Gölődin

Nálunk még él a szokás, hogy ősz végén krumplit veszünk, káposztát sózunk el, melynek elengedhetetlen kelléke egy jó pince.

Az enyémre nem panaszkodhatom, jó 200 éve áll, boltozatos, kőből építette az örmény tulajdonos, döngölt föld a padlója, melyen álldogálva néhanap igencsak megcsap a történelem szele. Elgondolkodom, hányan és mit tarthattak ott, beférnénk, ha az összes volt tulajdonos egyszerre akarna lemenni krumpliért, zöldségért? Mit főztek belőle, és hogyan? Elkerülhetetlen volt, hogy az örmény ház konyhájában már székelyek főzzenek? Ilyenkor, mikor bőséggel van a pincében, megnő a krumplifogyasztásunk, ha még ráadásként szilva pironkodik a fa ágain, bindul a szilvásgombóc szezon.

Mivel jómagam ezt a legkevésbé sem kedvelem, nálam ez sült szilvaízes nudlivá változik, és ha már készül a krumpistészta, akkora adagot gyúrok, hogy gombóc is kerülhessen a levesbe. Ehhez pedig tanulhatunk is egy régies, tán jászsági kifejezést, ami nem más mint a gölődiny, gölődin, gölődény, – jelentése szerint – golyócska, gömböcske, gombóc. A gölődinleves (krumpligombóc-leves) pedig úgy készül, hogy a zöldségféléket (hagymát, murkot, petrezselyemgyökeret, zellert, paprikát, káposztát) megdinszteljük. Felöntjük vízzel, főzzük, mihelyt majdnem elkészült, gombócokat gömbölygetünk bele.

Berszán-Árus Csilla