Végre vége a káoszos idénynek
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy a 2020–2021-es játékszezonban 16-ra bővítik az élvonalbeli csapatok számát.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy a 2020–2021-es játékszezonban 16-ra bővítik az élvonalbeli csapatok számát.
Az élvonalbeli bajnokság (Liga 1) 2019/20-as idényének berekesztéséről döntött csütörtökön a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Gőzerővel száguld Lewis Hamilton pályafutása 91. futamgyőzelme és 7. világbajnoki címe felé. Mindkettővel Michael Schumacher rekordját állítaná be, az F1 legsikeresebb versenyzőjévé előlépve ezzel.
A Kendu Egyesület, partnerségben a Zöld Nap, a Pro Pectus és a Salvatore egyesületekkel, valamint a Székely Kutya Klubbal szeptember 19-én különleges versenyt szervez fogyatékkal élő és speciális nevelést igénylő személyek számára.
Győzelemmel zárta a koronavírus-járvány által alaposan megtépázott 2019–2020-as labdarúgóidényt a Sepsi OSK, miután tegnap délután Deaconu góljával legyőzte a vendég Clincenit.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Kaotikusnak ígérkezik az alsóházi rájátszás zárása az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) hétfőn éjjel közzétette, hogy az I. liga osztályozós párharcát augusztus 9-én és 12-én kell megrendezni
A 14. kiírásához érkezett Székelyföld Kerékpáros Körversenye, amelynek megszervezése nagy kihívásnak bizonyult a koronavírus okozta világjárvány következtében, ezért a szervezők több óvintézkedést is foganatosítottak.
Hatodik bajnoki címét szerezte meg hétfő este a kolozsvári CFR labdarúgócsapata. Az erdélyi együttes a bajnoki címet eldöntő mérkőzésen idegenben 3-1-re legyőzte az Universitatea Craiovát.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Angliában még nem volt ilyen idős gólkirály, mint Vardy, míg az olaszoknál Immobile a legeredményesebb olasz lett.
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásának véghajrája igencsak különösre sikeredett, tett ezért a Voluntari és a Clinceni, s mindkettőnek, illetve egyiküknek ez még sokba kerülhet.
Női kézilabda kiválósági központot hoznak létre Sepsiszentgyörgyön. Erről írt alá tegnap a Sepsi Arénában együttműködési szerződést a Román Kézilabda-szövetség, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Sepsi–SIC Sportegyesület.
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjon, ezzel növelte az előnyét az összetettben.
Elveszítette a III. ligáért kiírt osztályozó első mérkőzését a Sepsi OSK másodcsapata, miután az osztályozó torna első fordulójában 2–0-ra alulmaradt a Nyárádtői Unireával szemben.
Létfontosságú győzelmet aratott a bennmaradásért vívott harcban a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely szombaton este három gólt vert rá a már vakációzó Viitorulra, az I. liga alsóházi rájátszásának utolsó előtti, 13. fordulójában.
Novák Károly Eduárd, a Román Kerékpáros-szövetség (FRC) elnöke bejelentette, nagyban zajlanak az előkészületek az országúti körversenyre.
George Bates, az Amerikai Egyesült Államok kerekesszékes kosárlabda válogatottjának a tagja kijelentette, elvileg arra is felkészült, hogy amputáltassa a fél lábát a jövő évre halasztott paralimpiai játékokon való részvétel érdekében.
A Magyar Sí Szövetség csütörtöki küldöttgyűlése visszahívta a szervezet elnökét, Miklós Editet és az elnökségét.
Az eredetileg vasárnapra tervezett helyett szombaton 19 órától csap össze az alsóházi rájátszást már megnyerő FC Viitorul és a győzelmi kényszerben levő Sepsi OSK a labdarúgó I. liga utolsó előtti, 13. fordulójában.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Öt pontba szedett Facebook-bejegyzésben utasította el a Sepsi OSK bocsánatkérésre való felszólítását Mihai (Meme) Stoica, a FCSB labdarúgócsapat hírhedt sportigazgatója.
Versenyben maradt bajnoki címe megvédéséért a Kolozsvári CFR, miután Ciprian Deac büntetőgóljával nyerni tudott hazai pályán az FC Botoșani ellen. A fellegváriak a kedd esti bajnokit megelőzően 15 napja játszottak utoljára mérkőzést a rájátszásában.
Nemrég hírt adtunk arról, hogy a négyszeres bajnok és ötszörös kupagyőztes Sepsi–SIC női kosárlabdacsapata magasabbra tette a mércét és az Európa-kupa helyett az Euroligában indulna a következő idényben.
Botrányba fulladhat a koronavírus-tesztek ügye, amely alaposan felforgatta a romániai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot. A címvédő Kolozsvári CFR az igazát keresi, amiért egy rakás pozitív teszteredmény jelentős pánikot okozott a bajnoki címért harcoló csapatnál.
Kimagaslóan teljesít Háromszék két motokrossz-versenyzője a Balkán-bajnokságon, a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián és az ozsdolai Ördög Zoltán is a legjobbak között ért célba az eddigi két bulgáriai futamon, legutóbb hétvégén, ahol egy második és egy negyedik helyezést zsebeltek be.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Újabb három versennyel bővült a Forma–1 idei, átalakított versenynaptára. A Nürburgring és Imola visszatér, Portimão először rendez nagydíjat, Amerika teljes egészében kimarad az idei szezonból.
Huszonkilenc pilóta állt rajthoz szombaton a Sugásfürdő felé vezető úton a másodosztályos országos hegyi gyorsasági bajnokság harmadik futamán. Az időjárási körülmények nem kényeztették el a versenyzőket, többen is feladták a megmérettetést.
Az FC Voluntari másodszor is jobbnak bizonyult a Sepsi OSK csapatánál az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházában, miután vasárnap este 2–0-ra gyűrte le a piros-fehér mezes alakulatot az Anghel Iordănescu Stadionban.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Lassan követhetetlen, a koronavírus-járvány miatt melyik meccset játsszák le és melyiket halasztják el a román labdarúgó élvonalban. A Sepsi OSK-t is érintették a változások, a halasztások miatt a bajnokság szervezői lapzártánk utáni, késő esti időpontra tették át a háromszékiek vasárnap délutáni mérkőzését.
Élete egyik „nagy élményének” nevezte Antal Árpád, hogy ott lehetett a Sepsi OSK által a FCSB ellen játszott labdarúgó Román-kupa döntőjén. A sepsiszentgyörgyi polgármester azt mondta: „reálisan” kell értékelni a csapat lehetőségeit.
Úgy tűnik, a következő idényben már csak egy háromszéki csapatnak – a négyszeres bajnok és ötszörös kupagyőztes Sepsi–SIC-nek – szurkolhatunk a női kosárlabda Nemzeti Ligában, miután a Kézdivásárhelyi SE a bizonytalan helyzetre hivatkozva inkább a másodosztályos szereplés mellett döntött.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Az elveszített kupadöntő után vasárnap már a bajnokságban lesz jelenése a Sepsi OSK labdarúgócsapatának, a piros-fehér mezesek 16 órától az FC Voluntari vendégei lesznek az alsóházi rájátszás 11. fordulójában.
Nem sikerült a történelmi tett, egygólos vereséget szenvedett a fennállása első fináléját játszó Sepsi OSK alakulata a labdarúgó Román-kupa szerda esti döntőjében.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Alaposan lesújtott a koronavírus az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságra, sajtóhírek szerint a fővárosi Dinamónál már huszonegy fertőzöttel számolnak, de a címvédő Kolozsvári CFR trénere, Dan Petrescu is pozitív eredményt produkált.
Több év kihagyás után nemrég újra színvonalas paintball-kupát szerveztek Romániában, ennek a megmérettetésnek a szervezésében, de versenyzőként is részt vett az eseményen Hajnal Attila, a sepsiszentgyörgyi közismert festékharcos, sportoló, vállalkozó.
Szintet lépett a Sepsi–SIC: az Európa-kupa helyett idén a legmagasabb szintű európai kosárlabda-vetélkedőn, az Euroligában indul.
Történelmi összecsapásra készül a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely ma este 20 órától a Román-kupa döntőjében csap össze az FCSB-vel.
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte meg a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíjat – zárt kapuk mögött – vasárnap a Hungaroringen, ahol pályafutása során immár nyolcadik alkalommal diadalmaskodott.
Négygólos döntetlennel zárult az erdélyi rangadó szombaton Nagyszebenben.
Idén 35. alkalommal rendezik meg a Forma–1-es Magyar Nagydíjat – a világjárvány miatt először nézők nélkül. A hétvége nagy esélyese az újabb rekordra pályázó Lewis Hamilton és a Mercedes, a Red Bull a visszavágásban, a Ferrari a javulásban reménykedik.
A kézdivásárhelyi tekepályán idén január 24-én megkezdték a Húsvét-kupa nevet viselő helyi bajnokságot, ami az eredeti elképzelés szerint április 26-ig tartott volna.
Nehéz kiszállásra készülhet a Sepsi OSK, a sepsiszentgyörgyi alakulat szombaton 18 órától az FC Hermannstadt vendégeként lép pályára az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásának 10. fordulójában.
Hosszú, péntek estétől vasárnap délig tartó horgászversenyt szerveztek a hétvégén a bölöni, községi adminisztrációban található horgásztavon. A versenyen a brassói Pro Soft cég alkalmazottai vettek részt, így mondhatni a verseny magánjellegű rendezvény volt.