Megváltozhat a Facebook neve
A Facebook azt tervezi, hogy a jövő héten megváltoztatja a cég nevét, hogy az a jövőben jobban fókuszba tegye a készülő metaverzumot – írja a The Verge egy névtelenséget kérő forrásra hivatkozva.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Facebook azt tervezi, hogy a jövő héten megváltoztatja a cég nevét, hogy az a jövőben jobban fókuszba tegye a készülő metaverzumot – írja a The Verge egy névtelenséget kérő forrásra hivatkozva.
A koronavírus elleni oltások közül a Pfizer/BioNtech, a Moderna és az AstraZeneca 90 százalékkal csökkenti a fertőzés okozta betegség súlyos formájának kialakulását és az elhalálozást az 50 éven felüliek körében, és hatékonynak tűnik a delta variánssal szemben is.
Egy nemrég megjelent tanulmány rávilágíthat arra, miért nő felnőttkorban a bölcsességfogunk. A Science Advances című folyóiratban megjelent értekezés szerint a tudósok főemlősök koponyáinak elemzésével kidolgoztak egy modellt, ami megmagyarázza az arc növekedése és a rágóizmok mechanikája közötti koordinációt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán engedélyezte az első, malária megelőzésére készített vakcinát – írja a New York Times.
Ágynyugalom helyett a testgyakorlást ajánlja a rákos betegeknek egy ausztrál egyetem kutatása.
Az aszimmetrikus organokatalízis kifejlesztéséért Benjamin List német és David MacMillan amerikai tudós kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
A világ korallzátonyainak 14 százaléka eltűnt egy évtized alatt – derül ki a korallzátonyok egészségét vizsgáló eddigi legnagyobb, átfogó kutatásból.
Rövid időn belül újra megfertőződhetnek koronavírussal a fertőzésen már átesett, de beoltatlanul maradtak – ezt állapította meg a Yale Egyetem és az Észak-Karolinai Egyetem kutatói által készített tanulmány.
Október 5-én érkezik a Windows 11, amely minden Windows 10-zel rendelkező számítógépen ingyenesen frissíthető lesz. A megjelenés kapcsán a Híradó.hu összegyűjtötte a legfontosabb újításokat, amelyeket az új operációs rendszer kínál a felhasználóinak.
A komplex fizikai rendszerek megértésében elért úttörő eredményeiért három tudós, az amerikai-japán Syukuro Manabe, a német Klaus Hasselmann és az olasz Giorgio Parisi kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.
Amerikai idő szerint hétfőn délben globálisan elérhetetlenné vált a Facebook közösségi oldal és az óriásvállalat tulajdonában lévő egyéb platformok, mint az Instagram és a WhatsApp. A szolgáltatások csak mintegy hét óra elteltével álltak helyre.
A hőmérséklet és az érintés érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért két tudós, az amerikai David Julius és az Egyesült Államokban élő, libanoni születésű Ardem Patapoutian kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
Használni tudja az érintőképernyőt az új-zélandi papagáj, a kea, de nem képes különbséget tenni a virtuális és a való világ képei között – állapították meg az Aucklandi Egyetem kutatói.
Akár 130 éves vagy annál magasabb kort is megérhetnek az emberek egy új kutatás szerint. A Royal Society Open Science tudományos lap szerdai számában bemutatott tanulmány szerint erre az eredményre 13 ország 1100 nagyon idős, tehát 105 év feletti lakosának adatait elemezve jutottak a kutatók.
Majdnem hatmillió koraszülés és majdnem 3 millió újszülött alacsony súlya függhetett össze a légszennyezéssel a világon 2019-ben – állapította meg egy új tanulmány.
A YouTube bejelentette, hogy el fogja távolítani felületéről azokat a videókat, amelyek félretájékoztatást tartalmaznak bármely oltóanyagra vonatkozóan, kiterjesztve ezzel az egészségügyi dezinformációkra vonatkozó eddigi gyakorlatát, amelyet az új koronavírus világjárványa idején már megerősített.
1827 márciusában, 56 évesen meghalt Ludwig van Beethoven. Két évvel azután, hogy befejezte a sokak által mesterművének tartott 9. szimfóniáját, s azelőtt, hogy megalkothatta volna a tizediket. Ötletek, vázlatok ugyan fennmaradtak, ám a 10. szimfónia befejezetlen állapotában maradt közel kétszáz évig.
A koronavírus elleni védőoltásban részesült várandós kismamák átadják a védelmet újszülöttjeiknek – állapította meg egy szerdán közzétett új tanulmány.
A világ legrégebbi ismert kagylógyöngyeire bukkantak egy marokkói barlangban, korukat legalább 142 ezer évben határozták meg a szakértők a Science Advances című tudományos lapban megjelent tanulmányuk szerint.
Az Oxford/AstraZeneca-oltás vezető fejlesztői szerint a mostani koronavírus-járványt okozó Sars-CoV-2 típusú vírus hatása hamarosan a náthát is okozó szezonális koronavírusfajtákéhoz lesz hasonló.
A fülbemászó dallamok úgy terjednek, mint egy vírus – állapította meg egy brit tanulmány, amely szerint „egyes zenék egyenesen fertőzők, és a kórokozókhoz hasonlóan ugrálnak egyik gazdatestről a másikra”.
Felére csökkent a világ korallzátonnyal borított területe az 1950-es évek óta a túlhalászat, a bolygó melegedése, a környezetszennyezés és az élőhelyek pusztulása miatt – derült ki több ezer kutatás elemzéséből.
Az elmúlt kétszáz évben folyamatosan gyengült, s az északi pólus (nem a földrajzi, hanem a mágneses, amerre az iránytűk mutatnak) lépésről lépésre vándorolt Szibéria felé – azaz dél felé. Az elmúlt néhány évtizedben azonban ez a mozgás felgyorsult.
Évtizedek óta a holland férfiak és nők a világ legmagasabb emberei, ám az utolsó generáció átlag egy centiméterrel kisebb az előzőnél, kutatók ennek okát a szegényebb étrenddel magyarázzák.
Űrhajózási történelemet írt a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalatnak a Földre szombaton visszaérkezett Crew Dragon űrhajójának 42 éves amatőr űrhajósa, aki a Földtől több száz kilométeres magasságban, súlytalanság állapotában ukulelén játszott.
Az emojik sorsáról döntő Unicode Consortium szervezet közzétette a listát arról, hogy mely emojikat hagyták jóvá a Unicode Standard 14.0-es verziójához. Ezzel együtt véglegesedik a hangulatjelek grafikája is, amik eddig vázlatként léteztek.
Első alkalommal indult szerdán Föld körüli pályára kizárólag amatőr űrhajósokból álló személyzettel űrhajó – közölte a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat.
Míg a szeptember az ősz és vele a hűvösebb időszak közeledtét jelzi, egyes pókfajok valódi felüdülésként élik meg ezeket a napokat, ugyanis ilyenkor kezdenek „szerelmi hajszába.”
Hat éven belül megszülethet az első elefánt-mamut hibrid, ha sikerül egy amerikai genetikai vállalat 15 millió dolláros projektje.
Csaknem megduplázódott a szélsőségesen meleg, 50 Celsius-fokot is elérő napok száma az 1980-as évek óta – állapította meg a BBC globális elemzése.
Új-zélandi és német kutatók vécéhasználatra szoktattak szarvasmarhákat, elősegítendő az ammónia, egy közvetetten üvegházhatású gáz kibocsátásának a csökkentését.
A klímaváltozásra reagálva „alakot változtatnak” egyes állatok, hogy hűvösen tartsák testüket: bizonyos melegvérű fajok csőre, lába vagy füle nagyobb lett, hogy jobban tudják szabályozni hőháztartásukat – állapították meg ausztrál tudósok.
Megkezdte működését Izlandon a világ legnagyobb olyan üzeme, amely képes kivonni a szén-dioxidot a levegőből. A rendszer a kivont üvegházhatású gázt a föld mélyére juttatja.
A Novavax elkezdi egy kombinált, az influenza és a koronavírus ellen is hatásos vakcina korai fázisú tesztjét embereken – jelentette be az amerikai vállalat.
A pandémia miatt a szokásossal ellentétben online rendezték meg csütörtökön a Harvard Egyetemen az Ignobel-díjak átadó ünnepségét. 1991 óta a nemzetközi tudóstársadalom azokat a tudományos tevékenységeket jutalmazza ezzel az elismeréssel, amelyek teljesen feleslegesek, haszontalanok vagy nevetségesek.
Befejeződtek a repüléskészültségi vizsgálatok, az Inspiration4 misszió megkapta az utolsó zöld lámpát is. A SpaceX első repülése, melynek résztvevői mind civilek, szeptember 15-i startra van kiírva. Rossz idő esetén szeptember 16-án indul a háromnaposra tervezett küldetés.
Az Oxfordi Egyetem kutatói péntek reggel bejelentették, hogy a koronavírus elleni vektorvakcinák mögött álló technológia segíthet a rák elleni küzdelemben is – írja a Sky News.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA hivatalosan is megerősítette, hogy a Perseverance nevű marsjárójának sikerült begyűjtenie az első kőzetmintát a Marsról – írja a BBC.
Ötszörösére emelkedett a természeti katasztrófák száma az elmúlt ötven évben – írja jelentésében a Meteorológiai Világszervezet.
Hangyákkal, avokádóval és robotkarokkal indult vasárnap a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az amerikai SpaceX vállalat űrhajója.
A légszennyezettség súlyosbíthatja a mentális betegségeket – állapította meg egy Londonban folytatott kutatás, amelyről a The Guardian online kiadása írt pénteken.
Jelképes díszt kapott nemrég, szinte egy időben két székely város. Sepsiszentgyörgy központi parkjában feltűnt bolygónk, a Föld kicsinyített mása, amint az űrből látható. Székelyudvarhely főterén, a „patkóban” pedig megjelent a magyar királyi korona felnagyított mása.
Némi csökkenést tapasztaltak a koronavírus-fertőzéssel szembeni védelemben a kétszeresen beoltott embereknél brit kutatók – adta hírül a BBC News szerdán.
A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól – derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
A kanadai közegészségügyi hivatal kutatása szerint ugyan a babák ritkábban fertőződnek meg, és kevésbé „viszik haza” a vírust, mint a tinédzserek, ha már egyszer megfertőződtek, nagyobb eséllyel adják tovább a betegséget.
Bemutatták Indiában az első koronavírus ellen is alkalmazható DNS-alapú vakcinát – írja a BBC. A ZyCoV-D nevű oltóanyagot egyelőre csak sürgősségi használatra hagyták jóvá.
A kormány elfogadta a Magyarország Űrstratégiája című dokumentumot – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Magyar idő szerint kedd hajnalban sikeresen startolt el a Francia Guyana-i Kourou-ból, a Guyana Űrközpontból a magyar fejlesztésű RADCUBE nanoműhold – közölte Kiss László csillagász az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Több mint 1600 éves, az északi Vej-dinasztia (386-534) idejéből származó síremlék feltárásáról számoltak be a kínai Csilin Egyetem által közzétett tanulmányban, amely szerint a sírban egy egymást átölelő szerelmespár nyugszik.