Hősök, akik már nincsenek

Pünkösd hétfőjén Nagybaconban 28. alkalommal gyűltek össze a helyiek azért, hogy emlékezzenek az I. és II. világháborúban elesett nagybaconi katonákra, és azokra, akik bár hazatértek a világégésekből, de azt csak hosszú szenvedések után avagy fogságban eltöltött kínkeserves évek után tehették meg.

Az ünnepségen ezúttal is fő helyet kapott a faluhoz több szállal kötődő volt hadügyminiszter, Nagybaczoni Nagy Vilmos emlékezetének felelevenítése, az emberé, aki a II. világháború embertelenségének közepette is meg tudta őrizni egyenes tartását, és akinek sugárzó életútja ma példaképként szolgál fiatal generációk százainak. Bemutatták Nagybaczoni Nagy Vilmos Végzetes esztendők című könyvét is, amely az 1938–1945 közötti időszak magyar katonai eseményeit, annak vonatkozásait taglalja.
A nap istentisztelettel kezdődött, majd a református kultúrház mellett, Nagybaczoni Nagy Vilmos emléktáblája alatt gyülekeztek az ünneplők. Mihály Réka helyi tanítónő, az esemény konferálója elöljáróban emlékeztetett: 14 éve, hogy Dimény János nyugalmazott iskolaigazgató, és felesége, Dimény Olga tanárnő kezdeményezésére leplezték le a táblát.
Miután Dimény tanárnő felolvasta Albert Ferencnek a Doni hősök emlékére írt versét, férje a vezérezredes nem mindennapi életútjáról beszélt. A Bodó Levente alkotta féldombormű megkoszorúzása előtt a nagybaconi fúvószenekar katonaindulót játszott, a Benedek Elek Művelődési Egyesület kórusa dalokat énekelt, Ördög Szabina diáklány pedig szavalattal tisztelgett.
Az ünnepség második fele a falu központi parkjában, a művelődési ház előtt zajlott, ott, ahol a hősök emlékműve áll, melyre összesen 147 név van felvésve. Ennyien távoztak el Nagybaconból a két világháború alatt, eleget téve a haza hívásának, és azért végül vérüket öntve.
Mihály Réka tanítónő itt megemlítette, hogy a megemlékezéssel „eleget teszünk a 2014-ben elhunyt Benedek József veterán katona kívánságának is, aki hátrahagyta, hogy akkor is tartsuk meg, ha az egykori honvédek közül már senki nem lesz életben.” Jóska bácsi utoljára 2013-ban vett részt a nagybaconi veterántalálkozón, 2014-ben már csak levelet tudott küldeni.
Miután Nagy Kinga Sarolta nagybaconi történelem szakos tanár beszélt a hősök áldozatvállalásáról, az áldozatokra egy percnyi csenddel emlékeztek a jelenlevők, majd elhangzott azoknak a veterán katonáknak a neve, akik Nagybaconban laknak vagy nagybaconi származásúak, és még életben vannak: Oláh András, Nagy Borbély Sándor, Baló András és Virág Mihály. Közülük csupán a 93 éves Virág Mihály volt jelen, könnyezve hallgatta a tiszteletükre felcsendülő világháborús katonanótát.
Honvédként Magyarországon esett fogságba, ahonnan a Szovjet­unió északi részébe szállították, egy év után sikerült szabadulnia. „A fogolytáborban tucatnyian haltak meg minden éjszaka, a halottakat meztelenül temették el, kellett a ruha. Annak is örvendtek fogva tartóink, ha minél többen halnak meg, mert kevesebb embert kellett élelmezniük” – részletezte a körülményeket, melyeket egykor átélt.
Az ünnepség legfelemelőbb pillanataiként a helyi Konsza Samu Általános Iskola tanulói virágszállal a kezükben egyenként vonultak a hősök emlékművéhez, elhelyezve azokat talapzatán, majd egy nemzetiszínű szalaggal is átkötötték. A diákok közös műsorral is készültek, Kusztos Tímea énekelt, Hermány Mónika szavalt, a Molnár Sándor tiszteletes vezényelte Benedek Elek Egyesület dalcsoportja pedig régi katonanótákat énekelt. Végül a lelkipásztor imát és áldást mondott, mások is elhelyezték a kegyelet virágait az emlékművön, a fúvószenekar kíséretében pedig a jelenlevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt. <<