Egy kis ízelítő a Földre csókolt szigetből

„…A hatodik napon az Atya, hogy művét bevégezé, örömében, mert ily szépet alkotott, a földet két kezébe vette s rá csókot nyomott. Ott, ott, hol ajka illeté, ott van Szicília” – írta Renzino Barbera, a 2009-ben, 86 éves korában elhunyt szicíliai költő. Az egész szigetet egy cataniai hétvége alatt lehetetlen felfedezni, ám belekóstolni talán elegendő.

A közel 300 ezer lakosú Catania az olasz csizma orrától a valamivel több mint 3 km széles Messinai-szoros által elválasztott sziget második legnagyobb városa. A szabaddá tett februári hétvégén azért esett rá a választásunk, mert egyrészt ide két közismert fapados légitársaságnak is közvetlen járata van Bukarestből, másrészt pedig innen lehet a legkönnyebben eljutni Taorminába, amit minden, Szicíliába ellátogató magyar turistának majdhogynem kötelező felkeresnie.

Némely művészettörténész szerint ugyanis Csontváry Kosztka Tivadar, a Napút táltos lelkületű, világhírű magyar festője három helyen tudott úgy elrévülni, hogy abból korszakalkotó művek születhessenek: a Magas-Tátrában található Nagy-Tarpataki-vízesésnél, a libanoni riportunkban már szereplő Baalbekben és itt. Már annak a helynek a megtalálása is izgalmas kalandnak ígérkezik, ahová százhúsz évvel ezelőtt A taorminai görög színház romjai című, több mint 17 négyzetméter felületű alkotása megfestéséhez az állványt felállította – az Etna vulkánja által uralta, elénk táruló tájról nem is beszélve.

Csontváryval azonban nem merülnek ki Szicília magyar vonatkozásai! Igaz, nem Cataniában, de Palermóban a Garibaldi mellett harcoló, post mortem ezredesi rangra emelt Tüköry Lajosról (1830–1860) fontos sugárutat és kaszárnyát neveztek el, 1937-ben állított szobra ott díszeleg a Giardino Garibaldi nevű mediterrán parkban. A körösladányi születésű, a szabadságharc idején Erdélyben is harcoló egykori főhadnagyot a krími háború idején immáron a törökök léptették elő őrnaggyá, Kossuth parancsára részt vett az itáliai magyar légió szervezésében, majd 1860-ban csatlakozott a palermói vörös inges felkelőkhöz. A város ostromakor térdét golyó roncsolta szét, és bár lábát amputálták, belehalt sérülésébe. Koporsójánál a gyászbeszédet maga Garibaldi mondta, először a Szent Antal-templomba temették el (annak falán ezt emléktábla jelzi), 1910-ben pedig a szicíliai hősök Pantheonjába, a Szent Domokos-templom oldalkápolnájába.

Székelyek itt is? Na ne!

Ugyancsak a palermói Rotoli temetőben 9 méter magas obeliszk emlékeztet az első világháború magyar hadifoglyaira, rajta harminc elhunyt katona nevével. Itt székely eleink közül sokan szenvedtek, miután a székelyudvarhelyi 82-eseket köztudottan az olasz hadszíntéren is bevetették. A fegyvert felsőbb parancsra letevő, megtépázott egységeket éppen Szicíliába deportálták, ahonnan 1919-ben térhetek csak haza – immáron Nagy-Romániába.

Könyves Kálmán királyunk első felesége ugyancsak Szicília szigetéről került hozzánk. Eleutheria vagy Felicia hercegnő, I. Roger szicíliai gróf lánya normann származású volt. A királynéval természetesen más normannok is érkeztek az országba, családi hagyományuk szerint például a Rátót nemzetség tőlük származtatja magát.

Még visszább is kalandozhatnánk az időben, de ezzel minden bizonnyal barátaim rosszalló tekintetét kockáztatnám, akik néha kissé kétkedve fogadják, ha valahol székely nyomokat vélek felfedezni. Pedig már a Mátyás király udvarához tartozó Petrus Ranzanus olasz történész is felvetette, hogy Attila hun király Szicília névadóiból, a siculusokból szervezett légiót, amely aztán itt telepedett le, és az ő utódaik lennénk mi, székelyek. Azt pedig Szőcs István már 1979-ben megállapította a Korunk hasábjain, „nem olyan egyszerű könnyű szívvel kimondani”, hogy a görögök által szekelosz, az egyiptomiak által sekeles meg sakarusa, a latinok által siculusnak ismert, Szicíliának hajdanán nevet adó (Siculia?), később a hódító latinokba és görögökbe felszívódó nép és a latin forrásokban ugyancsak siculusként szereplő székelyek között nincs összefüggés.

Korábban – többek között – Magyar Adorján is lándzsát tört a székely-etruszk rokonság mellett, és elméletében a Dél-Dunántúlon kialakult székely nép egyik törzse vándorolt hajdanán Itáliába. No, de mielőtt még eretnekégetésre kerülne sor, jegyezzük meg gyorsan, hogy a történelemtudomány hivatalos nézete szerint Szicília ugyan tényleg az indoeurópai nyelvet beszélő, a mai Liguria vidékéről délre vonuló és a sziget egy részét a vaskorban elfoglaló szikelekről kapta a nevét, de nekik nem volt közük a székelyekhez.

A Fontanarossa repülőtér 4 km-re található Catania központjától. Ide a legkönnyebben 20 percenként közlekedő Alibus-járattal juthatunk el és vissza, amely reggel 5-től éjfélig közlekedik, és számos megállója van a város fontosabb gócpontjaiban, így például a vonatállomáson. A jegy 4 euróba kerül, előzetesen is lehet váltani, de akár a sofőrnél is. Emellett természetesen taxizásra és autóbérlésre is van lehetőség, bár utóbbi teljesen fölösleges: több időt fogunk tölteni parkolóhely-kereséssel, mint városnézéssel. Tömegközlekedésre sem muszáj alapozni, mert egyrészt a buszok csak elvétve tartják be a menetrendet, másrészt mert gyalog minden fontosabb nevezetesség elérhető. Ha viszont az Etnára akarunk eljutni, ez a legolcsóbb választás, hiszen jövet-menet 57 euróból megúszhatjuk úgy, ebben a felvonó ára is benne van 2650 méteres magasságig, és további 30 euróért terepjárókkal felvisznek egészen a kráterig. Ilyen busz azonban csak naponta egy indul a pályaudvarral szembeni állomásról, 8.15-kor, és időben ott kell lenni, az online előre váltott jegy sem garantálja a biztos helyet!

A halpiactól a bencés kolostorig

Visszatérve Cataniához, ez olyasfajta város, amit akár egy nap alatt is letudhat az ember, bár a késő-barokk megannyi remekműve megcsodálható itt! Korábbi épületek azért nem, mert az 1693-as földrengés szinte teljesen elpusztította a várost, amit aztán főként lávakőből építettek újjá. Kiss túlzással azt is mondhatnánk, hogy a halpiac a legizgalmasabb látnivalója, egyedi zsivajával és intenzív illatkavalkádjával egyetemben, igaz, akkor sem tévednénk nagyot, ha szagot mondanánk. Habitus kérdése.

Nyilván, a 17. század óta a város központjául szolgáló Dóm térre ki kell menni, ha már ott vagyunk, ahol egyből ránk köszönt a barokk homlokzatú Szent Ágota-katedrális, amely eredetileg a 11. század végén épült, az Etna kitörései folytán többször újjá kellett építeni, legutóbb a 18. század elején. Az egész város felett is őrködő védőszentjét tűz és földrengés ellen hívták oltalmul, de érc- és harangöntők, kohászok, bányászok, továbbá mell- és méhrákban szenvedő asszonyok is hozzá imádkoztak. Tőlünk nem messze, Fogaras és Szászmedgyes között is viseli egy település a nevét – románul Agnita.

A Dóm téren Osbáth Márkba is belebotlottunk, éppen a Szent Ágota-székesegyházat rajzolgatta. Ő a Pamkutya-kalandok révén közismert világutazó testvérpár egyik tagja, fiatal utazótársaim hívták fel rá a figyelmem. 2010-ben alapított csatornájuk hamar nagy népszerűséget hozott számukra, több videójukat is több tízmillión tekintettek meg, a rekordot a Luis Fonsi – Despacito-paródia tartja 43 milliós megtekintéssel. Az utóbbi években inkább utazós és tudományos videókkal rukkoltak elő, a legnagyobb videómegosztó portálon jelenleg több mint 1,4 millió követővel rendelkeznek. Mivel Márk még nem járt Székelyföldön, azon nyomban meghívtuk hozzánk, várjuk a jelentkezését!

Aki bírja a keskeny lépcsőket, a székesegyház melletti bencés apátsági templom kupolájába is felmászhat, ahonnan belátni az egész várost, el egészen az Etnáig, de az 1736-ban készült Elefánt-kút, Catania szimbóluma ugyancsak megér egy fotót. Az ezen a szakaszon sétálóutca gyanánt is szolgáló Via Etnán észak felé haladva pedig mindjárt az 1427-ben alapított Catania Egyetem Siculorum Gymnasium felirata dug újfent taplót a fülünkbe. De hagyjuk most a székelyeket!

Mivel a főbb nevezetességek egy-két kattintással elérhetők a világhálón, ezekkel most nem untatjuk a nyájas olvasót, legfennebb Európa egyik legnagyobb, 16. századi alapokon nyugvó bencés épületegyüttesét, a hozzá kapcsolódó, Szicília legnagyobb templomának tartott San Nicolo l’Arénát, a Szent Benedek-templomot, a 2. században épített, eredetileg 126 x 106 méteres, méretét tekintve csak a római Colosseum mögött lemaradó amfiteátrum romjait ajánljuk figyelmébe, ahol magunk is megfordultunk. No meg az itt született Vincenzo Bellini zeneszerzőről elnevezett színházat, az állattani múzeumot és a normann időket időző, 1239 és 1250 között felhúzott Ursino-kastélyt, amely az 1693-as földrengést is túlélte. Ma városi múzeumnak, képtárnak ad otthont, és nagy becsben tartják az újságírókat – legalábbis ingyen beengedtek. Az amfiteátrum mellől pedig érdemes betérni az útikönyvekben ritkán szereplő Szent Balázs-templomba is, mert ilyenből nem sokat találunk a nyugati kereszténység területén; Erdélyben nevezetesen egyet sem.

Tenger gyümölcsei előétel gyanánt

Úgyszintén a szicíliai konyha kipróbáláshoz sem szeretnék különösebb tippeket adni (a padlizsánból, paradicsomszószból és sült ricottából készült Pasta alla Normát azért ne hagyjuk ki!), de egy jó tanácsot igen: ha vendéglőbe tévedünk, mutassunk kellő magabiztosságot, ne bízzuk a pincér kényére-kedvére magunkat, mert könnyen megjárhatjuk. Már nem annyira a gyomrunk, mint a zsebünk!

Egy-két tétova hümmögtetés után nekünk fél perc alatt úgy megpakolták az asztalt tengeri herkentyűkkel, hogy nem győztük kapkodni a fejünket, és amikor heves integetéssel – mert ilyenkor semmilyen nyelven nem értenek! – sikerült leállítnunk a pincéreket, bájosan megkérdezték, mit szeretnénk főfogásra, merthogy ez antipasto, azaz előétel volt. Természetesen csak számlát kértünk, és becsületükre legyen mondva, nem föltétlenül éreztük átverve magunkat: hatunknak összesen 150 eurót számoltak fel a tömérdek garnélából, tintahalból, kagylóból, sülthal-darabkákból és ki tudja miből álló felhozatalért, amibe még két 0,7-es Birra Moretti és pár üdítő is belefért.

A csapolt sörért egyéként 4–6 eurót fizettünk Cataniában, az üvegesek közül pedig kettőt ajánlanánk kóstolásra: a Bruno Ribadit és a szűretlen Messinát. Huszonöt-harminc euróból akár többfogásos vacsora is kitelik, ebédelni pedig inkább az utcai kifőzdéknél érdemes, főleg a halpiacon és környékén. Másként sosem ismerjük meg Szicíliát!

A halpiacon ugyanis – nevével ellentétben – nemcsak hal kapható, hanem szinte minden. Nem véletlen, hogy a környékén nem találni egyetlen élelmiszerboltot sem, ami azt jelenti, hogy a helyiek ide járnak vásárolni. És ezt nem egy placcként kell elképzelni, mint mifelénk, hanem egymásba torkolló utcák hosszú sora alkotja – egy-két órát biztosan felvesz, amíg körbejárjuk.

A világ legszebb fekvésű városa

Előzetes félelmeimre rácáfolva a város egyáltalán nem mondható szemetesnek, különösen Nápolyhoz viszonyítva nem, és a szelektív hulladékgyűjtés terén is egészen jól állnak. Ami inkább lehangoló, az a megannyi felújításra szoruló régi épület, amelyek sokat rontanak az összképen. A közbiztonságot illetően viszont semmilyen rossz tapasztalatban nem volt részünk, pedig egészen félreeső helyeken is csavarogtunk.

Az ide szűk 50 km-re eső, Szicília ékkövének, illetve a világ egyik legszebb fekvésű településének tartott Taorminába vonattal és távolsági busszal egyaránt könnyedén el lehet jutni, meglehetősen sűrűn és pontosan közlekednek, ám az utóbbira érdemes előre jegyet váltani, mert másként könnyen a megállóban maradhatunk. Mi is megjártuk, ezért vonatra váltottunk, 5 és fél euróba került egy jegy. Ott a vonatállomásról helyi buszok közlekednek a városközpontig (a jegy 2 euró), amelyek a Google-térképen nincsenek feltűntetve – ha nem tudunk róluk, közel 40 perces, folyamatosan emelkedő sétaút vár ránk, ami igencsak sok sört vesz fel a végén. És ezért (de egyébként mindenért) ráadásul 20–30 százalékkal többet kell fizetni, mint Cataniában!

A harmadik napon akár a 60 km-re, délre eső, több mint száz templommal büszkélkedő Siracusába is elvonatozhattunk volna, vagy felmehettünk volna a hegyek között nem messze található Savocába és Forza d’Agróba, ahol a Keresztapa egyes jeleneteit forgatták, és ahol a Michale Corleonet sörrel traktáló kocsma még ma is működik, de egyiket sem tettük, és most már bánom. De legalább maradt egy nyomos ok ide visszatérni, és akkor talán Európa legmagasabb működő vulkánjára, a 3357 méteres Etnára is jut idő.

A bencés kolostor