Gondolatok a konyhában – Aszalás

Ha ez a fránya időjárás így folytatja, idén maximum Nárittyomban fogok jeget aszalni, itthon szedett gyümölcsöt semmiképp.

Meggytermésem körülbelül egy feketeerdő tortára elegendő, holott minden évben fürtökben szokott lógni az ághegyen a sok gyümölcs. Bizonyos fokig hibáztatom jómagam is, ugyanis pont azóta hűlt le az idő, és esik folyamatosan, mióta elővettem éjszakára a nyári paplanokat. Ezek után, minden bizodalmam a szilvafába vetem, reménykedvén egy bő termés aratásában.

Aszalt szilvát két ételben szoktam használni: gyergyói levesben és a császárszalonnában (alias bacon szalonna, ami a nyelvújítás anti- szótárának alaptagja lehetne) sült szilvának. Ez utóbbinak ennyiből is áll az elkészítése, a leves már egy kicsit kacifántosabb dolog. Karakteres ízét az aszalt szilvától és a reszelt tormától nyeri, e páros olyan ízkavalkáddal örvendeztvén meg ízlelőbimbóinkat, mely során ezek a hetedik mennyországban érzik magukat. Ezen élményhez szükségeltetik még egy kockára vágott, főtt (levében babérlevél, fokhagyma) csülök (ennek hiányában, akár csirkehús is), egy murok, egy hagyma, széles laska, aszalt szilva (habár legújabb felfedezésem szerint helyettesíthető aszalt vörös áfonyával is), habarás. Végezetül, extra ízekként, reszelt torma, kapor, citromlé, cukor. Elkészülvén, talán e tájak legízesebb levesszülöttét fogyaszthatjuk!

SzakÁ(rus) Cs(illa)