Mi leszek, ha nagy leszek?

A szakmákat bemutató sorozatunkban Vass Hunor karateedző, az All Sport Sport Klub vezetője beszél arról, hogy milyen körülmények játszódtak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.

Kisgyerekként az egyenruha és az azzal járó rendezettség, szigor és tekintély vonzotta, felvételizett a tisztképző középiskolába, de mivel a román nyelvet nem beszélte az ott elvárt szinten, elutasították. A Puskás Tivadar Szakközépiskolában érettségizett, majd a Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Karának testnevelés-földrajz tanári szakán folytatta tanulmányait.

– Nyíregyháza meghatározó volt a felnőtté válásomban. Szerettem ott élni és amit pedagógus-palántaként kaptam az ottani intézménytől, azt a mai napig használom. Ösztöndíjjal fél évet Finnországban, pontosabban Lappföldön töltöttem, ahol a téli sportokba mélyültem el. Majd a nyíregyházi harmadévet befejezve döntöttem úgy, hogy tanulmányaimat a budapesti Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Karán folytatom. Négy hónapot tanulhattam az Egyesült Államokban, majd Budapesten szereztem mesteri diplomát testnevelő tanári szakon. Ezzel egyidőben a Nyíregyházi Főiskolán levelező képzésen végeztem el a maradék egy évet és lettem földrajztanár is egyben. Az oktatóim javasolták, hogy kezdjem el a doktori (PhD) iskolát és maradjak egyetemi tanárnak, de én abban az időben lettem nagyon elkötelezett újra szülővárosom iránt – azaz szerelmes – és úgy döntöttem, egy időre hazatérek, holott minden családtagom akkorra már Magyarországon élt – magyarázta.

A sportolás végig kísérte életét, kisgyerekként több sportágat is kipróbált.

– Óvodás koromban szertornára vitt édesapám, amit nagyon szerettem, de kipróbáltam a jégkorongot meg a birkózást is. 1996 február 12-én volt az első karate edzésem, ahová nagybátyám vitt el. A rendszerezettség, a fegyelem és a sportág által képviselt diszciplína marasztalt a karaténál, de bizonyára nagy és meghatározó szerepe volt ebben nevelőedzőmnek, Préda Csabának, akivel mindketten a Pakocs Ferenc karateedző által irányított klubnál voltunk – tette hozzá.

A Magyarországról hazatelepedve kezdett el edzősködni, gyerekekkel foglalkozni.

– Az anyaországban megszerzett diplomáim honosítása hosszú folyamatnak tűnt így nem maradt más lehetőségem, csak a sport. Nevelőedzőmmel közösen kezdtük el a gyerekeket karatézni tanítani és egy versenyző csapatot kinevelni. Budapesten már foglalkoztam ovikaratéval, itthon ez még ismeretlen volt, így 2009-ben elsőként a Benedek Elek óvoda akkori igazgatónőjének (Nagy Edit) jóváhagyásával beindíthattam az utánpótlás képzést, amelynek mára már „érett gyümölcsei” vannak – mesélte.

Elmondása szerint a tanári és edzői szakma – mely egy kötetlenebb, de ugyanakkor sportágspecifikus tudást igényel – számára hivatás.

– Én úgy fekszem és egyben kelek is, hogy sokszor a megoldáson, a teljesítmény fokozásán gondolkodom, hogy miként lehetne eredményesebb a munkánk. A pillanat, ami feledtet mindent a győzelem, amit egy edző nagy dózisban kaphat meg. Míg sportoló voltam természetesen örültem a saját sikereimnek, a dobogó eufóriájának. Ma már edzőként ezt halmozottan van lehetőségem megélni, mert mindenik tanítványom sikere az én örömöm is egyben.

Nagyon szeretek kisgyerekekkel lenni, valószínű, mert valahol én is az maradtam. Amikor az ovikba bemegyek, órára megszűnik a való világ súlya-gondja. Nekem nem okoz terhet, szeretek velük lenni. És lenni azon elsők egyike, aki őket irányítottan elindítja a mozgás örömének felfedezésében. Van egy mosoly, egy érzés, egy öröm, ami jellemzi főként ezt a korosztályt és ez az alkímiája ennek. Szakmám egyetlen negatívuma a családomra fordítható idő szűkössége, hiszen a versenyidőszakban közel minden hétvégénk foglalt, sokat utazunk – vallja.

Vass Hunor elégedett azzal, amivé az élet „nevelte”, nem csak szakmailag, hanem magánéletében is sikeresnek érzi magát, hiszen szerető társ és család veszi körül.