Röviden
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban
A mai gyerekek másabbak, mint régen. Széleskörű ismeretekkel kerülnek iskolába, több külső hatás éri őket, számos információt gyűjtenek televízióból, az internetről – ennek csupán az a hátulütője, hogy kevesebb idejük jut a mozgásra.
Főleg téli sportágakra szakosodott gyergyói tornatanár és edző mesélte. Azokban az időkben, amikor a sportiskola sorozatban „termelte” a román válogatottaknak a játékosokat és versenyzőket.
A Román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elkészítette és közzétette a június közepén újrainduló élvonal soron következő fordulójának programját. Ennek értelmében a Sepsi OSK június 13-án, szombaton 17 órától fogadja az FC Hermannstadt csapatát.
Magyarország sportnemzet, ezt mindenki magától értetődőnek veszi, és ez alatt nemcsak az 502 megnyert olimpiai érmet kell érteni. Természetes, hogy az olimpiák idején a sportra irányul a figyelem, de nem csak ilyenkor fontos a magyarok számára az élsport.
Vasárnap késő este a Puskás Akadémia FC–Ferencváros találkozóval ért véget a magyar labdarúgó NB I 26. fordulója. A találkozón csak ferencvárosi játékosok találtak kapuba, mégis 1–1-es döntetlen lett a vége.
A négyszeres bajnok és ötszörös kupagyőztes Sepsi–SIC csapatkapitányát, Annemarie Gödri-Părăut is behívták a jövő évre halasztott nyári olimpiai játékokra készülő 3×3-as női kosárlabda-válogatott edzőtáborába.
Lejárt a tizennégy napos kötelező edzőtábor a bajnokság folytatására készülő élvonalbeli labdarúgócsapatoknak. A Hivatalos Közlönyben szombaton megjelent új szabályzat értelmében a játékosok és a szakmai stáb számára véget ért az elkülönítés, és elkezdődhetnek a közös edzések.
Július 19-én versenyez a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen – derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi közleményéből, amely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazza.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Csapatonként maximum 80 fő vehet részt a Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokság zárt kapus futamain.
A Román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) a szurkolók szavazatai alapján rendhagyó álomcsapatot állított össze azon meghatározó játékosokból, akik az elmúlt évtizedben nem tudták megnyerni az élvonalbeli bajnokságot.
A tervek szerint jövő héten két barátságos mérkőzéssel folytatja felkészülését az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság június közepi újraindulására gyúró Sepsi OSK.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A Székelyudvarhelyi KC egykori neveltje, a vargyasi Szász András a Grundfos Tatabányától visszatér a Bukaresti Dinamóhoz.
Közeledik a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) tisztújító közgyűlése, amely előtt a szakszövetség egy 68 oldalas szakmai beszámolót készített.
Szeptemberre halasztották az eredetileg júniusra tervezett tereptriatlon- és terepduatlon-Európa-bajnokságot, amelyen Európa legjobb terep multisportolói mérik össze erejüket.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) további Európa-bajnoki (Eb-) mérkőzésekre pályázna, amennyiben néhány házigazda visszamondaná a rendezést a jövő évi torna előtt.
A Kovászna Megyei Labdarúgó Egyesület megvizsgálta a megyei pontvadászatok folytatásának lehetőségeit, kikérte a csapatok véleményét, és miután arra a következtetésre jutott, hogy maguk az érintettek elképzelhetetlennek tartják a folytatást jelen körülmények közepette, a végrehajtó bizottság befagyasztotta a IV. liga 2019–2020-as kiírását.
Amint arról írtunk, a veszélyhelyzetben egyebek mellett engedélyezetté vált a legtöbb háromfős csoportokban történő túrázás, ám a hivatásos túravezetők számára még mindig nem fenékig tejföl az élet. A részletekről Bereczki Barna hegyivezetővel beszélgettünk.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elfogadta a román nemzeti szakszövetség kérését, így június 1-jéig meghosszabbította azt a határidőt, ameddig kötelező bemutatni az elsőosztályú bajnokság folytatásának a programtervezetét, illetve programját.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A Román Labdarúgó Szövetség nemrég döntött a II. liga 2019–2020-as idényének részleges folytatásáról, illetve lezárásáról.
Az Eurobasket.com nemzetközi szakportál közzétette a 2019–2020-as idény női kosárlabda Nemzeti Liga legjobbjainak névsorát.
Elképzelések vannak, viszont tényleges határozat még nem született a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokságokat illetően, a folytatást a kormány óvintézkedésein kívül a csapatok hajlandósága is befolyásolhatja.
Június közepén folytatódik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság – erősítette meg pénteken Răzvan Burleanu, a román szövetség (FRF) elnöke, aki ugyanakkor azt is közölte, a június 1-je után kezdhetik újra a csoportos edzéseket, és ezután közel két hét áll a rendelkezésükre, hogy felkészülési mérkőzéseket játszanak.
A Román Kosárlabda-szövetség (FRB) úgy döntött, némi módosításokkal ugyan, de folytatni fogják az utánpótlás-bajnokságokat, azaz a 13–20 éves fiúk és lányok bajnoki idényét.
Több mint két hónapja, hogy bezárták a sportlétesítményeket, edzőtermeket, felfüggesztették vagy törölték a sportági bajnokságokat, ezáltal pedig egy olyan időszakot élhettek meg a sportkedvelők, edzők és sportolók, amellyel ritkán találkozik az emberiség.
60 évvel ezelőtt zajlott a Real Madrid – Eintracht Frankfurt BEK-döntő, amelyen Puskás Ferenc négy gólt is szerzett. A magyar klasszis tündöklését a becslések szerint mintegy 130 ezren követték figyelemmel a helyszínen.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban
A Kolozsvári U-BT férfi kosárlabda-csapata rendkívül aktív a közösségi médiában, különösen napjainkban, amikor a koronavírus-járvány miatt ez a szintér maradt szinte az egyetlen módja a szurkolókkal való kapcsolattartásnak.
Végleges döntést hozott a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) vezetősége: bajnokavatás nélkül lezártnak nyilvánítja a férfi és a női élvonalbeli bajnokságot egyaránt. Ez azt jelenti, hogy a címvédésre toronymagasan esélyes Sepsi–SIC nem gyűjtheti be ötödik bajnoki címét.
Diószegi László klubelnökkel beszélgettünk, többek között a jelenlegi helyzetről, amelybe a koronavírus-járvány belekényszerítette a klubokat, de a sűrű versenynaptár nehézségeiről, illetve a következő idény kihívásairól is.
Kádár Zoltán hétszeres román válogatott labdarúgó lett a Grasshoppers Zürich új vezetőedzője. Az Uzonban született, 54 éves egykori jobbszélső az FC Brassó, a Kolozsvári U és a Dinamo színeiben futballozott a román élvonalban, a bukaresti klubbal bajnokságot is nyert 1992-ben.
Jó hír a sportolni vágyó sepsiszentgyörgyieknek: szombattól nyitva tartanak a teniszpályák a Sepsi Arénánál, illetve a futópálya a városi stadionnál. A megyeszékhelyi önkormányzat ugyanakkor felhívta a figyelmet a fokozott távolságtartási kötelezettségre.
Mával edzőtáborba vonul a romániai birkózóválogatott, a 12 tagú csapat a Bukaresthez közeli Izvorani-ban, a Román Olimpiai Bizottság bázisán kezdi újra a felkészülést – közölte a Román Birkózó-szövetség.
Az előírások szigorú betartásával kezdte el szombaton a kiscsoportos edzésmunkát a Sepsi OSK labdarúgócsapata, miután mindenik játékos koronavírus-tesztje negatív lett. Pénteken olyan hírek is felröppentek, hogy az alsóházban érdekelt klubok nem szeretnék folytatni a bajnokságot.
Nananana, na! Imigyen lelkendezhettek a sportfogadások hívei, szenvedélyes játékosai hétvégén. Jogos, hiszen a fehéroroszországi, tajvani, türkmenisztáni futball-bajnokságok rémunalmas meccsein kívül, több hetes szünet után immár pénzes téttel is tippelni lehetett egy Hoffenheim – Hertha, egy Frankfurt – Mönchengladbach vagy egy Köln – Mainz rangadóra.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Szigorú egészségügyi előírások betartásával június 13-án folytatódhat a labdarúgó I. liga, a csapatok mával kezdődően kis létszámú csoportokban edzhetnek.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Kaszai Noriaki tanúsítványt kapott Guinness-rekordjáról, miszerint ő indult a legtöbb egyéni síugró világkupaversenyen.
A legoptimistább forgatókönyv szerint is még legalább egy hónapot kell várni a labdarúgó I. liga újraindulására – közölte szerdán Ionuț Stroe ifjúsági és sportminiszter.
Az FC Liverpool, a labdarúgó Bajnokok Ligája tavalyi győztese érdeklődik a magyar válogatott Szoboszlai Dominik iránt a Daily Mail című napilap szerint.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A Ferrari megerősítette, hogy Sebastian Vettel a 2020-as Forma–1-es idény végén távozik a csapattól, miután nem hosszabbították meg a szerződését. A négyszeres bajnok Sebastian Vettel 2015 óta versenyez a Ferrarival.
A harmadosztály berekesztése után a teremlabdarúgó-idényt sem folytathatja a Kézdivásárhelyi SE.
Borussia Dortmund – FC Schalke 04 rangadóval folytatódik május 16-án a német labdarúgó-bajnokság a koronavírus-világjárvány miatti szünet után.
A Román Labdarúgó–szövetség honlapjának adott interjút Kovács István nagykárolyi FIFA-bíró, aki idéntől elit kategóriás játékvezető. A 35 éves sípmester az interjúban arról beszélt, hogyan telnek napjai a kijárási tilalom idején.