Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Méregdrága importpityóka

Méregdrága importpityóka Gazdaság

A hazai szupermarketek olyan apró méretű francia krumplit árusítanak méregdrágán, amit a hazai termesztők tonnaszámra kénytelenek eldobni – hívja fel a figyelmet az Okos Gazda – Smart Farm nevű gazdaoldal. Az eset kapcsán Könczei Csaba háromszéki RMDSZ-képviselő megfogalmazta, hogy nem kell mindenért a szupermarketbe rohanni, hiszen közvetlen közelünkben vannak jó termékek, csak utánuk kell nyúlni.

Az Okos Gazda oldal működtetője, Orbán Miklós illyefalvi termelő felháborítónak tartja, hogy a szupermarketekben kilogrammonként 3,5 lejért olyan Franciaországból származó, apró méretű zsákos krumplit árulnak, amiből egy óra hámozás után alig két embernek elegendő adag marad. Az ilyen pityókát a helyi termelők tonnaszámra kénytelenek eldobni, mutat rá Orbán Miklós, aki leszögezte: nem akarják fogyasztásra eladni az apró krumplit, hanem a szupermarketek kettős mércéje ellen tiltakoznak, mivel a francia gazdáktól olyan terményt vesznek át, amit a helyi termelőktől nem vennének meg.

Orbán Miklós arra is rámutat, hogy a helyi krumplitermelők a szűkös tárolási kapacitásuk miatt csak augusztus és március között tudják fedezni a nagy áruházláncok igényeit, ezért nyilván nem az import ellen van kifogásuk, ám azt szeretnék, hogy egyforma feltételek vonatkozzanak a szupermarketek minden beszállítójára. A háromszéki termelőktől ősszel 60–80 baniért vásárolják fel a válogatott krumplit, most pedig azzal szembesülnek, hogy a legfeljebb takarmánynak való apró krumplit francia importból 3,5 lejért kínálják. Az illyefalvi gazda magyarázata szerint a helyi termelők az apró méretű pityókát takarmánynak próbálják értékesíteni, ám a térségben annyira lecsökkent az állattartás, hogy nincs már szükség több ezer tonna takarmányburgonyára, ezért kénytelenek a fölösleget eldobni.

 

Könczei Csaba háromszéki RMDSZ-képviselő az eset kapcsán megfogalmazta, hogy a hazai gazdák csak szervezetten, és együttműködve tudják hatékonyan érvényesíteni érdekeiket, mert e nélkül nehéz megmaradni a piacon. A mezőgazdasági szakpolitikus úgy véli, a hatékony érdekérvényesítés egyik példája éppen az apró francia krumpli esete. Ennek magyarázata, hogy a francia termelők elkezdték kiüríteni raktáraikat, mivel helyt kell csináljanak az újkrumplinak, ezért képesek voltak rávenni a francia tulajdonban lévő szupermarketeket, hogy mérettől és minőségtől függetlenül megvásárolják tőlük a raktáron maradt terményt.

Könczei Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy nemrég lépett életbe a mezőgazdasági termelők és a szupermarketek közötti együttműködést szabályozó 2022/81-es törvényt, amelynek éppen az a célja, hogy felszámolja a nem lojális kereskedelmi praktikákat. Most szükség, hogy érvényt szerezzenek a jogszabálynak, hogy a hazai termelők ne legyenek kiszolgáltatva a szupermarketek kényének-kedvének.

A politikus szerint sok múlik a fogyasztókon is, hiszen ha tudatosan vásárolnak, akkor a helyi terméket részesítik előnyben. – A székely falvakban szinte minden kapu elé ki van téve a zsák pityóka, és a termelőtől olcsóbban, jó minőségű krumplit lehet vásárolni. Nem kell mindenért a szupermarketbe rohanni, vegyük észre, hogy a közvetlenül közelünkben vannak jó termékek, csak utána kell nyúlni – fogalmazta meg Könczei Csaba.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. július 6., 9:43
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Ti vagytok azok akik ilyen lehetetlen helyzetet alakítottatok ki!!! Előre sok potya föld, most csákszám a pályázati pénz! A kisebb gazdáknak szinte semmi! Nem is kellene, csak tudná eladni a termést!!!! Ti górék ha milliókat kaptok akár dömpingáron adjátok el a pityókát, majd a bandátok hozza be kamionszám nyugatról a pityókát!😤😤
    Így csak rosszabb lesz! De jó nektek….

    • User
      Dátum: 2022. július 6., 13:16
      ÉRTÉKELÉS: 10

      Az apró pityókát másra is lehet használni hogy ne menjen kárba…amidon készítésékes,szeszgyártáshoz ami a benzinhez lehet adagolni.A kukorica megmaradna mert az jobban elkel most.
      Csak egy kis ész kell az egészhez nem bezárni az Amidont meg az uzoni szeszgyárat.

  • User
    Dátum: 2022. július 7., 9:08
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A franciák az apró pityókát nem hámozzák meg, héjában sütik olajban, vagy vajban. Kefével súrolják, alaposan megmossák, de semmiképp nem hámozzák.

  • User
    Dátum: 2022. július 7., 11:58
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A politikum okolhato azert is , hogy nincsenek allatok ahol ertekesitteni lehetne az apro burgonyat ugyanis ahoz hogy allattartassal lehessen foglalkozni a legelo teruleteket egyforman kellene szetosztani nemcsak ugy , hogy eggyesek kivaltsagosak es megkaparintsak az osszes legelo teruleteket es masok pedig az allatok eladasara kenyszerulnek Konczei Ur szives figyelmebe ajanlom !!! Garantalom ha nem lennenek 300-500 euros tamogatasok a legelokre biztos , hogy mindenki kapna legelot meg maradna is meg !!!