Tíz éve keresik a kincset
Többek között táncház, koncert és látványos gálaműsor várja az érdeklődőket december 22-én, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. Így ünneplik a tíz éve alakult Kincskeresők Néptáncegyüttest.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A legfeltűnőbb változásokat a faluképben a Vidékfejlesztési Program (PNDL) támogatási keretéből feljavított, frissen leaszfaltozott utcák jelentik: ilyenek minden településen vannak, és ha még itt-ott maradtak is tennivalók – esővízelvezető csatornák, járdák, útfestés elkészítése, jelzőlámpák elhelyezése – ezeken már sokkal élvezetesebb közlekedni. A munkálatokkal azonban valószínűleg átcsúsznak a jövő évre, annak ellenére, hogy a pályázati határidő 2022 decembere. Mivel azonban még országszerte 3800 község van hasonló helyzetben, valószínű, hogy a kormány kitolja az elszámolási határidőt – tudtuk meg a község polgármesterétől.
Bordás Enikő megnyugtatott, hogy a most még aszfaltozatlan utca- és útszakaszok (Lisznyópatakon, Szentivánban a temető utca, Uzon és Bácstelek között a községi út) sem maradnak útburkolat nélkül, mert az Anghel Saligny programból azokra is pályáztak és nyertek támogatást, de a földutakra is gondjuk van, az önkormányzat saját gépeivel kavicsot terítenek el és grédereznek, ahol erre szükség van. Ha pedig sikerül leaszfaltozni mindezeket az utakat, azzal e kevésbé forgalmas utakon jó lehetőség nyílik a szabadidős kerékpártúrákra Uzontól Sepsimagyarósig, Bikfalvát és Lisznyót is érintve.
Az utak mellett építkezések is folynak pályázati támogatásokból: Lisznyóban a kultúrotthon átalakulása van folyamatban, a tető már készen van, valamint öltözőkkel, mosdókkal, kazánházzal bővítették, alagsorában a helyben tevékenykedő, igen aktív nőszövetségnek, más civil szervezeteknek közösségi termeket alakítanak ki. Ha ilyen ütemben folyik a munka, tavasszal már birtokba veheti a falu a megújult kultúrotthont.
Lisznyóban ravatalozóház készül a református egyház telkén, amelyet az felülépítési joggal e célra átadott a polgármesteri hivatalnak. A bikfalvi halottasház tervére is el volt különítve Uzon büdzséjében a pénz, de mivel ott az egyháznak még nem sikerült a telekkönyvben szükséges módosítást (a telek kiszakítását elvégezni), még nincs haladás.
Az említett munkálatokon kívül még a bikfalvi iskola felújítása is zajlik, befejezték a község közvilágításának modernizálását: 786 új, kisfogyasztású, de nagy fényerejű LED-es lámpatest került az oszlopokra.