Tíz éve keresik a kincset
Többek között táncház, koncert és látványos gálaműsor várja az érdeklődőket december 22-én, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. Így ünneplik a tíz éve alakult Kincskeresők Néptáncegyüttest.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A volt Kovács-kertet 1993-ban vásárolta meg a német üzletember a New Fashion cégen keresztül, és évekig nem történt vele semmi, a tulajdonos kereste azt, hogy miként tudná értékkel felruházni, netán egy egész közösség javára fordítani. Az elképzelés eleve nem az volt, hogy ipari létesítményt hozzanak létre rajta, hiszen tudták, hogy a lakónegyed kellős közepén nem lehet egy tájidegen létesítményben gondolkodni.
Ahogy Bakk Vitális Kinga, a két gyár vezérigazgatója fogalmazott, „teltek az évek ,és egyre jobban körvonalazódott az egyetlen jó döntés, legyen egy park, ahol az ezüst generáció megpihenhet, találkozhat a hasonló életkorú embertársaival, élvezve az éltető nap sugarát, ahol a fiatal anyukák friss levegőn tologathatják a babakocsit, vagy játszhatnak az erre kialakított téren gyerekeikkel, vagy ahová a tanító nénik kihozhatják osztályaikat, akár órákat is tarthatnak”.
Enne szellemében álltak neki dolgozni 2018-ban, és úgy néz ki, hogy pénteken a környék egyik legszebb, leglátványosabb és legsokoldalúbb parkja nyílhat meg, ami megfelel az adományozó elvárásainak.
A megnyitón – amire minden kézdivásárhelyit és környékbelit szívesen elvárnak – gazdag program lesz, a több az időjáráson múlik.
A program a következőképpen néz ki: 11.00 Ariel bábszínház – Vándor Miska; 12.00 A csernátoni Pakó András férfi dalcsoport és meghívottjai; 15.15 Zarah Kids néptánccsoport; 15.30 Zarah Kids népdalcsoport; 16.00 Gozefini, a bűvész; 17.00 Hivatalos megnyitó; 17.30 Flashmob a Wegener Park zenéjére; 18.00 Apacuka zenekar koncertje.
A nap folyamán zajló állandó gyerekprogramok: kézműves tevékenységek újrahasznosított anyagokból, robotika, kavicsfestés, karkötőkészítés, színező kicsiknek, hűtőmágnes-készítés, babakészítés filcből, gyöngyfűzés, üvegfúvás, üvegfestés, mézespogácsa-díszítés, agyagozás, gyurmaékszer-készítés, nagy fa játékok, mesesátor, bohóc léggömbökkel, arcfestés, szabadtéri játékok, gigantikus sakk, kutyasétáltatás. A belépés a rendezvényre díjtalan, a bejáratnál minden gyerek egy kis meglepetésben részesül.
A helyet nem ismerők számára: az új park a Nicolae Bălcescu utcában található Liliom üzlettől kezdőd gyalogsétány és a Stadion utcabeli Amigo üzlet között helyezkedik el.
A kézdivásárhelyi önkormányzat is felpártolta a kezdeményezést: számítva arra, hogy a park megnyitására sokan autókkal érkeznek, eldöntötték, hogy korszerűsítik a Stadion utca egy kisebb szakaszát, növelik a parkolóhelyek számát is. A tegnap délután is gőzerővel zajlott a munka, remélhetőleg a park megnyitására rendezve lesz ez a terület is.