RÖVIDEN
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Sportajánló a hétvégére
Ma este kezdi a világbajnoki selejtezősorozatot a magyar és a román labdarúgó-válogatott is, mindkét együttes hazai pályán játssza első mérkőzését.
A kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnokban zárul az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszása, amelynek utolsó három fordulóját rendezik meg a céhes városban. A KSE Futsal vasárnap a Kolozsvári Clujanával, míg hétfőn a Buzăui Luceafărul csapatával néz farkasszemet.
Gól nélküli döntetlennel zárult az alapszakasz utolsó előtti, 20. fordulója a labdarúgó 2. Ligában. Az FC U Craiova és a Farul pontosztozkodása után továbbra sincs biztos playoff-résztvevő a mezőnyben.
Négy háromszéki csapat volt érdekelt az U13-as és az U16-os korosztályú kosárlabda-bajnokságok hétvégi teremtornáin, kettő közülük a hazai pálya előnyét élvezte, míg kettő idegenben harcolt a győzelemért.
Egy percig sem volt kérdéses a győztes kiléte a tegnapi Sepsi-SIC – Alexandria élvonalbeli kosárlabda-mérkőzésen a Sepsi Arénában, a sepsiszentgyörgyiek 50 pontos sikerükkel újabb lépést tettek a hibátlan alapszakasz felé.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Erdélyben és a Felvidéken is láthatóak lesznek a magyar közmédia, így az M4 Sport által közvetített mérkőzések: az U21-es magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki találkozói és az A-...
Érvényesítették a papírformát a háromszéki csapatok a női kosárlabda élvonal alapszakaszának 19. fordulójában. A sepsiszentgyörgyi buboréktorna hétfői játéknapján a Sepsi-SIC és a KSE is kategorikus győzelmet aratott, Konstanca, illetve Alexandria kárára.
A sepsiszentgyörgyi Sport-All Ski Racing Team kis versenyzői az elmúlt időszakban két helyszínen is bizonyítottak, a Predealon megszervezett Rossignol-kupán, illetve a hargitafürdői Szereda-kupán.
Amint arról beszámoltunk, idénybeli 14. döntetlenjével ünnepelte a Sepsi OSK, hogy fennállása során másodszor is playoffba jutott az élvonalbeli labdarúgó pontvadászatban, a mieink vasárnap 1–1-et játszottak a Medgyesi Gázmetánnal.
1–1-es döntetlenben zárult a félórát emberelőnyben játszó Sepsi OSK és Medgyesi Gázmetán közti tegnap délutáni összecsapás a labdarúgó élvonal 28. fordulójának zárásaként.
Tovább folytatja pozitív sorozatát a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban a negyedik helyen álló Sepsi OSK II., amely szombaton a rangsorban második Blejoi vendégeként győzött 2–1 arányban.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Csütörtökön, Debrecenben, U18-as korosztályú labdarúgó válogatottak barátságos mérkőzésén: Magyarország – Románia 2-1 (2-0). Két nappal korábban, Balmazújvárosban: Magyarország – Románia 1-1.
A legjobb nyolc között búcsúzott a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata a második legrangosabb európai kupasorozatban, miután tegnap este 78–64 arányban alulmaradt az olasz Reyer Venezia csapatával szemben az Európa-kupa negyeddöntőjében.
Matematikailag is bebiztosíthatja helyét a rájátszás felsőházában a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amennyiben pozitív eredménnyel zárja a vasárnapi, Medgyesi Gázmetán elleni hazai bajnokit, az 1. liga alapszakaszának 28. fordulójában. Leo Grozavu vezetőedző bízik abban, hogy győztesen hagyják el a játékteret.
A női kosárlabda Európa-kupa nyolcaddöntőjében a Sepsi–SIC hosszabbítás után 76–73-ra legyőzte a baszk Lointek Gernika Bizkaia csapatát, és ezzel legnagyobb nemzetközi sikerét elérve bejutott a legjobb nyolc közé.
Súlyos szerencsétlenség érte az ozsdolai motokrosszbajnok Ördög Zoltánt és családját. Vasárnap este tűz ütött ki náluk, aminek következtében teljesen leégett a garázsuk, benne a 14 éves versenyző motorbiciklijével, összes felszerelésével, és számtalan alkatrésszel.
Szenzációs teljesítménnyel vette az Európa-kupabeli nyolcaddöntős akadályt a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata, amely történelmet írt azáltal, hogy hosszabbításban legyőzte a Lointek Gernika Bizkaia együttesét, és bejutott a második számú kupasorozat legjobb nyolc alakulata közé.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A Román Sí- és Biatlonszövetség február 8. és 11. között tartotta az alpesi sízők országos bajnokságát. A három utánpótlás-korosztály számára kiírt megmérettetésnek a predeáli Clăbucet pálya adott otthont.
A FC Argeş győzelmével zárult a labdarúgó 1. liga 27. fordulója, az újonc pitești-i együttes folytatja pozitív sorozatát az élvonalban.
Öt vereség és négy döntetlen után tizedik alkalommal sikerült legyőznie a nagy mumusnak számító FC Botoşani gárdáját a Sepsi OSK-nak, a labdarúgó 1. liga 27. fordulójának tegnap esti mérkőzésén.
Fennállása egyik legfontosabb mérkőzése előtt áll a Sepsi–SIC, amely ma 19 órától a Lointek Gernika Bizkaia ellen veszi fel a kesztyűt a női kosárlabda Európa-kupa nyolcaddöntőjében. A mérkőzést közvetíti az Erdély tévé és a Marosvásárhelyi Rádió.
Fantasztikus eredményt értek el a kézdivásárhelyi asztaliteniszezők a hétvégén, Bodzavásáron megtartott serdülő (ifjúsági 2-es) országos csapatbajnokságon: a Nagy Mózes Sportklub csapata ezüstérmes lett.
Elsöprő győzelemmel kezdte a labdarúgó 3. liga tavaszi idényét a Sepsi OSK másodcsapata: a pénteki, 11. forduló háromszéki rangadóján 6–0-s csapást mért a Kézdivásárhelyi SE-re.
Kettős győzelemmel zárult pénteken a női kosárlabda-bajnokság Kézdivásárhelyen rendezett buboréktornája.
Ezúttal Kézdivásárhelyen, a Kicsid Gábor Sportcsarnokban zajlik a női kosárlabda élvonal újabb buboréktornája, ahová a két háromszéki csapat – a Sepsi-SIC és a KSE – ellenfeléül két fővárosi alakulat érkezett.
Véget ért a téli szünet a labdarúgó harmadosztályban, mával indul a tavaszi szezon. Mint ismeretes, az 5. csoportban két háromszéki együttes is érdekelt: a Sepsi OSK II. és a Kézdivásárhelyi SE, a két csapat épp egymás ellen kezdi a pontvadászat idei folytatását.
A 27. fordulóval folytatódik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alapszakasza, a negyedik helyen álló Sepsi OSK hétfőn 17.30-tól a felsőházi rájátszásért szintén versenyben lévő FC Botoșani vendége lesz.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A 11. fordulóval folytatódik a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság. A tavaszi idény háromszéki rangadóval indul, a Sepsi OSK II. a Kézdivásárhelyi SE együttesét fogadja a sepsiszentgyörgyi Városi Stadionban pénteken 15 órától.
A női kosárlabda Nemzeti Liga soron következő buboréktornájának a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnok ad otthont. Ma és holnap a házigazda KSE és a négyszeres bajnok Sepsi–SIC két fővárosi csapattal, a Rapiddal és az Agronomiával találkozik.
A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club és az MTK Budapest karateszakosztályának mintegy 23 versenyzője vett részt a magyar fővárosban rendezett 31. Hungarian Tatami Cup nemzetközi karateversenyen.
Az FK Csíkszereda szenzációs győzelmet aratott a labdarúgó 2. Liga 18. fordulójának szombati játéknapján, 3–1-re nyert a Bukaresti Rapid ellen idegenben, és ezzel a tabella harmadik helyét foglalja el.
Háromszék képviseletében négy ifjúsági kosárlabdacsapat mérkőzött a hétvégi korosztályos buboréktornákon, melyekből egynek a Sepsi Aréna adott otthont.
Egészen jó körülmények között lehet sízni Sugásfürdőn – nyilatkozta Bodor Lóránd. A sípályákat működtető SepsiRekreatív vezetője szerint ugyan „visszaesett egy kicsit a kedv”, de aki most megy, jó körülményeket talál, és sorban sem kell állnia.
Kétgólos döntetlent hozott a 26. forduló záró mérkőzése a labdarúgó 1. Ligában, a két tabellaszomszéd: az FC Voluntari és a Bukaresti Dinamo osztozkodtak a pontokon. A ráadásban szerzett góllal nyert és őrizte meg az első helyét a rangsorban a FCSB labdarúgócsapata.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A magyar labdarúgó-válogatott egyik legjobbja, Szoboszlai Dominik nem lesz bevethető a márciusi világbajnoki selejtezőmérkőzéseken.
Nem történt meglepetés, az esélyesebb csapatok érvényesítették a papírformát a női kosárlabda Nemzeti Liga 15. és 16. fordulójában, a Sepsi–SIC tovább őrzi hibátlan mérlegét és vezető pozícióját a rangsor élén.
Pénteken és szombaton a bukaresti Ioan Soter Atlétikateremben került sor a tizennyolc év alattiak fedettpályás országos bajnokságának döntőjére, amelyről egy-egy arany-, valamint ezüstérem mellett négy top tízes eredménnyel tértek haza a háromszéki sportolók.
Sepsiszentgyörgyi buboréktornával, a 15. és 16. fordulókkal folytatódott a női kosárlabda-bajnokság. A két háromszéki csapat, a Sepsi-SIC és a Kézdivásárhelyi SE ezúttal az Aradi FCC Baschet és a Kolozsvári U ellen vette fel a kesztyűt szombaton és vasárnap a Sepsi Arénában.
A felsőházi tagság bebiztosítása szempontjából fontos találkozót veszített el a Sepsi OSK pénteken, a labdarúgó élvonal 26. fordulójában. A csalódást keltően játszó sepsiszentgyörgyiek fennállásuk során először maradtak alul a Chindiával szemben.
Hivatalossá vált, hogy május 2-án megrendezik a Portugál Nagydíjat, így végleges a rekordot jelentő, 23 futamból álló idei Forma-1-es világbajnoki sorozat versenynaptára.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Egy ideig még biztosan zárt kapuk mögött zajlanak a sportesemények Romániában, úgy tűnik, a járványhelyzet miatt újabb hónapokat kell várni, amíg a szurkolók visszatérhetnek a lelátóra. Novák Károly Eduárd ifjúsági és sportminiszter szerint két-három hónap múlva jöhet szóba a stadionok újranyitása, akkor is csak részlegesen.
Az alapszakasz 15. és 16. fordulójával folytatódik szombaton és vasárnap a női kosárlabda Nemzeti Liga. A négyszeres bajnok Sepsi–SIC házigazdaként az Aradi FCC, illetve a kupában ezüstérmes Kolozsvári U együttesével mérkőzik meg a Sepsi Arénában, csakúgy, mint a KSE.