Aranyesélyes a Sepsi OSK?
A prosport.ro hírportál a romániai Liga 1 fordulóinak kisorsolásával kapcsolatosan azt írja, a 2021-2022-es bajnokság megnyerésének fő esélyese az FCSB, az Univesristatea Craiova, a CFR Kolozsvár és a Sepsi OSK.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A prosport.ro hírportál a romániai Liga 1 fordulóinak kisorsolásával kapcsolatosan azt írja, a 2021-2022-es bajnokság megnyerésének fő esélyese az FCSB, az Univesristatea Craiova, a CFR Kolozsvár és a Sepsi OSK.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A kantonok országának labdarúgó-válogatottja a nyolcaddöntőben óriási csatában kiütötte a világbajnok franciákat, és folytatja az útját az Európa-bajnokságon, a negyeddöntőben Spanyolország következik.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Az Európai Kézilabda-szövetség Végrehajtó Bizottsága eldöntötte, mely csapatok indulhatnak a férfi és a női Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásában – írja az EHF hivatalos honlapja.
A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület június 27-én a Nemere Útján egy könnyen teljesíthető kerékpártúrával folytatta az idei szezont.
Nem vesz részt Simona Halep a tokiói nyári olimpiai játékokon – jelentette be hétfő este a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöke.
Június 27-én a sepsiszentgyörgyi Love To Dance Egyesület és a Gyermekek Palotája táncosai a MOVMNT International Dance Competition-on vettek részt Ploiești-en. A szigorítások után ez volt a második verseny, ahol élőben tudták megmutatni tudásukat, teljes létszámban.
Hétvégén a bukaresti Romexpo épületében rendezték meg a 2021-es fallabda Aerosquash Kupát. A sepsiszentgyörgyi Huni Squash SKE egy felnőtt és két ifjúsági játékossal vett részt.
Ki tudja, lehet, sok magyar van a világon, aki a labdarúgó Európa-bajnokság második felében már a német vagy a francia válogatottnak szurkol. Úgy okoskodnak, vagy csak egész egyszerűen úgy érzik, ha ezek minél magasabbra jutnak ezen a tornán, annál értékesebb az ellenük elért döntetlen.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Stájer Nagydíjat Spielbergben, ezzel 18 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben a címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit pilótájával szemben.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A vészjósló időjárási előrejelzések ellenére sikerült egy nap alatt megtartani a 10. Székely Vágtát a Maksa melletti Óriáspince-tetőn. A döntőben Farkaslaka, Kézdialmás, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely lovasai mérkőztek meg, és végül ebben a sorrendben értek célba.
Miodrag Belodedici (Belodedics) az első labdarúgó, aki két különböző klubcsapattal BEK-győztes lett: 1986-ban a Steaua Bukaresttel, 1991-ben a Crvena zvezda Belgráddal. (A BEK a mai Bajnokok Ligájának elődje.)
Bebizonyosodott, hogy Románia, illetve Bukarest azért pályázott a labdarúgó-Európa-bajnokság egyik házigazdájának a szerepére, mert azt remélték, a román válogatott is résztvevője lesz a különös döntő tornának. A koronavírus-világjárvány miatt hozott egészségvédelmi intézkedésekkel és korlátozásokkal csak részben magyarázható a mérsékelt érdeklődés a bukaresti mérkőzésekkel szemben.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Bő egy év kihagyás után a Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi sportiroda június 23-án amatőr sportolók számára újra megszervezte a hagyományos asztalitenisz-bajnokságot a Kicsid Gábor Sportcsarnok előterében.
A román sportsajtó mágikusnak és az Európa-bajnokság egyik legnagyobb meglepetésének nevezte csütörtökön a Marco Rossi által vezetett magyar válogatottat, amely szerdán este 2-2-es döntetlent játszott Münchenben a német válogatott ellen, és közel állt a nyolcaddöntőbe jutáshoz.
A magyar válogatott hiába vezetett kétszer is, végül 2-2-es döntetlent játszott a német csapat vendégeként Münchenben a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének szerdai zárásán, így negyedikként zárt a csoportjában, és kiesett.
Felgyorsultak az események, néhány nap alatt tízzel emelkedett a tényleges olimpiai részvételi jogot elnyerő magyar sportolók száma (155), a tartalékoké nem változott (7). A kvótaszerzési lehetőségek beszűkültek, nemsokára zárulnak.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Június 20-án Bukarestben immáron 8. alkalommal rendezték meg a Bucharest Dance Festival táncversenyt, ahol a sepsiszentgyörgyi Sport-All Egyesület Z Dance táncszakosztálya hét versenyzőt indított. Két első helyezéssel tértek haza.
A cseppet sem szokványos életútjáról, viselkedéséről, modoráról, no és nyilatkozatairól ismert George „Gigi” Becali azt állítja, Isten sugallatára sikerült gyarapítania vagyonát.
Ciprian Grosu úszóedző elragadtatva nyilatkozott tanítványáról, a háromszéki Barabás Andrásról, aki a hónap végén Svájcban indul egy nemzetközi versenyen.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A labdarúgás statisztikáival egyáltalán nem, vagy keveset foglalkozó szurkolók közül sokan lehetnek, akik talán nem is sejtik, a „németek” elleni magyar örökmérleg pozitív. Ez azt jelenti, Magyarország többször győzött, több gólt szerzett az egymás elleni párharcok 112 éves történetében.
Június 21-én, a tokiói nyári olimpia megnyitója előtt majdnem pontosan egy hónappal már 154 magyarországi versenyző szerzett részvételi jogot. A 154-ból 7 a tartalékok száma, ők szükség esetén, cserelehetőségekkel lehetnek tényleges résztvevők.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem engedi, hogy szivárványszínű díszkivilágítást kapjon a müncheni Allianz Arena a német és a magyar válogatott szerdai Európa-bajnoki mérkőzésén.
A Dinamo Kijev vezetőedzője, Mircea Lucescu szívesen látná Marco Rossit a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként – derült ki a szakember román médiának adott nyilatkozatából.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) tájékoztatása szerint Mats Hummels, Thomas Müller, Ilkay Gündogan és Lukas Klostermann sem vett részt a válogatott hétfő délelőtti edzésén, kérdéses, hogy közülük ki léphet pályára holnap este. A játékvezető kiléte azonban biztos.
Ami néhány héttel ezelőtt kétségekkel vegyült reménykedést keltett, június 21-től valósággá vált. Konstancán ünnepélyes külsőségek között bejelentették, hogy egyesül a két tengerparti futballklub, az első ligás Viitorul és a második ligás Farul.
Korlátozott számban ugyan, de lehetnek japán nézők a július 23-án kezdődő tokiói olimpia versenyein.
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben a címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltonnal szemben.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Világ Karate Szövetség (WKF) az ifi korosztálynak szóló Youth League profi versenysorozat első állomását Cipruson rendezte. A Sport-All SC/MTK Budapest színeit képviselő Török Panka az U14-es korosztály -42 kg-os súlycsoportjában indult, és horvát ellenfelét győzte le 2:0 arányban.
A társházigazda magyar válogatott 1-1-es döntetlent játszott a világbajnok francia csapattal szombaton a Puskás Arénában a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában.
London helyett Budapesten rendezhetik a jelenleg zajló labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét, amennyiben a brit kormány nem tesz kivételt a kiemelt vendégekkel a szigorú beutazási szabályok tekintetében.
Az augusztus 20–22. között az Európai Karate Szövetség (EKF) által a finnországi Tamperében rendezendő karate Európa-bajnokságon két megyeszékhelyi sportoló is Magyarország színeiben versenyez.
A torjai Zőlde Adorján 2018-ban a B-divíziós hegyi gyorsasági autóbajnokság A3-as (2000 cm³ fölötti) kategóriájában, illetve nyílt versenyében egyaránt győzedelmeskedett.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Oláh Attila kézdivásárhelyi parakerékpáros, a Kendu Egyesület elnöke, büszke apuka, aki idén valóra tudja váltani egyik legnagyobb álmát, hogy elérje a 100 versenyen való részvételt.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli 83 perc után 3–0-s vereséget szenvedett Portugáliától az Európa-bajnokság F-csoportjának keddi mérkőzésén a budapesti Puskás Arénában.
Kedden, június 15-én találkoztak újra a Sepsi OSK labdarúgói és edzői. A nyári felkészülés hazai környezetben rajtol, majd június 25. és július 9. között Ausztriában (Kaprunban) edzőtáborozik a csapat, ahol a napi edzések mellett öt felkészülési mérkőzés is szerepel a programban.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Mint ismeretes, az UEFA Európa-Konferencialiga összetett elnevezést viselő új kupasorozat selejtezőinek második fordulójában a Sepsi OSK ellenfele a szlovákiai Spartak Trnava (Nagyszombat) lesz, amennyiben a felvidékiek az első fordulóban kiütik a máltai Mosta FC csapatát.
A Sepsi OSK a szlovák Spartak Trnava és a máltai Mosta FC közötti párharc győztesével csap majd össze az UEFA Európa Konferencia Liga második selejtezőkörében.
A magyar válogatott 3-0-ra kikapott a címvédő portugál csapattól a labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának keddi összecsapásán, a Puskás Arénában.
A közelmúltban tizenegyedik alkalommal szervezték meg Nagyváradon az X-Man Romania triatlonversenyt. Féltávon a női versenyzők közül az ezüstérmet a kézdivásárhelyi Tuzson Ágnes érdemelte ki, mindössze kilenc perccel maradva az első helyezett mögött.
Hétvégén a bodzavásári Romeo Imandi sportcsarnokban rendezték meg az ESKU Román Shotokan Karate Stílus Bajnokságot, ahol 25 klub 290 sportolója lépett tatamira a 2021-es bajnoki címekért.