Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az első waldorfos adventi bazárra készülnek Kézdivásárhelyen

Az első waldorfos adventi bazárra készülnek Kézdivásárhelyen Életmód

A kézdivásárhelyi Waldorf-közösség apraja-nagyja lelkesen készül az első adventi jótékonysági bazárra, amelyet december 9-én tartanak 11 órától a Borudvarban (Jazz Bisztró, Gábor Áron tér 4. szám).

Hirdetés
Hirdetés

A két óvodai csoport és az előkészítő osztály gyerekei, pedagógusai és a szülők hetek óta szervezkednek, beindították a manógyárat, formálódnak a szebbnél szebb nemezelt, varrt, festett csodaajándékok, amelyek mindegyike azt várja, hogy a bazár alkalmával gazdára talál.

A saját kézműves termékek, eltett házi finomságok, sütemények mellett kézműveseket is meghívtak, akik szintén egyedi, különleges ajándéktárgyakat kínálnak a nagyközönségnek.

A Borudvar-Pajtában gyerekfoglalkozások keretében lehet majd kipróbálni a gyapjúgömbkészítést, karácsonyi díszek készítését, a krétarajzot, valamint a mézeskalács-díszítést, de lesz bábelőadás, élőszavas mesemondás, sőt táncház is.

A bazár keretében gyűlt adományokat a tervek szerint elsősorban az óvodások és iskolások alkotótevékenységeihez szükséges fogyóanyagok, valamint hangszerek megvásárlására fordítja a kézdivásárhelyi Waldorf-közösség.

Részletes program: https://www.facebook.com/events/1465187077380472

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás