Kisgyerekek nevelője

A szakmákat bemutató sorozatunkban Tubák Klára, a kézdivásárhelyi Benedek Elek Óvoda óvónője mesél arról, hogy milyen körülmények játszottak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.

A negyvenéves szakmai tapasztalattal rendelkező Tubák Klára már kisgyerekként is pedagógusi pályára készült. Igaz, tanítónő szeretett volna lenni, de a sors a legkisebbek nevelésére, oktatására választotta ki.

– Kisgyerekként a babáimat sorba raktam, és tanítottam őket. Hol óvónőt, hol tanítónőt játszottam. Az általános iskola elvégzése után felvételiztem a székelyudvarhelyi tanítóképzőbe, és bár 25-en voltunk egy helyre, sikerült bekerülnöm. Abban az időben az volt a szabály, hogy egyik évben tanító-, másikban óvónőképzés indul. Nekem ez utóbbi jutott, de egy percig sem bántam, hogy így alakult – magyarázta.

Az óvónői diploma megszerzésével nem ért véget a tanulás, belföldi és külföldi képzéseken ismerkedett az alternatív oktatási módszerekkel. Pszichológiai tanulmányokat folytatott, majd nevelési tanácsadásból mesterizett. 1990-től hét éven át a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben tanított. A fiatal pedagógusnemzedék formálásában, nevelésében vállalt szerepéért, eredményes munkájáért 1998-ban megkapta az RMPSZ kitüntetését, az Ezüstgyopár díjat.
Negyvenéves tapasztalattal a háta mögött ma is lelkesedéssel és szeretettel végzi a rábízott feladatot, a kisgyermekek nevelését, formálását, tanítását.

– Nem nevezném szakmának vagy mesterségnek, ez hivatás. Ha van pedagógusi vénád, elhivatottság-érzésed, szereted a gyermeke­ket, és következetes tudsz maradni, akkor jó nevelő leszel. Én mondhatni pedagógus családból származom, hiszen édesanyám óvónő volt, a húga tanítóképzőt végzett, majd később teológiát, apai nagyanyám és üknagyanyám szintén pedagógus volt. Úgy éreztem, hogy erre vagyok teremtve én is, ezért választottam ezt a hivatást – tette hozzá.

Következetes pedagógusnak tartja magát, munkájában ötvözi a hagyományos és az alternatív módszereket. Vallja, hogy a legjobb motiváció a dicséret.

– A dicséret szárnyakat ad. Nincs olyan gyerek, aki valamiben ne lenne jó, dicséretre méltó. Az én csoportomból soha nem megy haza egy gyermek sem úgy, hogy ne kapott volna dicséretet valamiért. Hogy ne lenne ott a zsebében egy-két mosolygós matrica vagy rajz. Vallom, hogy a dicséret a létező legjobb motivációs erő. Ahogy a nevében is benne van, az óvó néni óv és véd, fő feladata, hogy szeretettel óvja és védje a gyereket. Formálja, tanítgassa és következetesen, tudatosan és észszerűen tervezve megtanítson mindent, amit egy óvodásnak tudnia kell. Erre számtalan eszköz áll rendelkezésére, nyitottságán és elhivatottságán múlik, hogy mit választ. A tevékenységek során ötvözöm a különböző oktatási módszereket, éppen azt, ami az adott esetben a legmegfelelőbb, legcélravezetőbb, legyen az Waldorf-, Step by step-, Gordon- vagy Montessori-módszer – emelte ki.

Meglátása szerint az óvodai szereplések növelik a gyerekek önbizalmát, bátorságát és magabiztosságát.

– Karácsonyra, farsangra, nők napjára és évzáróra kis műsorral szoktunk készülni. Ezekre az alkalmakra a szülőket is meghívjuk. A szereplések önuralomra tanítják a gyereket, ugyanakkor magabiztosabbá, bátrabbakká válnak, s az iskolában sem okoz nekik gondot az osztály előtti felelés – véli.
Az oktatás a gyerek–szülő–pedagógus hármas pillérre épül, éppen ezért arra törekszik, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a szülőkkel.

– Arra biztatom a szülőket, hogy bármilyen nevelési gondjuk van, bizalommal forduljanak hozzám. Ezt meg is teszik, s igen szép eredményeket érünk/értünk el közösen. Azon pedagógusok közé tartozom, akik fontosnak tartják a családlátogatást. Nem egy olyan gyerekem volt, aki az oviban nem nyílt meg, de miután találkoztam vele, az otthonában, megmutatta a játékait, közösen játszottunk, teljesen megváltozott – tette hozzá.

A gyerekek mosolya és szeretete elűzi a fáradtságot, energiát kap tőlük. Elégedettséggel tölti el, ha egykori tanítványai felkeresik, és örömmel emlékeznek vissza az óvodás éveikre.

Arra a kérdésre, hogy ha most lenne tinédzser milyen szakamát választana, mosolyogva válaszolta: – Természetesen újra óvónő lennék. Ez az én hivatásom.