Iskolai bántalmazás: lépni kell, mielőtt túl késő lenne

Eleinte csak sértés, gúnyolódás hangzik el, később már pofon is elcsattanhat a diákok között – gyakran a pedagógusok és szülők tudta nélkül. A bántalmazók már-már teljhatalmat élveznek, az áldozatok ezzel szemben magukba fordulnak, ahonnan egyenes út vezet a későbbi mentális betegségek kialakulásához. Az egyre aggasztóbb méreteket öltő zaklatásról Fazakas Ildikó iskolapszichológust kérdeztük.

– A bántalmazásnak mára már a legkülönbözőbb formáit ismerhetjük. A munkája során milyen gyakran, illetve milyen jellegű esetekkel találkozik?

– Nap mint nap tapasztalom, hogy a tanulók sértegetik egymást, gúnyneveket, megalázó megjegyzéseket tesznek egymásra, kritizálnak, sőt szexuális töltetű célzások is elhangzanak. Látom azt, hogy jelen van a lökdösődés, csipkelődés, hallani lehet, hogy elcsattan egy pofon. Arról is tudni, hogy jelen van a kirekesztés, az elutasítás, különösen a lányok azok, akik a pletykákat, megalázó tartalmakat terjesztenek egymásról. A gyerekek igyekeznek támadni, kiközösíteni egymást a csoportokból. Ezek a zaklatásnak azon formái, amelyeket én tapasztalok, tisztáznom kell viszont, hogy nem ez az igazi bántalmazás. Az ún. bullying, vagy bántalmazás az, amikor egy tanulót egy társa vagy egy egész csoport huzamosabb ideig, rendszeresen és szándékosan zaklat. Ebben a formában ritkábban találkoztam vele, de azt sem zárhatom ki, hogy mivel rejtett módon is működhet, ezért van, ami még nem jutott el hozzám vagy a pedagógusokhoz.

– Milyen hatással lehet az iskolai bántalmazás az áldozatok mentális egészségére és életminőségére rövid és hosszútávon?

– Aki valamilyen formában áldozat,  az sokkal szorongóbb, kevésbé érzi magát biztonságban, mint a diákok általában. Az alsóbb évfolyamokon támadás esetén a leggyakoribb reakció a sírás vagy a visszahúzódás. A zaklatottaknak mindenképpen alacsonyabb az önbecsülése, gyakran csődtömegnek, butának, csúnyának tartják magukat. Hosszútávon tehát mindenképpen nagyobb a valószínűsége annak, hogy mentális probléma alakul ki, magasabb százalékban szenvednek a depressziótól, szorongásos zavaroktól. Elszegényednek a szociális kapcsolataik, romlik az énképük, az önbecsülésük és természetesen az iskolai teljesítmény is. Sőt, a kutatások szerint későbbi öngyilkossági hajlamai is kialakulhatnak természetesen.

 – Milyen szerepe lehet az iskolai környezetnek a zaklatás megelőzésében és kezelésében?

– Bőven volna mit sorolni, én ez esetben az általam vélt legfontosabbakat emelném ki. Lényeges, hogy hogyan gondolkodik az iskolának a vezetése, a tantestülete magáról az iskoláról, a tanári szakmáról, vagy a saját iskolai szervezetről. Fontos, hogy milyen módon valósul meg egy adott tanintézményben az iskolai szervezetfejlesztés vagy a pedagógusok mennyire felkészültek a problémák észrevételében, feltárásában és kezelésében, illetve hogy milyen az adott iskola tanulóinak az iskolához, önmagukhoz és diáktársaikhoz való viszonyulási rendszere. Annak is jelentősége van, hogy milyen attitűdök, érdekek, ismeretek, befolyásolják a szülő társadalmát. Kiegészíteném azzal, a bántalmazás egy összetett probléma, az iskola pedig a feszültségek levezetésének a színtere. A gyerekek az iskolatáskán kívül egy más csomaggal is érkeznek, és én úgy tapasztalom, hogy mindenképpen jelen van egy fokozódó, mindennapi létbizonytalanság. Nagyon megnőtt a diszfunkcionálisan működő családok száma és igen sok tanuló van, aki a családon belüli bántalmazás áldozata, illetve szemtanúja. Ez mind-mind melegágya annak, hogy a diák az iskolában bántalmazó, illetve áldozat legyen. Hangsúlyozni szeretném, a bántalmazás többről szól annál, hogy mi történik egy adott iskolában, a gyerekek hozzák magukkal a mindennapi életük feszültségét, és ezek ha nem is órán, de szünetben levezetődnek. 

– Hogyan tud közbelépni a tanár, milyen jellegű intervenciót alkalmazhat hatékonyan?

– Számtalan módszer van, ezek közül én a resztoratív technikát emelném ki. Ez azt jelenti, hogy a konfliktus által okozott sérelmeket iskolán belül próbáljuk helyreállítani. Célja, hogy a bántalmazó tanulót rávezessük arra, hogy észrevegye a tettét és felelősséget vállaljon érte, majd valamilyen formában próbálja meg jóvátenni legalább úgy, hogy bocsánatot kér. Ehhez egy jól megszervezett beszélgetés kell, amelyen a helyzet súlyosságától függően vesznek részt az érintettek. Egyszerűbb esetben az iskolai kabineten belül is történhet a beszélgetés a tanácsadó tanár és két érintett között, problémásabb esetekben a szülő jelenlétére is szükség van, mi több, akár az igazgató, osztályfőnök és rendőrség bevonására is szükség lehet. Fontos, hogy mindenki kifejtse a saját véleményét, érzését, a bántalmazó bocsánatot kérjen, az áldozat pedig megbocsásson, hiszen egy iskolában tanulnak, ehhez pedig szükséges a továbblépés. Jó, ha a tanulókat nem zárjuk ki a döntéshozatalból, ne alakuljon ki vádaskodás, hanem helyette közösen találjunk megoldást.

– Hogyan lehetne felismerni az iskolai bántalmazás jeleit vagy esetleges eseményeit időben, és milyen módszerek segíthetnek az azonosításban?

– A koronavírus-járvány után mindenki tapasztalhatta, hogy átalakultak a kapcsolatok és én úgy gondolom, jó lenne újból  megismernünk egymást: a tanulók az osztálytársaikat, a pedagógusok a tanulókat.  Úgy tapasztalom, hogy a gyerekek alig-alig tudják egymásról a legalapvetőbb információkat, szünetben ugyebár ott van az online világ, eltelik a 10 perc, aztán jön a következő óra. Fontos, hogy megismerjék egymást, és erre természetesen teret kell engedni, de itt mindenképpen pedagógusnak és osztályfőnöknek is van szerepe, és ez ugyan plusz munka, de megéri. Ezenkívül fontos lenne együttműködésre ösztönözni őket, például egy tanórán is kialakítható csoportvita, párbeszéd, és kialakítható az egymásra való odafigyelés, ellenőrzés. A lényeg, hogy olyan helyzetek alakuljanak, amikor a tanulók interakcióba kerülnek egymással, mert ezzel talán az apróbb jelek hamarabb és jobban kiderülnek. Természetesen fontos, hogy azokat azonnal közöljék is a tanáraikkal.  Ismét személyes gondolat, hogy segítene a jelek azonosításában a tudatos érzelmi nevelés, ami hiányzik az iskolákból. Lehetőleg óvodáskorban kéne elkezdeni, de kisiskolás korban sem késő, vagy általánosban. Az a gyerek ugyanis, aki empátiára képes, kevésbé válik bántalmazóvá és talán szemlélőként segítő lesz, nem marad semleges. Amennyiben esetleg áldozat, akkor a eredményesebben kommunikál a saját javára. Vannak programok, amelyek az érzelmi fejlődésre koncentrálnak, de egyelőre nagyon csekély számban, viszont meggyőződésem, hogy ezzel javítható volna a bántalmazás aránya.

– A társadalmi normák hogyan játszhatnak közre a zaklatás kialakulásában?

– Úgy látom, hogy a zaklatással kapcsolatban általánosabb a tájékozottság, az agresszióhoz való viszonyulásunk pedig ambivalens. Én érzékelek egyfajta bizalmatlanságot, visszahúzódó lelkiállapotot, illetve intoleranciát és bűnbakképzést, előítéletességet, ezek pedig mind-mind ott vannak a hétköznapjainkban. Már maga a személyes felelősségvállalás sem örvend nagy népszerűségnek, így feltesszük a kérdést, hogy akkor mire is tanítjuk a gyerekeinket? Merthogy az imént felsoroltak, amelyeket én is tapasztalok, igazán kedveznek a zaklatásnak.

– Az iskolai kultúra ezen ronthat és javíthat is. Milyen tényezők befolyásolják az iskolai közeg kialakulását, hogyan lehet építeni a közösséget?

– Mindenképpen fontos az, hogy egy iskolán belül milyen az interakciók gyakorisága, melyek a közös célok, milyen feladataik vannak az iskolának, vagy a milyenek a társas élmények, érzelmi kapcsolatok, a barátságok, a szolidaritás, a csoport identitásának az erősítése. Az osztályokon belül meghúzódó okok, társas kapcsolatok, illetve a tanulókat irányító csoportnormák is szerepet játszanak, valamint a  tanár-diák közötti kapcsolatban felmerül a pedagógus, az osztályfőnök személyiségének a fontossága, az elvárások. A jól működő közösség mindenképpen biztonságot, élményeket ad az egyénnek, meghatározza a társaihoz és iskolához való viszonyát, és mindenképpen kihatással van a diákok fejlődésére is, sőt az egész további sorsára. Van, hogy a diák nem lát rá az osztályon belüli folyamatokra ezért befolyásolható, sérülékeny és itt megint kiemelném a pedagógusnak a felelősségét, akinek igenis támogatnia kell a pozitív folyamatokat és meggátolnia a negatívakat a csoport fejlődésének minden szakaszában. Ehhez tapasztalat, kreativitás szükséges és a sikerhez, úgy gondolom, hogy elengedhetetlen a pedagógus és diákok közötti bizalom és a jó kapcsolat. Ez egy nagyon kemény munka, de érdemes ezzel foglalkozni, számtalan osztályfőnök dolgozik ezen, és megvan a gyümölcse.

– Hogyan lehetne a diákokat és a tanárokat jobban felkészíteni arra, hogy hatékonyan reagáljanak az iskolai bántalmazásra vagy annak lehetőségére?

– A Kovászna Megyei Erőforrás és Nevelési Tanácsadó Központ szakembereinek, iskolákban dolgozó kollégáknak jól működő prevenciós programjaik vannak, én úgy gondolom, hogy ezeket úgy lehetne hatékonyabb tenni, ha rendszeresítenénk őket. Ezek több részben az Iskola másként hét alatt zajlanak, vagy azon kívül, de kevés óraszámban. Egy iskolapszichológushoz átlagos esetben nyolcszáz gyerek tartozik, jómagam sem tudok eleget tenni, hogy minden osztályhoz eljussak egy ilyen programmal. Személyes meglátásom, hogy akár egy Zöld héthez hasonlóan egy „Bántalmazás elleni hetet” is létre lehetne hozni, mert szükség lenne rá. A prevenciós programok első szinten igyekeznek ismertetni az iskolai bántalmazás jellemzőit, a kialakulását, az elterjedtségét és ilyenkor szóba kerülnek a zaklatás rejtett formái, az áldozatok helyzete, érzelmei, illetve az áldozat hibáztatásának jelensége is. A második szint tulajdonképpen a diákok viselkedését érinti, ahol megtanulhatják, hogy mit kell tenni, ha éppen szemtanúi egy bántalmazásnak. A diákok itt információt kapnak bizonyos védekezési stratégiákkal kapcsolatban, és azt is megtudhatják, hogy kihez forduljanak. A harmadik szinten érzelmeket és motivációkat helyeznek előtérbe ezek a foglalkozások. Ettől fogva a pedagógus dolga kialakítani a normarendszert, amely elítéli a bántalmazást és ilyenkor meg kell értetni a tanulókkal, hogyha bántalmazás esetén jelentenek a tanárnak, nem árulkodnak. Érthető, hogy a tanároknak is motivációra van szüksége, hogy tovább képezzék magukat, ehhez tehát jutalom is kapcsolódhatna, egy bántalmazás elleni program létrehozása nagyon jól mutathatna a pedagógus év végi értékelésénél. Például egy tíz alkalmas tevékenység-sorozatért véleményem szerint anyagi juttatást is érdemelhetne az osztályfőnök.

– Ha konkrét technikákról beszélünk, mit tehet a pedagógus?

– Csak akkor vehetjük észre, hogy megváltozott a tanulónak a viselkedése, ha figyelünk rájuk. Fontos, hogy kerülje a bűnbakképzést, amely állandóan egy tanulót tesz felelőssé az osztályban előforduló bajokért. Semmiképpen ne várjuk el és ne erősítsük a komfort-viselkedést, adjunk teret az egyéni véleményeknek és adjunk értéket a diáknak, fontos az, hogy ne érezze magát fenyegetve. Ezenkívül jó, ha kialakítunk az osztályban az mi-tudatot, ez nagyon össze tudja kovácsolni a csoportot közös tevékenységekkel. Még egy ilyen támogató intézkedés, ha esetleg nagyobb, tapasztaltabb diákok vesznek szárnyaik alá kisebbeket, és erre a pedagógusok is ösztönzik őket. Lehetne még sorolni bőven, ez néhány azokból, amelyeket kiemeltem.

– Milyen szerepet játszhatnak a szülők a gyerek bántalmazó énjének megerősítésében?

– Nagyon fontos szerepet játszik a szülő. A gyermek, ha krízishelyzetben van, csak akkor fog bizalommal fordulni a szüleihez, ha ez a mindennapokban teljesen természetes számára. Különösen a serdülőkorban levő diákok nem igazán nyílnak meg a szüleik előtt, így ha az illető gyerek otthon bármibe belefog mesélni, akkor nyílt füllel kell hallgatni: mi az ami foglalkoztatja és mi az, ami történik vele. Bár nem biztos, hogy bőbeszédűen fogalmaz, hallgassuk meg előbb és csak később kérdezzünk rá a részletekre. Nem az a fontos, hogy rögtön megoldást javasoljunk számára, a cél az, hogy a gyerek megossza az érzéseit. Sokszor elég, ha a szülő együttérzést mutat ki és emlékezteti arra, hogy értékes, vannak erőforrásai. Felsorolnék néhány okot, hogy mi és mikortól hajtja a gyereket abba az irányba, hogy esetlegesen bántalmazóvá váljon. Ilyen az az eset is, ha az érzésekkel keveset foglalkoznak, családon belül kinevetik őket, cáfolják őket, mert a gyerek hamar megtanulja, hogy az őszinte érzéseket nem szabad kifejezni. Van az az eset, amikor a szülő abszolút tekintéllyel bír, a szabályokat erőszak révén vagy fenyegetéssel tartatja be és sok esetben testi vagy verbális alkalmazva megfélemlítik, megbüntetik a gyereket, a szeretet feltételhez kötik. Zaklató és áldozat is kikerülhet az ilyen családokból, mert ez mintát szolgáltat az agresszív viselkedésre, alakoskodásra, másrészt kisebbségérzetet kelthet a gyerekben. Más családoknál éppen a struktúra hiánya káros, de bőven lehetne még sorolni.

 – Mit tehet a szülő, hogyan támogathatja a család a gyermeket?

– A lényeg az, hogy a családi légkör kreatív, konstruktív és felelős viselkedésre ösztönözzön.  A családi értékeknek a fontossága a prevenciónak nagyon fontos része, hogy a gyerekek olyan környezetben nevelkedjenek, ahol természetes a segítőkészség, egyenesség, bajtársiasság és ahol szemet szúr a gonoszkodás, az agresszió és a káröröm.

Fotó: Freepik