Márciusi tél

Mikor a naptár lapját átfordítjuk márciusra, az embert átjárja a természetnek növekedést adó ereje. Ez a láthatatlan erő felébreszti a természetet: előbújik a hóvirág – ami nálunk a kertben már január végén megtette –, kifakad a barka, megérkeznek az első vándormadarak, a seregélyek, de még az embert is jókedvre deríti. Ez így volt régen is, és így van ma is. Márciust írunk, várjuk a gólyákat haza, habár úgy tűnik, mintha most kezdődne el az igazi tél, de tudjuk, hogy a hónap közepére már ereje lesz a napnak, ami megpecsételi a tél rúgdalózását.

Őseinktől örökölve biztos jelként vesszük: mikor a gólya megérkezik Afrikából, akkor már végérvényesen itt a tavasz. A gólya, a fecske kiemelt szeretetet s védelmet élvezett térségünkben, nem kellett hozzá semmilyen törvény, jogszabály vagy irányelv. Mindenki tudta, hogy a fecske-, gólyafészket nem romboljuk le. A fecske fiókákat nem szedjük ki a fészekből, a kiesett gólyafiókán segíteni kell, és ezt tudják a mai gyerekek is.
Régen, de nem is olyan nagyon régen, még büszke volt az az ember, kinek a háza kéményén, vagy a csűr ormán rakott fészket a gólya. Voltak, akik fészektartókat helyeztek ki, hogy így csábítsák portájukra. Ma a tavasz közeledte egyesekbe vészharangot kongat: jaj, jönnek vissza a gólyák! És mindent megtesznek, hogy eltávolítsák a közvetlen környezetükhöz közel eső gólyafészket. Azok szelektálva szeretik a természetet. Mert mondják, a gólyákkal nincs semmi bajuk, szeretik, csakhogy a gólya piszkít. Pedig ez nem valami új dolog, így volt ez régen is.
Természetesen ilyenkor jobb elköltöztetni a fészket, oda ahol szívesen fogadják, és mindig vannak madárszerető emberek, akik még a tavasz beálltával gólyafészektartót igényelnek, szeretnék, hogy a kedvenc vándormadaruk a házuk tetején vagy a kert sarkán lévő villanyoszlopra költözne. Szerencsére ilyen emberek vannak többségben. Azon pedig ne csodálkozzon az, aki ellenségnek tekinti a gólyát és eltávolíttatja a fészkét, hogy a község lakói megbotránkoznak ebbéli cselekedetében.

Kelemen László