A Spártaiak győztek
Három helyszínen, nagy érdeklődés közepette zajlott Sepsiszentgyörgyön a Háromszék-kupa hatodik kiírása, szombaton és vasárnap összesen 40 csapat kergette a labdát a nemzetközi kispályás labdarúgótornán.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Három helyszínen, nagy érdeklődés közepette zajlott Sepsiszentgyörgyön a Háromszék-kupa hatodik kiírása, szombaton és vasárnap összesen 40 csapat kergette a labdát a nemzetközi kispályás labdarúgótornán.
Nem termett babér a háromszéki csapatoknak a teremlabdarúgó élvonal 17. fordulójában, a KSE hazai pályán, míg a Sepsi FC idegenben szenvedett többgólos vereséget. A bajnokság két hétig szünetel, hétvégén ugyanis a Román-kupa nyolcaddöntős összecsapásait rendezik.
A házigazda, egyben címvédő francia kézilabda-válogatott egy nehézkes első és egy elsöprő második félidőt követően vasárnap 33-26-ra legyőzte Norvégiát a vb-döntőben, és százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a világbajnokságot. Közben az is eldőlt, Magyarország belátható időn belül nem rendezhet világversenyt.
Az odavágó után a visszavágón is legyőzte a KSE-t a tapasztaltabb Sepsi–SIC2, amely vasárnap 11 pontot vert rá kézdivásárhelyi ellenfelére a női kosárlabda I. liga 9. fordulójában. A női U18-as bajnokságban mindkét háromszéki együttes számára termett babér szombaton.
A Sport-All SC karate-szakosztályának meghívására a 69 éves Antonio Oliva Seba karateedző tartott háromnapos szemináriumot Sepsiszentgyörgyön. Az eddig Camp&Champ névre hallgató nemzetközi képzésen idén a klub saját sportolói, illetve a Shoto-Team néhány tagja vett részt.
Gyönyörű idő volt tegnap Sugásfürdőn, ott jártunkkor a sípályák karbantartása folyt. Az üzemeltető azon dolgozik, hogy a jövő héten várható vakációs rohamra megfelelő sízési lehetőséget biztosítson, ehhez azonban nem ártana egy kis „égi segítség”.
A sepsiszentgyörgyi Dániel Attila nem talált legyőzőre a Román Triatlon-szövetség által szervezett Szövetség-kupán, amelyet vasárnap az izvorani-i olimpiai központban rendeztek meg. A megyeszékhelyi triatlonista ezúttal az úszásból és szaladásból álló aquatlonban bizonyított, 11 perc alatt teljesítette a 750 méteres úszást, majd az 5 km-es futást 16:18 perc alatt teljesítette, 27:18 perces összidejével pedig elsőként végzett a felnőtt mezőnyben. A szezonnyitó Szövetség-kupán mintegy 170 sportoló méretkezett meg.
Itthon a KSE, idegenben a Sepsi FC Marosvásárhelyi kiszállás vár a Sepsi FC-re, amely ma 18 órától a címvédő City’us otthonában lép pályára, a teremlabdarúgó élvonal 17. fordulójában. ...
Január 26–28. között kitűnő körülmények közepette zajlott le a sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotája és a bodzafordulói Tanulók Klubja által 9. alkalommal megrendezett Gerar-kupa elnevezésű síverseny Sugásfürdőn, amely egyben az országos versenysorozat második fordulóját képezte, és amelynek a Tanügyminisztérium volt a fővédnöke.
Szombaton az antalyai edzőtábor előtti utolsó két edzőmérkőzését is lejátszotta a II. liga tavaszi rajtjára hangoló Sepsi OSK, amely a harmadosztályos FK Csíkszeredát és a Székelyudvarhelyi FC-t is legyűrte. A piros-fehér mezesek őrzik százszázalékos mérlegüket a felkészülési időszakban, szerdán hajnalban törökországi edzőtáborba indulnak, ahol négy újabb edzőmeccs vár rájuk, magyar, lengyel és ukrán ellenfelekkel.
A szörényvári (Drobeta Turnu Severin) nemzetközi Severin-kupán kezdték az évet a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub cselgáncsozói, akik nem kevesebb, mint öt éremmel tarsolyukban indították a 2017-es versenyidényt.
A szavazatok összesítése után a Román Kosárlabda-szövetség nyilvánosságra hozta a február 12-én, Sepsiszentgyörgyön esedékes All Star-gála résztvevőinek névsorát, Észak és Dél válogatottjába is hat-hat idegenlégiós került be.
Félgőzzel, 102–58 (26–14, 27–12, 25–17, 24–15) arányú győzelmet aratott a Sepsi–SIC a Jászvásári Politehnica ellen a női kosárlabda Nemzeti Liga szombati, 17. fordulójában. A helyenként nyílt edzéshez hasonlító mérkőzésen egy pillanatig sem volt kétséges a győztes kiléte.
Az európai és a nemzetközi Kézilabda-szövetség illetékes testületeinek döntései gyakran keltettek döbbenetet, felháborodást a sportág történetének utóbbi évtizedeiben. A dicséretre méltó határozataik száma valamivel kevesebb, ám ezekre ragyogó példa a vasárnap befejeződött franciaországi világbajnokság.
Egyedüli élvonalbeli csapatként nem tudta sikerrel venni a Román-kupa nyitófordulója képezte akadályt, és idő előtti búcsúra kényszerült a KSE teremlabdarúgó-csapata, miután szerdán fejet hajtott a másodosztályban éllovas Csíkszeredai Imperial Wettel szemben.
Sportolóink zöme idegenben próbál szerencsét az előttünk álló versenyhétvégén, Sepsiszentgyörgyön kosármeccseket lehet végigszurkolni szombaton és vasárnap.
Egyértelműen a Sepsiszentgyörgyön diadalmaskodó Temesvári Informatika a 16. játéknap legnagyobb haszonélvezője, mivel győzelmének és legfőbb riválisai – Galac és Déva – botlásának köszönhetően előlépett az alapszakasz éllovasává a teremlabdarúgó I. ligában. A KSE számára megtört a jég: egy ponttal tért haza Kolozsvárról.
Nagyszerű fejlődési lehetőséghez jutottak a sepsiszentgyörgyi Sport-All SC karateszakosztályának növendékei, akik a napokban nemzetközi karateedző, a 8 DAN-os spanyol Antonio Oliva Seba irányítása alatt mélyíthetik tudásukat.
Az olimpiai bajnok Dánia felett aratott bravúros győzelmet követően a norvégok elleni negyeddöntőben elvérzett a magyar férfi kézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon. Nagy Lászlóék kedden 31-28-ra kikaptak Norvégiától, így a hetedik helyen zárták a vb-t.
Maximálisan igyekszik kihasználni a felkészülési időszakot a Sepsi OSK II. ligás labdarúgócsapata, amely a hónap elejétől hangol a február 25-én kezdődő bajnoki idényre. Első edzőmeccsüket már lejátszották a piros-fehérek, a keret jelenleg Árkoson edzőtáborozik, majd a jövő hét közepén utazik Törökországba.
Kuparajt a KSE-nek Megkezdi szereplését a teremlabdarúgó Román-kupában a Kézdivásárhelyi SE, amely a sorozat első fordulójában ma 18 órától a Csíkszeredai Imperial Wet otthonába látoga...
A kézdivásárhelyi Labdarúgó Iskola nyerte a 2006-os korosztály számára kiírt Egyesülés-kupát Sepsiszentgyörgyön, amelyet a megyeszékhelyi Jövő szervezett a Szabó Kati Sportcsarnokban.
Eseménydús hétvégét tudhat maga mögött a háromszéki kosárlabda-utánpótlás, amely több korosztályban is érdekelt volt az elődöntős szakaszba lépő országos bajnokságokon.
Jövő héten elkezdődik a bérletárusítás a Román-kupa sepsiszentgyörgyi nyolcas döntőjének mérkőzéseire, valamint az All Star Gálára, jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Rusz István, a Sepsi–SIC klubmenedzsere. Lévén, hogy a Szabi Kató Sportcsarnokban a helyek száma korlátozott, kezdetben csak bérleteket kínálnak eladásra, és amennyiben azok nem fogynak el, lesz napijegy is.
Remek pontszerzési lehetőséget szalasztott el a Sepsi–SIC női kézilabdacsapata, amely az A-osztályos pontvadászat 12. fordulójában a középmezőnyben található Nagyvárad együttesét látta vendégül vasárnap délben a Szabó Kati Sportcsarnokban. A zöld-fehérek szinte végig futottak az eredmény után, ám a megmagyarázhatatlanul sok eladott labda és rossz passz nem tette lehetővé a felzárkózást.
Egy héten belül a bajnoki táblázat második és harmadik helyén álló csapatát is legyőzte a sepsiszentgyörgyi Sepsi–SIC, és ezzel matematikailag is bebiztosította alapszakaszbeli első helyét a női kosárlabda Nemzeti Ligában. A szombati mérkőzésre legalább 750–800 háromszéki szurkoló kísérte el Brassóba Zorán Mikest és tanítványait.
Nehéz dolguk volt A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub fiú asztalitenisz-csapata – Toma Darius, Medvés Antal, Bedő Norbert – két mérkőzést megnyerve a hetedik helyen végzett csoportj...
Szombaton rendezték meg Csíksomlyón a Hargita megyei síbajnokság első fordulóját, a Tanulók Háza Kupát. A sepsiszentgyörgyi Sport-All Ski Team csapata is meghívást kapott e rangos eseményre, amelyen összesen hét csapat vett részt.
Az alapszakasz 16. fordulójával folytatódik az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság, amelynek szombati játéknapján, Kolozsváron törte meg pontnélküli sorozatát a KSE, amely közel állt ugyan a győzelemhez, végül mégis be kellett érnie a döntetlennel. Vasárnap a Sepsi FC a jóval erősebb játékerőt képviselő Temesvári Informatikát fogadta a Szabó Kati Sportcsarnokban, és az elszenvedett vereség ellenére nem vallott szégyent.
A téli szünet után a 16. fordulóval folytatódik az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság, a Kézdivásárhelyi SE szombaton Kolozsvárra látogat, ahol megpróbál revánsot venni az odavágón elszenvedett 6-4-es vereségért, míg a megyeszékhelyi Sepsi FC vasárnap 17 órától a bajnokesélyes Temesvári Informatikát látja vendégül a Szabó Kati Sportcsarnokban. A bánságiak 6-2-re nyertek az odavágón.
A női kosárlabda Nemzeti Liga alapszakaszának két legjobb együttese rangadózik szombaton a brassói D. P. Colibaşi Sportcsarnokban, a címvédő Sepsi–SIC idénybeli 15. sikerére hajt. Kézilabdában itthon játszik bajnokit vasárnap a Sepsi–SIC, míg a síkedvelők szombaton kovásznai versenyre nevezhetnek be.
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb kutatásában arra kereste a választ, hogy melyik játékos átigazolási értéke a legmagasabb. A listán az FC Barcelona brazil támadója, Neymar toronymagasan végzett az élen.
Továbbra is az olimpiai aranyérem a célja Miklós Editnek, akinek mindkét térdét meg kellett műteni, miután akkorát bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen, hogy szalagszakadást, csonttörést, valamint porcsérülést szenvedett.
Hat sportágban összesen 404 gyerek sportol rendszeresen a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklubban. A tavalyi tevékenységekről, eredményekről és az idei tervekről számolt be tegnapi sajtóértekezletén Nemes Áron igazgató.
Áros Károly Emlékkupa A Kovászna Megyei Labdarúgó-szövetség január 21-én, szombaton felnőttek, majd február 11-én ifjúságiak (A1) számára szervezi meg az Áros Károly Emlékkupát. A kisp...
Hétvégén rajtol az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság tavaszi idénye, de még előtte két felkészülési mérkőzést játszik a román futsalválogatott. A keretbe a Dévai Autobergamo küldi a legtöbb játékost.
A sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület január 28-29-én Sugásfürdőn megszervezi a Dani Kinga-emlékversenyt. Gyerekek és felnőttek egyaránt jelentkezhetnek online január 27-ig, személyesen a kiírás napján.
Január 14–15-én a zabolai és a kovásznai sportcsarnok adott otthont a 2017-es labdarúgó Sport for All-kupának. A tornát három korosztály – 2004-ben, 2006-ban és 2008-ban született gyerekek – számára írták ki, összesen 21 csapat jelentkezett a felhívásra.
Két vereség után, hétfőn megszerezte első győzelmét a magyar válogatott a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokságon: Javier Sabaté szövetségi kapitány csapata harmadik csoportmérkőzésén 34-29-re (17-14) nyert Chile ellen Rouenban. A csapat jelenlegi helyzetét nézve a harmadik vagy negyedik helyen juthat tovább a csoportból, Nagy László játéka továbbra is kérdéses.
Shot and Go A kézdivásárhelyi Shot and Go minifoci-bajnokság 8. fordulója után két csapat őrzi veretlenségét, eddig az élen álló Novót és Fortunát nem tudták legyűrni riválisaik. A 8. ...
Miközben Sepsiszentgyörgyön szó szerint szemmel látni lehetett, olyan mértékben olvasztotta a havat a hét végén a déli irányból fújó meleg szél, Sugásfürdőn változatlan intenzitással üzemelnek a sípályák.
A Román Kosárlabda-szövetség honlapján (frbaschet.ro) lehet szavazni a február 12-ei, sepsiszentgyörgyi All Star Gála résztvevőire, a voksolás január 31-ig tart. Összesen 134 játékos közül lehet kiválasztani azokat, akik Észak és Dél színeiben pályára léphetnek a Szabó Kati Sportcsarnokbeli mérkőzésen.
Gyenge ellenállásba ütközött a vendég Marosvásárhelyi City’us teremlabdarúgó-csapata Kézdivásárhelyen, a helyi KSE elleni, vasárnapi mérkőzésen, amelyen a címvédő már az első félidőben eldöntötte a három pont kérdését. A kék-fehérek gyakorlatilag csak asszisztáltak a vendégek gólparádéjánál, és 14. mérkőzésüket is elveszítették az idényben.
Ők voltak a leggyorsabbak A Mitsubishi Lancer Evo 9-esek vették a legjobban a télies útviszonyok rejtette akadályokat, a nyíltverseny mindhárom dobogósa ezzel az autóval ért a legjobba...
A dornavátrai (Vatra Dornei) Tanulók Háza szervezésében zajlott a 2017-es országos síbajnokság első fordulója, 6–12 éves gyerekek számára. Háromszéket a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza és a Sport-All Ski Team csapata, illetve a bodzafordulói Tanulók Háza képviselte a több mint 70 versenyzőt felvonultató mezőnyben.
Nem tudott meglepetést okozni a Sepsi–SIC vasárnap Slatinán a női A-osztályos kézilabda-bajnokság B-csoportjában, amelynek 11. játéknapján 14 gólos vereséget szenvedett a feljutásra esélyes hazai csapattól.
Szombaton szívbajosoknak kimondottan ellenjavallt mérkőzésen, 13-18, 14-18, 14-13 és 20-6-os negyedek után, 61-55 arányban győzte le a listavezető Sepsi–SIC a bajnoki tabella 3. helyén álló Kolozsvárt a női kosárlabda Nemzeti Liga 15. fordulójában. Ennyi előny elég lesz a februári Román-kupában is, ahol szintén a kolozsváriak ellen kezdünk.
Szánkóverseny A kovásznai polgármesteri hivatal vasárnap 12 órától szánkóversenyt szervez a Lőrincz Zsigmond Sípálya mellett kialakított ereszkedőn. A vetélkedő egyéni és páros kategór...
Kosárlabda Az alapszakasz 15. fordulójával folytatódik a női kosárlabda Nemzeti Liga, a bajnoki címvédő Sepsi–SIC idei első mérkőzését hazai környezetben játssza, szombaton 19 órától a...
Újra Sepsiszentgyörgy lesz a női kosárlabda fővárosa, miután a Sepsi–SIC második alkalommal nyerte el a Román-kupa döntőjének, ezúttal a Final 8-nak a szervezési jogát. Ugyanakkor a székelyföldi város harmadik alkalommal lesz az All Star Gála házigazdája.