A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Első állítás: a magyar gyerekek nem tudnak románul. Igaz. Második állítás: gonoszak, nem akarják beszélni az állam nyelvét. Hamis. Tény: Románóra az második osztályban. A tanjítónéni b...
Vallásóra után szólított be Jakab tiszteletes úr a belső szobába, s mutatta meg a könyves szekrényt, amelyben ott sorakoztak számomra alig ismert írók gyönyörű külsejű könyvei. Érdekes...
Szeptember 13-án több mint negyvenen gyűltünk össze az ikafalvi művelődési otthonban, hogy folytassuk a Rád is szükség van! projekt következő szakaszát. Délután fogadtuk a „hőseinket”,...
A szeptember 18-án, a Székely Hírmondóban megjelent Huszonöt éves a LAM Alapítvány című cikkhez szeretnék hozzáfűzni egy apróságot. Nem tartom helyénvalónak, hogy Kató Béla püspök úr ú...
Megállok a járdán, mert megállítanak. Tapadunk kerítéshez, házfalhoz, nehogy elüssenek a járdán a megvadultan száguldó kerékpározók. – Ez a szabadság, uram, hogy már szabad itt mindent...
Tizenkilenc éves, hallássérült kézdivásárhelyi lány vagyok. Sikeresen érettségiztem a Nagy Mózes Elméleti Líceumban. Az esetem egyedi, hiszen hallássérültként az első vagyok Kézdivásár...
A Jobbik 2014-ben módosította politikai mondanivalójának csomagolását, ami elfordította tőlük a nemzeti radikális kemény magot. 2016-ben módosította politikai mondanivalóját is. A 2014...
Megjelenése, 1959 óta szerintem nem született jelentősebb magyar regény, mint az Iskola a határon. Ebben az esetben a címbeli határ szó szerint is értendő, lévén hogy arról a katonai a...
Magán a jó tanárnőn, tanár úron kívül ki lehetne a megmondhatója, mit érez ő a katedrán, amikor bejelenti: Tamási Áron (1897–1966) íróról tanulunk most. Könyvtárnyi könyvet írtak Tamás...
Kisfiú számolja, a kolozsvári depó mellett a vonattal elhaladva, hogy hány Kék Nyilat húztak félre, mert elromlott. Már húsznál tart, amikor abbahagyja. Kinézek én is az ablakon, hossz...
Vészhelyzetben az ember, de akár egy egész közösség is óriási tettekre képes. Cortés , a konkvisztádor Dél-Amerikába érve felégette a hajóit – amolyan itt élned-halnod kell alapon –, é...
Bocsássanak meg nekem, hogy ezt a számomra rendkívül csúnya szót használom, amely semmiképp nem válik a magyar nyelv dicsőségére. Pedig ott van, használják, s akit ezzel illetnek, az kétségtelenül „hírességnek” számít. Persze, nem olyannak, amilyenre a józan észjárású ember gondol. Igaz, léteznek kifejezéseink, amelyek a jelzett szóval vannak összefüggésben, ám azok egészen más hangulatot keltenek, érzelmileg másképpen hatnak ránk.
Nem szisszenhetünk minden kis szilánkhoz, így igaz. Ám amikor lavinaként zuhan ránk föntről – inkább lentről – a bántás, a megalázás az egyre terebélyesedő szegénységben, föl kell vennünk a koszos kesztyűt. Nem, nem a kihívás, a párbaj zaklat álmomban is, hanem a mód, ahogyan sorsunkat összehazudják a hatalomban.
„Meglehet, hogy harcba lesznek hívva” – mondta hétvégén Cebén, a román nemzeti hősnek számító Avram Iancu sírjánál Ludovic Orban. Milyen harcra bujtogat a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke? Ki ellen akar harcolni és miért?
A minap elfogadott ukrán jogszabály, mely a magyar nyelvű oktatást az általános iskola szintjére nyesi vissza, a legbrutálisabb támadás a magyarság ellen, melyet trianoni utódállam kisebbségbe szorult magyar nemzetrész ellen elkövetett. Ráadásul azért is veszélyes ez a törvény, mert ezen mérheti le a magyarsághoz az ukránéhoz hasonlóan ellenséges érzülettel viszonyuló szlovák, román és szerb vezetés a magyar tűrőképességet. A magyar külügy természetesen tiltakozik, a kormány megteszi, amit megtehet, de eszközei korlátozottak.
Felugattak a nemzeti liberálisok! Egyazon időben! Már nem is tudom, kit nevezzek meg a sok alelnök közül: Mircea Havat vagy Florin Romant, esetleg az elnök Ludovic Orbant, vagyis Lajcsit. Nagy fájdalmuk, hogy az erdélyi magyarok nem akarják megünnepelni Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulóját, de az is bántja őket, hogy az RMDSZ vezérkara miért tárgyal a hatalmon lévő PSD–ALDE szövetséggel, miért nem csak ővelük…
Családunkban valamikor a múlt század 30–40-es éveiben volt finánc, így hajlamosak vagyunk legalább objektíven szemlélni a céhbelieket, hiszen az illető közkedvelt volt, köztiszteletnek is örvendett, becsületes, pontos embernek ismerték. Emiatt is jóleső érzéssel töltött el, amikor kézhez vehettem a helyi fináncok levelét, amelyben arról értesítettek, hogy elismernek egy központi adminisztratív bakit, és tulajdonképpen rendben áll az adófizetői szénám.
Mintha vírusként terjedne a levegőben a magyarellenesség, szinte minden baj forrásának a magyarok vannak megnevezve. A legfrissebbeket tekintve: a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye, az ukrajnai oktatási törvénymódosítás, a MOL-benzinkutak bojkottja csak pár hajszál a rotyogó üstben, mert ha jobban belekavarunk, sokkal több mérges gőz szabadul fel a sűrűjéből. Félelem, irigység vagy betáplált ellenszenv vezérli a mutogatókat, végrehajtókat?
Négyszáznegyvennégy nap. Ennyi van még hátra, hogy ez a dicsőséges ország betöltse 100. születésnapját. Már amennyiben úgy tekintjük, hogy 1918. december elsején jött létre, amikor is a MÁV által ingyenesen rendelkezésre bocsátott különvonatokon érkező román küldöttek Gyulafehérváron egyoldalúan kiáltványt fogadtak el Erdély Romániához való csatolásáról, és eltekintünk attól a történelmi ténytől, hogy a nagyhatalmak hónapokkal korábban már megrajzolták Európa országainak új határait.
Bár tegnap volt az iskolák tanévnyitásának hivatalos napja, ezt megelőzően Brassóban, a belvárosi magyar evangélikus templomban negyedik (és nem harmadik, ahogyan azt tévesen írtam a minap) alkalommal a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szervezésében már szombaton, szeptember 9-én elhangzottak az ilyenkor szokásos jókívánságok, üdvözlések, főleg reményteljes kijelentések.
Kedves Barátok, Rokonok, Ismerősök és még Ismeretlenek! Tegnap, Kisboldogasszony ünnepének estéjén a csinódi ökumenikus kápolnában elindítottuk az örökös imaszolgálatot. Ez azt jelenti, hogy egy általunk összeállított imafüzér naponta el fog a kápolnában hangzani. Előtte mindig megkondul a gyarapodó magyarságért szóló harang.
Döbbenetes és éppen ezért felejthetetlen élményben részesültek mindazok, akik a frissen átadott Sepsi Arénában megtekintették Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját a Magyar Állami Operaház előadásában. Ezáltal pedig beigazolódott az intézmény főigazgatójának, Ókovács Szilveszternek az eseményt megelőző sajtótájékoztatón megfogalmazott véleménye.
Hogy milyen jelentős hatással vannak a mindennapjainkra a múlt eseményei, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés közelgő centenáriuma miként kavarja fel a romániai politika öntudatát.
A közéleti szereplők helyzete hasonlít néha a rég elhunyt költőkéhez, akiknek verseit irodalmárok elemzik kötetek halmazán át, diákoknak osztják ki vizsgatételként évente szerte a világon. Holott a halott költő, ha felébredne és megszólalna, lehet, azt mondaná, „bocsánat, én a versben nem ezt akartam mondani”. És megrepedeznének az irodalomtörténet patinás falai.
Szeretnék egyetérteni az emberekkel abban, hogy márpedig Romániában magyarellenes, ártatlan provokáció – úgy fordítanám székely-magyar nyelvre, hogy hergelés – nincs. Az ókori Róma jogrendjében – Napóleon törvénykönyve is átvette, ma is érvényes – a gyilkolási, bűnözési szándékot épp úgy büntetik, mint a tettet.
Senki sem próféta a saját hazájában! Ennek a bibliai eredetű szállóigének (Lukács, 4.24) az igazát gyakran Petőfi közismert választási kudarcával szokás igazolni. Március 15-e hősként ünnepelt közszereplőjét 1848 júniusában kiskunjai között, saját szülőföldjén, Szabadszálláson érte a csalódás, amikor a népképviseleti választások kampánya során – hogy magának a költőnek a szavait idézzem – egy „dühöngő részeg csorda” támadt rá, s híveit megakadályozták, hogy rá szavazzanak.
A székelyudvarhelyi miccs-botrány kapcsán két dolgot emelnék ki. 1. Nem kell minden videoblogger bejegyzésére felülni, mert nagyon könnyű a valóságot meghamisítani. 2. Az alkalmazott annyit elmotyoghatott volna románul, hogy zárva vannak, vagy legalább kézzel, lábbal mutogasson az órarendre.
Ki a szabadba! Föl, föl a csillagokig, de a Hold drága pereméig legalább! Fájhat egy picit, tudom, de a pici fájás benne a legszerelmesebb órában is. Különösen akkor kerül oda, ha valamilyen okból emlékeznünk kell, nem később, de most leginkább, hiszen a virággal, koszorúkkal egykor édes-ragyogóra bélelt, óriási nyitott kapuk a szabad, a próba, győzelem felé most szépen becsukódnak.
„Kit zavarunk? Kinek ártottunk mi, a négyszáz diák, aki tanulni szeretne? Kinek szúrjuk a szemét? Kinek érdeke, hogy a mi bőrünkön mutassa meg, hogy be lehet zárni egy magyar iskolát? ...
Holnap harmadik alkalommal kerül sor erdélyi magyar tanévnyitóra. Két évvel ezelőtt, az első ilyen nagy hatású és méltóságteljes közös évkezdésre Csíkszeredában, pontosabban Csíksomlyó...
Nem tudok, és nem akarok könnyfakasztó szöveget összeeszkabálni az első csengettyűcsilingelésről és a tanító néni édes mosolyáról, inkább iskolai emlékeimet különválasztom, mint a jó f...
Igen, lemaradtunk most is. Pedig azt hihettük volna, előkelő hely illet minket azoknak a feltételeknek alapján, amelyeket múlt év novembere óta vizsgál a Storia.ro ingatlanközvetítő po...
A két nagy német párt elnökének minap lezajlott vitája is megmutatta, hogy az európai fősodratú politikai elit nem hajlandó szembenézni a valósággal. Azok után, hogy bőséges empirikus ...
Az már kezd mindenki előtt világos lenni – már aki nem visel szemellenzőt –, hogy ebben az országban akad néhány ember, aki nem veszi figyelembe az alkotmányt. Nem állítom azt, hogy Ro...
Mifelénk a gazda leégeti a gazt a saját birtokáról, nem hagyja elvadulni az örökséget. Csípi ugyan a füst néhány szomszédnak a szemét, de ők sem hibátlanok. Lényeg a tisztaság, ami nem...
A mérlegelés, az előrelátás, illetve ezek kétséges létének állandóan szaggató tudata – hadd tegyem mindahhoz mindezt, ami állítólag nemesebb fajjá emeli a tudattal, értelemmel megáldot...
Bizony meggondolkoztatott az udvarhelyi eset! Ennyire lealacsonyodjanak országos szórású televízióadók! Felpörgessenek egy olyan esetet, amitől még a legbutább embernek is ódzkodnia ke...
Sokszor jártam és sokan jártak Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárába régebben is, míg Zágoni Jenő volt ott a főnök. Elment aztán Budapestre, vitte szelídíthető, de gy...
Ülök az ágyam szélén, ahova nyugovóra szoktam térni több- kevesebb sikerrel, és mint akire hatalmas felelősség hárul –, azon töprengek, mi is volt 2001-ben, hogy annyira bíztam akkor; ...
Isten segítségével még egyszer utoljára eljutottam az Úz-völgyi megemlékezésre. Sok szép diákkori vakációt töltöttem ott és a 12 km-re fekvő Oklosban, ahol az Úz vízével egyesül a Benc...
1.Ugye ismerős a jelenet? Kihívsz egy szerelőt (víz, gáz, hűtő, tv), s amint meglátja a műszert, elkékül, karjait kitárja, égre tekint, mint középkori szerzetes eretnek szónoklat halla...
Ahogyan élt és dolgozott, úgy ment el: szerényen, csendben. Még az sem adatott meg, hogy közzétegyék, éppen ünnepeltek a lapok is, így hát szűk körben terjedt a megmásíthatatlan hír: I...
Hallom, hogy a bankjegy elnöke minden bizonnyal nyugdíjba készül, mert szeretné előzetesen felvenni a nyugdíjazáskor szokásos jutalékot, bizonyára nem keveset. Ugyanis ez is fizetésfüggő.
Nyilván eszembe jut, hogy évekkel ezelőtt a pedagógusokat egy tollvonással megfosztották ennek a végkielégítésnek az örömétől, egyszerűen eltörölték.
Nagysikerű könyv és film címét parafrazáltam. Egy kutatás ugyanis a fiatalok koncerttermektől való távolmaradását fájlalja, nem szeretik a komoly zenét. Mivel évek óta tapasztalom, hogy kisvárosunkban a Plugor Sándor Művészeti Líceum év végi hangversenyén állóhelyet is alig találni, íme, néhány gondolatom.
Oly sok minden figyelmeztet arra, hogy bizony, újra beköszöntött az ősz. Az uborka, zakuszka, paradicsomlé – előkészítve a zord téli napokra – már a letakart befőttes üvegekben pihen. Az országút mentén elhaladva, nem látni mást, csak szorgos kezek munkáját a mezőn, traktorokat, utánfutókat tele pityókával. És lassan-lassan a nyári kánikula is csak távoli emlékké válik. A lenge ruha a szekrény mélyére kerül, a hőségben vásárolt ventilátor bedobozolásra vár, az üzletek megtelnek meleg pulcsikkal, csizmákkal. A zöld lombokat színes levelek cserélik fel, ugyanúgy, mint a színes sálak a napszemüveget.
Minek kell történnie ahhoz, hogy véget vessenek a gyűlölethullámnak, ami elönti a stadionokat? Ha nem állunk legalább kétgólos vesztésre, azonnal előjön a Ki a magyarokkal az országból rigmus (még ha legalább többségében magyarok lennénk!).
Olvasom az újságban, hogy Szentgyörgyön melegeket, muszlimokat, romákat, skizofréneket lehetett ölelgetni, vagyis fiatalok beöltöztek, hogy például „muszlim vagyok” és hasonló feliratú táblát fogtak. Mondván: ennek a célja, hogy elfogadtassák a másságot a város lakóival.
Az évek során több bokszolót becéztek miszter knockoutnak. De hol van már a tavalyi hó? Sonny Listonra, George Foremanra csak a taták emlékezhetnének, ha még emlékeznének valamire. Szegény Mike Tyson sztendapkomédiázik, vagy inkább azt képzeli, hogy láthatóvá tegye magát a közönség előtt, de csak annyi az eredmény, hogy egy- egy gyerek rákérdez az apukájára: ki az a ronda bácsi, és miért beszél csúnyán butaságokat?
Csúcsnapon sikerült lejutnunk a sóbányába. Úgy mondta az egyik parkolóhely őre, hogy azelőtt való nap 6000 kíváncsi autóbuszozott le a mélybe. S akkor, amikor mi indultunk neki, esős idő mutatkozott, tehát jóval többen választhatták a mélységet.
Segítségért mozdul valami bennem, azért szólalhat meg e percben Petőfi Sándor: ne fogjon könnyelműen senki a húrok pengetéséhez… Kós Károlyról, a magyar szentről akarok szólni pár szót. Minap, augusztus 25-én volt 40 éve, hogy meghalt 94 éves korában.