Régi idők karácsonya

Az adventi koszorú utolsó gyertyájának a fénye is fellobban vasárnap, jelezve, hogy csak néhány nap választ el karácsonytól. Kerekes Jenő, a Gyermekek Palotájának igazgatója lelkében ma is ott él a gyermekkori karácsonyok emléke.

Kerekes Jenő Alsórákoson született és gyerekkora nagy részét ott is töltötte. Kedves emlékeket őriz ebből a gondtalan időből, amikor a játszó gyerekek zsivajától van hangos az utca. A karácsony kiemelt ünnep volt az egész család számára.

– Mindig fontos volt az életemben karácsony, talán azért is mert édesapám a teológiát majdnem elvégezte, de a kommunista világ közbeszólt. Az egész család számára fontos volt az ünnep, annak ellenére, hogy sok minden tiltva volt. Emlékszem, mindig részt vettem a pásztorjátékon, voltam József, Napkeleti bölcs is és minden szenteste elmentünk a templomba, kaptunk, emlékszem a mai nap is, valami nagyon kemény szaloncukrot. A narancs vagy a banán az csak álom volt – mesélte Kerekes Jenő.

Sokáig hitt az angyalokban, ma is gyermekként éli meg a karácsonyt és tiszta szívvel várja a csodát.

– Mindig írtam levelet az Angyalnak, volt egy régi IMS típusú autónk és édesapám azzal vitte el feladni a levelem a címzettnek. Mindig karácsony reggel jött az angyal. Nem volt külön szobám, egy helyiségben aludt az egész család, s bár este semmi előkészület, jel nem utalt az angyal eljövetelére, reggel mégis ott ékeskedett a karácsonyfa alatta ajándékokkal. Megtörtént a csoda, ami a mai napig jó érzéssel tölt el.

Az áhított játékokat általában megtalálta a fa alatt.

– Olyan játékokat kaptam, amelyek a mai napig megvannak, nagyon őrzöm, gyerekeimnek is tilos volt velük játszani. Édesség is volt, cukorka, egy alkalom pedig korcsolyát kaptam, amit rá kellett kulcsolni a cipőre. Ha nem jött le a lábbeli talpa, akkor lehetett korcsolyázni is. Ez is megvan még. Egyszer sít kaptam, amit édesapám kézzel készített. Napokig szomszédoltunk hol édesapámékkal, hol csak úgy, mi gyerekek magunkra, örvendtünk mindennek mit kaptunk vagy amit más kapott – emlékezett vissza a pedagógus.

Szenteste templomba ment a család.

– Ministrálás, pásztorjáték, ez elmaradhatatlan volt. Az ünneplés csak szűk családi körben volt szenteste, aztán másnap este a családi barátoknál voltunk együtt, majd elmentünk nagyszüleimhez Torjára. Szép emlékeim vannak az ünnepről, és a mai napig igyekszem széppé tenni a karácsonyt. Sajnos lassan elveszik a lényeg. Sok az inger, ami ér, reklámmá vált a karácsony, kevés a hit, nagy hangsúly van az ajándékozáson és elvesz a lényeg. Számomra karácsony a szeretet, a család ünnepe. Újra gyerekké válok, igyekszem a szeretteimre figyelni legalább ezekben a pillanatokban, és próbálok kibékülni elsősorban önmagammal. Megszoktam köszönni szüleimnek, akik sajnos már nem élnek, azt, hogy létezem. Szeretek imádkozni, segíteni, akin tudok. Szeretek adni, várom, hogy a család egybegyűljön, hogy jókat tudjunk beszélgetni, kacarászni, találkozni az unokámmal és minden minden gondot elfeledni, csak szeretni az Istent és mindenkit, aki számít nekem, élvezni a fenyőfa illatát és szépségét, a fényszóró csillogását, amely betölti fényével a szobát – mesélte Kerekes Jenő.