Az első nagy találkozás

Kis híján saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy nagyon is valós a székely mondás: a medve nem játék. Gyűjtőmunkába fogtam egy medvés könyvhöz. Medvés történeteket göngyölítek fel, és mivel a tervek szerint a könyv gazdagon lesz illusztrálva, nekiláttam medvéket fotózni. Csakhogy hamar rá kellett jönnöm, nem is olyan egyszerű feladat, mert hiába hallom a rádióban, látom a tévében, olvasom az újságban, hogy nagyon el vannak szaporodva a medvék, erdőjárásaim során eggyel sem találkoztam.

Idővel rájöttem, nem jó helyen keresem a medvéket, hiszen a hírek is arról szólnak, hogy a medvék bent vannak a falvakban, városokban, legelőn, gyümölcsösben, kukoricásban. És valóban, ahogy bementem egy faluba, nem kellett sokat érdeklődnöm, hamar tudtomra adták, bizony oda is bejár a medve. „Jöjjön ki este, és meglátja” – így biztattak, és bizakodtam, de mégsem sikerült lencsevégre kapnom, pedig váltig erősítették, hogy „a tegnap is itt járt, ott ment le a kukoricásba”; meg is mutatták, hol van a csapása. Két hónapon keresztül jártam egyik faluból a másikba, egyik esztenáról a másikra, de a medve mindig megelőzött.

Nem maradt időm a fa mögé bújni
Felkerestem erdész- és vadászbarátaimat, majd azon kapom magam, hogy ott vagyok az erdőben, az egyik fa törzsénél, és állva várom, hogy jöjjön a nagy pillanat. És jött! Egyik pillanatban még húsz méterre, a másikba már két méterre volt tőlem egy termetes, fekete medve. Időm nem maradt a fa mögé bújni, csak leguggoltam, ha már felüt, ne essek nagyot. A társam, Grüman Csaba odaszólt a medvéhez, az visszamordult, és az utolsó pillanatban kitért az utamból, szembedobva az avart, és továbbment.

A kezem, a lábam önálló életre kelt, remegett mindaddig, amíg az erő el nem hagyta, de végül csak sikerült fotót készítenem. Ez volt az első nagy találkozás, alig két méterről! Amint elment a medve, és a remegés is kezdett alábbhagyni, arra összpontosítottam, hogy a legapróbb részletekig visszaemlékezzek, mi is történt. Egyrészt miért jött ilyen közelre a medve, miért nem támadott meg, másrészt mivel két szemtanú is volt, ellenőriznem kellett, mennyire pontosan emlékszem vissza az elmúlt pár pillanat történéseire.

Ez utóbbi azért szükséges, mert olyan történeteket gyűjtök, amelyek az ember–medvetalálkozásokról szólnak. Nem kérdőjelezem meg senki történetének hitelességét, viszont úgy tapasztalom, az idő sokat csiszol az eseményeken, kevés az az ember, aki teljesen higgadt marad egy medvetámadás után, és pontosan vissza tud emlékezni, hogyan is történt, legalábbis ezt éreztem az eddigi riportok készítése során. Hallottam már sok medvés történetet, és a balul végződött esetek kilencvenkilenc százalékánál az ember volt a hibás, a tapasztalatlanság idézte elő a bajt, az ismeret hiánya, hogy miként kell viselkedni, amikor medvével találkozik az ember. Legtöbben ösztönösen menekülni próbálnak medve láttán, hirtelen mozdulatokat téve, és ilyenkor támad. Vagy nem elég körültekintő az ember, meglepi a medvét, túl közel került hozzá, és főként a bocsait féltő medve azonnal támad, de a táplálékát őrző is. És előfordult, hogy kutyák ingerelték fel a vadat, azért támadt a jószágát féltő gazdára.

Rá kellett volna szólni
A medve egyébként fél az embertől, és ha teheti, inkább kerüli. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy ilyen közeli találkozás balesetmentesen végződött. Mondták is a vadászok fejcsóválva: nem szabadott volna olyan közel engednem magamhoz. Azonnal rákérdeztem, mit kellett volna tennem, és a válaszuk az volt, hogy „rá kellett volna szólni.”

Elővettem a hangrögzítőt, hogy még melegében rögzítsem az elmúlt perc eseményeit. Bekapcsoltam, és felmondtam, hogy Kövesponkon vagyunk, majd megkértem id. Téglás Árpádot, mondja el, mit látott. „Jól láttam, végignéztem az egészet. Maguk bent álltak a mart alatt, köztem és Czika Kristóf között jött ki a medve. Ahogy kiért az útba, biztosan megérezte a nyomunkat, mert onnan megtért, és rajtam belül nyugodtan ment maguk felé. Látszott rajta, hogy nem vette észre magukat. Ahogy a marton átment a medve, hirtelen túl közel kerültek egymáshoz, két-három méterre. Ekkor azt láttam, hogy forgolódni kezdtek, a medve megtorpant, majd úgy ment ki az oldalra. Igen közel kerültek hirtelen egymáshoz, ha bocsos medve legyen, megtámadta volna; nem lehet játszani, ilyen közelről már szökik. Szép, gyönyörű, hatalmas, fekete bakmedve, egy csapással elintézte volna magukat. Mikor láttam, milyen közel kerülnek, azt hittem, hogy ott az oldalon benyomja magukat. Mondtam is magamban, na, viszi őket; ezután láttam, hogy oldalra kifordul.” „Igen mert hozzászóltam. Előtte integettem, de nem vett észre” – szólt közbe Grüman.

Ilyen közelről nincs menekvés
„Egy szempillantás az egész, ilyen közelről nincs menekvés – folytatta Téglás –, esély nincs a menekülésre, szívlövéssel is megy még ötven métert, úgy is megfog. Fára úgy mászik, mint a macska, nincs arra lehetőség elmenekülni, pláné ilyen közelről. Szó se lehet róla!”

A saját verzióm szerint: egy nyírfa törzsének jobb vállammal támaszkodva álltam, amikor bal szemem sarkából egy árnyat véltem megpillantani. Odanéztem, és olyan húszméternyi távolságra a dombhajlaton egy fekete medvét láttam, két lábon állt, befelé figyelt, majd elindult. Azonnal fotózni kezdtem, láttam a szemén, hogy nem vett észre, számításom szerint olyan öt–tíz méterre el is ment volna mellettem, csakhogy nem egyenesen haladt előre, hanem felém fordult, és úgy jött tovább. A szemén még mindig láttam, hogy nem vett észre, pedig egymással szemben voltunk, semmi nem volt közöttünk. Tudtam, nekem fog jönni. Egy mukkot nem szóltam, csak fotóztam, majd megkucorodtam, és mikor már két méterre volt tőlem, hirtelen félreugrott; ezt a pillanatot még sikerült elkapnom a fotógépemmel. Azt, hogy fújtatott volna, nem hallottam, Grüman szerint viszont nagyon hallatszott, és még az avart, a száraz faleveleket is felénk rúgta.

A találkozás után jobban megértem az interjúalanyaimat, már van fogalmam arról, milyen érzés szembetalálkozni egy medvével, amelyiknek olyan hatalmas az ereje, hogy egy csapással képes letaglózni a többmázsás tehenet.

Európai medvemegfigyelő napok 2018

Az európai medvemegfigyelő napok egy szakmai rendezvény, ami abban áll, hogy egy évben kétszer, egy-egy napon – márciusban és júliusban –, amikor a bocsokat előhozzák az anyamedvék, a vadásztársaságok, vadászok, erdészek, vadgazdák, vadőrök kimennek egy területre, és megfigyelik, számba veszik a medvéket, majd a megfigyelt adatokat összesítik, központosítják. Aki szívesen bekapcsolódna az akcióba, részvételi szándékát jelezze a europeanbearwatchingday@gmail.com e-mail-címen, a válaszlevélben bővebb tájékoztatást nyújtunk.

(A medvemegfigyelő csoport)