Kézdivásárhely Önkormányzata, partnerségben a Wegener Pro Sanitate Alapítvánnyal megtalálta Kézdivásárhely legfinomabb házi készítésű mézeskalácsát. A felhívásra összesen harminc háziasszony, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta.
Csütörtökön lezajlott a mézeskalácsverseny zsűrizése, az öt zsűritag – Kocsis Katalin, kézműves édességek megálmodója; Csiszár Melinda cukrászmester, a Süti Éden tulajdonosa; Kovács Blanka cukrászhallgató; Farkas Gábor mézeskalács-készítő mester; Szántó József mézeskalács-készítő mester – egymástól függetlenül pontozta a beérkezett mézeseket. A zsűrizés végén úgy értékelték: a versenybe benevezők mindannyian sok munkát fektettek abba, hogy ízletes legyen a mézeskalácsuk, néhányuk meglepő profizmusról tanúskodott. Azt is kiemelték, hogy az igazi mézeskalács titka a jó alapanyag, és a fűszerekkel is csínján kell bánni, a „kevesebb néha több” elve alapján.
A zsűrilapon külalak és ízvilág kategóriában pontoztak, ezen belül számított a méret, díszítés, puhaság, összhatás, illetve a tészta vastagsága, állaga és átsülése, ahogyan a kész termék ízvilága is. Pontokat egytől ötig adtak, a végső pontszám az egyénileg adott pontok összességéből jött ki.
A mézeskalácsok sorszám szerint versenyeztek, így senki sem tudhatta, hogy kit értékel éppen. Az összeadott pontszámok alapján a következő eredmények születtek: hagyományos kategóriában Kézdivásárhely legfinomabb mézeskalácsát Todor Tímea sütötte, ő nyerte el a legpuhább és legszebb mézeskalácsnak járó díjakat is. Kézdivásárhely második legfinomabb mézeskalácsa a Nyujtódi Ifjúsági Szervezet (NYISZ) 2. csoportjának konyhájából került ki, a harmadik legfinomabb és a második legszebb mézeskalácsnak járó díjat a Nyujtódi Nőegylet nyerte el. A legfinomabb kategóriában dicséretben részesült Tărcuța Imola és Farkas Orsolya Júlia.
Kézdivásárhely harmadik legszebb mézeskalácsát Fülöp Katalin sütötte. Itt dicséretet kapott: Molnár Mária Szászfaluból, a Pro Special Egyesület, Lukács-Szalló Ágnes, a Nyujtódi Ifjúsági Szervezet (NYISZ) 2. csoportja, Jakabos Dávid és Jakabos Balázs Nyujtódról, Kertész Andrea, Bardocz Orsolya és Lengyel Kinga.
Reform kategóriában mindössze két mézeskalácsot neveztek, a legfinomabb reform mézeskalács díját a Csipkerózsika Napközi Otthon középső csoportja, a legszebb reform mézeskalácsét pedig Kisantal Imola nyerte el.
Fotók: Tofán Levente