Klímaváltozás: több áradás Európában, több aszály Afrikában
Egyre több szélsőséges csapadékhoz vezet a klímaváltozás Európában, az Egyesült Államokban és Oroszországban a Potsdami Klímakutató Intézet tanulmánya szerint.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Egyre több szélsőséges csapadékhoz vezet a klímaváltozás Európában, az Egyesült Államokban és Oroszországban a Potsdami Klímakutató Intézet tanulmánya szerint.
Bár a hangulatot emeli, az egészségre kifejezetten negatív hatást gyakorol, mivel jelentősen megnöveli a levegőben lévő finompor mennyiségét.
Rekordsebességgel melegíti az Északi-sarkvidéket a globális felmelegedés. A térség hőmérséklete az elmúlt öt évben minden korábbi, 1900 óta rögzített feljegyzést felülmúlt.
Elkészítette első szelfijét az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) InSight robotgeológus űrszondája a Marson.
Ki szeretne két hét alatt egy kapszula segítségével kézművesnek mondott, de eléggé sorozatgyártásúnak tűnő sört főzni? Az LG szerint, úgy tűnik, elég sokan.
Egy új skót tanulmány szerint a keresztrejtvényfejtés vagy a sudokuzás nem véd meg az időskori mentális hanyatlástól.
Az antibiotikumok túlzott használata nemcsak az antibiotikum-rezisztens baktériumok elszaporodását segíti elő, hanem gyerekkorban a mentális rendellenesség kialakulásának esélyét is növelheti.
A földi klíma 2030-ra a hárommillió éve uralkodott időjárási viszonyokhoz fog hasonlítani.
Soha nem láttak még akkora és olyan állapotú vérrögöt a San Franciscó-i Egyetem orvosai, mint amit az egyik szívelégtelenségben szenvedő betegük köhögött fel.
A történelem során először hallhatja az emberiség, hogyan fúj a szél egy idegen bolygón. Az InSight véletlenül rögzítette a hangot.
A babák szuperaranyos kis teremtmények, és ahhoz képest egészen jófejek is, hogy azt se tudják, hogyan és minek kerültek ide. De mindezzel együtt azért be kell vallani, hogy elég kis magatehetetlenül jönnek a világra.
A Pantone amerikai cég, amely megteremtette a nyomda- és grafikai ipar, valamint a divat számára a nemzetközi színrendszereket, minden évben megnevezi a következő év trendszínét.
A 2016 szeptemberében végzett méhtranszplantációt Dani Ejzenberg, a Sao Pauló-i Egyetem kórházának orvosa vezette.
A Forbes összeállította a Youtube legjobban kereső sztárjainak tízes toplistáját, akik minden évben dollármilliókkal lesznek gazdagabbak.
A technika egyszerű vérmintából vagy szövetbiopsziából mindössze 10 perc leforgása alatt mutatja ki, vannak-e rákos sejtek szervezetünkben vagy sem.
Egy több millió kilométerre lévő, száguldó aszteroidára száll le román idő szerint hétfő este a NASA űrszondája.
November 11-én különös szeizmikus eseményt figyeltek meg világszerte. A kutatók most azon dolgoznak, hogy magyarázatot találjanak a jelenségre.
Egy kínai kutató azt állítja,hogy emberi magzatokon végzett génmanipulációs kísérletei sikerrel jártak, így megszülettek a világ első génmódosított csecsemői – írja az Associated Press hírügynökség.
Mintegy 485 millió kilométernyi út megtétele után sikeresen landolt a Marson az InSight űrszonda közép-európai idő szerint hétfő 20 óra 54 perckor – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
A tinédzserek régebben először az alkoholt próbálták ki, aztán a cigarettát, majd a marihuánát. Egy új kutatás szerint a trendek lassan átalakulnak.
Azt hihetnénk, fellélegzik a természet, ha végre esőt hozó felhők érkeznek a sivatag fölé. Sok esetben ez így is van, azonban bizonyos mikroorganizmusok számára az eső egyenlő a halállal.
Évezredeket is túlélnek a termeszek várai: négyezer éves termeszvárakat is találtak Brazíliában brit kutatók.
Rekordot döntött a felmelegedést okozó gázok légköri koncentrációja 2017-ben az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) friss kutatása szerint.
Cukorbetegek millióit fenyegetheti az inzulinhiány egy szerdán megjelent amerikai tanulmány becslései szerint.
Egyre több internetes óriáscég épít be szolgáltatásaiba olyan eszközöket, amelyekkel a felhasználók nyomon követhetik használati szokásaikat. Most a Facebook mobil applikációjába is megérkezett egy ugyanerre a célra szolgáló eszköz.
Rengeteg szemetet, egyebek mellett két strandpapucsot és 115 műanyag poharat vettek ki egy partra sodródott bálnatetemből Indonéziában.
A hűvös éghajlaton élő és kevés napsütéssel találkozó emberek jóval hajlamosabbak a fokozott alkoholfogyasztásra – derült ki egy nagyszabású új amerikai tanulmányból.
Mindenki, akinek valaha volt kutyája, ismeri a jelenséget: az eb, ami (elnézést: aki!) szárazon semleges kutyaillatú, amint víz éri, szörnyű szagokat kezd árasztani magából.
Egyre több nőstényelefánt születik agyar nélkül – állítja egy megjelenés előtt álló tanulmány egyik szerzője.
Az antibiotikumok nem megfelelő használata miatt kialakuló ellenálló kórokozók néhány évtizeden belül több ember halálát fogják okozni világszerte, mint a rák.
Mintegy 700 méter mélyen több ezer cápatojást fedezett fel az óceán talapzatát kutató távirányítású robot.
A világ országainak csaknem felében immár nem születik elegendő gyermek a népesség méretének fenntartásához.
A különböző közösségi platformokon töltött idő növelheti a depresszió és a magányosság érzését az emberben.
Lényegében agykárosodást okoz a magány – állapították meg egérkísérletekben neurobiológusok.
Világszerte növekedett a várható élettartam 1950 és 2017 között: a nőknél 52,9-ről 75,6 évre, a férfiaknál 48,1 évről 70,5 évre – derül ki egy új tanulmányból.
Gépi hírolvasó mondja be mostantól a híreket a kínai hírügynökség televíziójában. A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a bemondók munkáját.
Brad Smith, a Microsoft elnöke egy Lisszabonban rendezett konferencián fejtette ki, hogy a ma már mindennaposnak számító arcfelismerő technológiák jelenlegi szabályozása elégtelen.
Amit néhány éve csupán a filmekben láthattunk, mára valósággá vált. Megérkezett az első két repülő motor Dubajba.
Hosszú ideje vitatott téma, hogy milyen mértékben káros a mobiltelefonok által kibocsájtott sugárzás az emberi szervezetre.
A Facebook hamarosan előáll egy fejlesztéssel, amely lehetővé teszi majd, hogy a Messenger felhasználók az üzenet elküldésétől számított 10 percben belül visszavonják azt.
A hosszú élet az eddig véltnél kevésbé írható a géneknek számlájára – állapították meg több mint 400 millió ember családfájának elemzése alapján amerikai kutatók.
Tavaly nagy szenzációnak számított, amikor egy másik csillagrendszerből származó égitest belépett a Naprendszerbe.
A kutatócsoport az emberi szervezet alkalmazkodási képességeinek határait akarja megismerni.
Az amerikai Rhode Island fővárosában, Providence-ben lévő Steere House Nursing and Rehabilitation Centre öregek otthona és rehabilitációs központban él egy híressé vált és az Oscar névre hallgató macska.
Egy ENSZ-jelentés szerint gyógyul a Földet védő ózonréteg, amelyet korábban súlyosan károsítottak az aeroszolos spray-k és hűtőgázok.
A Royole nevű, sokak számára teljesen ismeretlen kínai vállalat a semmiből feltűnve mutatta be első, a gyártó ígérete szerint 200 ezer hajlítást is kibíró készülékét.
Tüdőrákban halt meg a transzplantáció után másfél évvel egy francia nő, akibe egy hajdan erős dohányos nő tüdejét ültették át.
A bohócok a horrorfilmek, halloweeni jelmezek és rémálmok gyakori témái, ami különös, ha belegondolunk, hogy a bohócok célja eredetileg az, hogy felvidítsák az embert.
Kevesen tudják, hogy a félelemtől valóban olyan komoly válaszreakció indulhat be az emberi testben, ami halálhoz is vezethet.
A kétségbeesett olasz férfi azzal fordult orvoshoz, hogy szeméből vér folyik. Szerencsére a szakértőknek sikerült kezelniük a páciens ritka állapotát.