezték meg Kaposváron az Intersport Ifjúsági Sportfesztivált. Az egyhetes, nagyszabású nemzetközi esemény Közép-Európa legnagyobb sportfesztiváljává nőtte ki magát az elmúlt években, ezúttal négy kontinens 30 országából csaknem ötezer fiatal és kísérője élvezte Somogy vendégszeretetét.
Fennállása legfontosabb mérföldkövéhez érkezett a 2011-ben alapított sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklub, amely vasárnap az Astra Giurgiu ellen megkezdi szereplését az élvonalbeli bajnokságban. A piros-fehér mezes alakulat vezetőedzője, Suciu Valentin és két játékosa, a csapatkapitány Hadnagy Attila és a nemrég eligazolt Victor Astafei tegnap sajtótájékoztató keretében nyilatkozott a vasárnapi rajtról.
Öregfiúk Emlékserlege Az Őszi Sokadalom keretében, augusztus 26-án Kézdivásárhely önkormányzatának sportirodája megszervezi az Öregfiúk Emlékserlegét 8 órától a céhes városi Sinkovits ...
Kedden délután a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzést vívta a Sepsi OSK I. ligás labdarúgócsapata, a keretbe néhány próbajátékon levő labdarúgó is befért. Az Afumaţi elleni meccs gól nélkül zárult.
Nemrég az egyik román sportnapilap megrajzolta az ország labdarúgótérképét, amelyből kitűnik, hogy Románia négy megyéjének, illetve kétszázezer fölötti lakosú városának nincs képviselője a focibajnokság első három osztályának valamelyikében. Háromszék viszont két csapattal is büszkélkedhet: az élvonalban a Sepsi OSK, a III. ligában pedig a KSE öregbítheti régiónk hírnevét.
Tartalmas és hasznos edzőtáborozáson vannak túl a KSE Futsal Junior kisfocistái, akik az elmúlt héten Nagyajtán tréningeztek, szüleik támogatásának köszönhetően, edzőjük, Csulak Attila vezetésével.
Hétfőn fújtak gyülekezőt a nemrég III. ligába feljutott KSE labdarúgócsapatánál, több játékost is tesztelni fognak az elkövetkező időszakban, de az alapkereten sokat nem változtatnának. Leszögezték az első felkészülési mérkőzés időpontját is, az ellenfél a Selymes Tibor által irányított Szatmárnémeti Olimpia lesz.
A hazai ralibajnokság ötödik futamát tartják július 14–15-én Székelyudvarhely központtal, a jubileumi 25. Hargita Gyöngye Ralira világ- és Európa-bajnok is nevezett. Az előzetes nevezési listán 42 páros szerepel a román bajnoki kiírásban, közülük többen is külföldről érkeznek majd a versenyre. A veteránautók versenyében öt páros harcol majd az elsőségért, míg a rali ob-2-ben 13 autós nevezett.
Nagy várakozás előzi meg az I. liga hétvégi rajtját, péntektől ugyanis beindul a nagyüzem az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Amint arról már beszámoltunk, a pontvadászat újoncaként a Sepsi OSK vasárnap kora este mutatkozik be az Astra ellen, majd egy hét múlva a szintén most feljutott fővárosi Juventust látja vendégül Brassóban. A brassói Tineretului Stadion szolgál a csapat átmeneti otthonául addig, amíg befejezik a megyeszékhelyi létesítmény korszerűsítését.
Szombaton a Szent Anna-tónál bonyolították le az országos tereptriatlon-bajnokság 3. szakaszát, az XSALT Triatlon (Xterra Saint Ana Lake Triatlon) versenyt a tusnádfürdői Adventure Egyesület szervezte, partnerségben az Extrém Sportok Klubjával.
A labdarúgó I. liga hétvégi rajtjára készülő Sepsi OSK 3-1-re legyőzte a II. ligás Nagyszebent a két csapat szombat déli felkészülési mérkőzésén, a sepsiszentgyörgyi MSK-stadionban. Pénteken kiderült, hogy a piros-fehérek a tavalyi bajnok, Astra ellen kezdik meg első élvonalbeli idényüket, vasárnap 18.30-tól Giurgiuban. Addig viszont még egy utolsó felkészülési meccs vár a mieinkre, kedden 17 órától Afumați ellenében.
Kiválóan sikerült az oltszemi fogathajtópálya megnyitója, amelyre „élesben” került sor a hét végén. Az éppen hogy befejezett létesítményen tartották az országos fogathajtó-bajnokság második fordulóját. A pályával a versenyzők és a többezres kilátogató közönség egyaránt elégedett volt.
Súlyos sérülését követően augusztusban csatolhat lécet Magyarország legjobb alpesi sízője, a csíkszeredai Miklós Edit, aki a szövetség közelgő tisztújító körgyűlése előtt kiállt a jelenlegi vezetés mellett.
Szombaton zajlik az országos tereptriatlon-bajnokság 3. szakasza a Szent Anna-tónál. Az XSALT Triatlon (Xterra Saint Ana Lake Triatlon) versenyt a Tusnádfürdői Adventure Egyesület szervezi, az Extrém Sportok Klubjával partnerségben. Az online regisztráció lezárásakor közel 200 jelentkezővel számoltak a szervezők, de ma még lehet nevezni Tusnádfürdőn.
Nagy megbecsülésnek örvendenek a kézdivásárhelyi kosaras lányok, ugyanis több szinten képviselik Romániát a különböző korosztályú nemzetközi tornákon.
Mindössze egy hét választ el bennünket az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2017–2018-as idényének rajtjától, amelynek pikantériája, hogy idén először Kovászna megyének is lesz képviselője a legmagasabb szinten, hála a Sepsi OSK bravúros feljutásának. A pontos menetrendre ma derül fény.
Bajnoki forduló a főattrakció Mától vasárnapig Oltszemen szervezik az országos kettesfogathajtó-bajnokság második fordulóját. A XIV. Bodok Községi Napokkal egybekötött eseményen három ...
A sport, a rendszeres testmozgás minden életkorban javallott, ám gyermekkorban kifejezetten hasznos. A kedvező élettani hatások mellett számtalan előnye van a fegyelemre és kitartásra nevelő sporttevékenységnek.
Nikolics rekorder is lehet Az ESPN megválasztotta az észak-amerikai profi focibajnokság legjobbjait a szezon féltávjánál, az év igazolása kategóriában Nikolics Nemanja, a Chicago Fire ...
Lehet iratkozni a nagypresztízsű sporteseményre, a Sugas Race-re, mely öt éve öregbíti Sugásfürdő hírnevét. A terepfutók és mountain bike-osok számára jól ismert verseny e sportágak népszerűsítését szeretné elérni, ugyanakkor a helyiség turisztikai vonzerejét is növelné a szervezők szándéka szerint. Továbbra is egyaránt várják az amatőröket és a profikat.
Katinka és az érdekképviselet Hosszú Katinka tegnap bejelentette a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS (Global Association of Professional Swimmers) megalakulását. A világhírű magyar ú...
Tegnap Münchenben kisorsolták a női kosárlabda Európa-kupa 2017–2018-as idényének csoportjait. Eszerint bajnokcsapatunk, a Sepsi-SIC kőkemény lengyel, török, illetve szlovák vagy cseh ellenlábassal kerül szembe a csoportkörben.
Augusztus 6-án, a Csíkszeredai Városnapokon rendezik meg a hagyományos Székely Maratont. A futóverseny 16. kiadásának távja megegyezik a klasszikus maratoni távval, de lesznek egyéb újdonságok is. Rajt Csíkszereda központjában.
Szombaton a New Fashion és a Zarah Moden készruhagyárak nagyszabású Fashion Napot szerveztek, amely alkalomból a Zöld Nap Egyesület csapata gyerekeknek szóló érdekfeszítő kerékpáros kihívással készült.
Az Egyesült Államokban tanuló és kosárlabdázó két háromszéki tehetséggel – a sepsiszentgyörgyi Kelemen Kincsővel, illetve a kézdivásárhelyi Lénárt Paulával – a soraiban a román felnőtt női kosárlabda-válogatott tegnap megkezdte a felkészülést a július 21–30. között esedékes VIII. Frankofon Játékokra.
Nem adott esélyt versenytársainak a sepsiszentgyörgyi Dániel Attila a Beszterce-Naszód megyei Kelemen-hegységben lebonyolított Betyárok-kupája nevet viselő terepduatlon viadal második kiírásán, ahol magabiztos győzelmet aratott.
Újfent bizonyítottak a németek A német labdarúgó-válogatott története során először megnyerte a jövő évi világbajnokság főpróbájának tartott Konföderációs Kupát, Chile ellenében. A mér...
Tekézők remeklése Nyolcvan dobásos egyéni tekeversenyt szerveztek hétvégén az étfalva-zoltáni faluünnep apropóján. Két korosztályban – hatvan év alattiak és felettiek – mérhették össze...
Sem a macedón bajnok FC Vardarral, sem a magyar bajnok Budapest Honvéddal nem jött össze a felkészülési mérkőzés a Bükfürdőn edzőtáborozó Sepsi OSK számára. A macedón ellenfél a megegy...
Tizenkét év alatti háromszéki kosarasok is próbára tették magukat a múlt heti országos minikosárlabda-bajnokságon, a tengerparti Mamaián. Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről is több csapat vállalta a megméretést, ami remek tapasztalatszerzésre is lehetőséget nyújtott.
A sepsiszentgyörgyi Electrica tízéves pingpongozója, Márton Ádám igencsak élmény dús évet tudhat magáénak, a Kolozsvári Politechnikához kölcsönadott játékos társaival megnyerte az országos csapatbajnokságot és nemrég az Ezüstütő csapatversenyét is, egyéniben pedig negyedik lett. Ádám szorgalmas és elszánt kisportoló, aki nyáron is komoly figyelmet fordít az edzésre, gyakorlásra. Egyik edzője, Kocsis Balázs szerint, ha fejlődése töretlen, szép jövő vár rá a sportágban.
A Kovászna Megyei Labdarúgó-szövetség június 26–29. között Székely-kupa nevet viselő labdarúgótornát szervezett utánpótláscsapatok számára a megyeszékhelyi MSK és Electro Stadionban. A háromszéki szövetség egyúttal nyári edzőtáborba hívja a labdarúgó-palántákat, amelynek helyszínéül ezúttal Kézdivásárhely és a Sinkovits Stadion szolgál.
Július közepé, az előző idényhez hasonló – de a nemzetközi sportdöntőbíróságon támadott – rendszerben kezdődik meg a labdarúgó I. liga 2017–2018-as szezonja, amelyet ezúttal más szemmel nézhetnek a háromszékiek, ugyanis idén először Kovászna megyének is lesz képviselője a legmagasabb szinten, a Sepsi OSK bravúros feljutásának köszönhetően.
Az oroszországi Konföderációs Kupa első elődöntőjében, a Portugália–Chile találkozó hosszabbításában, 0-0-ás állásnál az iráni játékvezető továbbengedett egy gyanús esetet. A visszajátszást nézve rosszul tette, szerencséje, hogy a büntetőpárbajban Claudio Bravo hatalmasat alakított, és végül neki is köszönhetően jutott fináléba a dél-amerikai válogatott.
Nem kevesebb mint öt bajnoki aranyéremmel és négy országos rekorddal zárta az elmúlt hét végén Târgoviștén megtartott országos veterán úszóbajnokságot Nagy Mihály, a sepsiszentgyörgyi Ciprian SK 65 éves sportolója.
A jugoszlávok kizárásának köszönhetően, mindössze kéthetes felkészülést követően jutottak ki a dánok az 1992-es labdarúgó Európa-bajnokságra, és a futballtörténelem egyik legnagyobb me...
Amint arról már beszámoltunk, a napokban a magyarországi Bükfürdőn edzőtáborozik élvonalbeli futballcsapatunk, a Sepsi OSK, amely július 5-ig négy felkészülési mérkőzést vív. A sepsiszentgyörgyi klub tegnap közzétette jelenlegi játékoskeretét, amellyel az I. liga július közepén esedékes rajtjára készülődik.
Háromszéki résztvevői is voltak az elmúlt héten Csíkszeredában megtartott Székely–Magyar Utánpótlás Labdarúgótorna második kiírásnak. Az Erőss Zsolt Aréna melletti műgyeppályán megrendezett ötnapos viadalon – két korosztályban – összesen 22 csapat vett részt, 10 anyaországi és 12 székelyföldi együttes lépett pályára, köztük a Sepsi OSK és a Kézdivásárhelyi SE növendékei.