Amint arról írtunk, Kézdivásárhely történelmének legnagyobb költségvetését fogadta el múlt pénteken a helyi döntéshozó testület. Az idei büdzsé a tavalyi hetvenmillió lejhez képest 28 millióval növekedett, és ez nem is tartalmaz minden tételt.
A büdzsé elfogadását az késleltette, hogy annak összeállításáig a tanügyminisztérium nem közölte a fejadaggal arányosan elkülönítendő pénzösszeget, viszont a pénzügyi törvény előírása értelmében minden önkormányzatnak legkésőbb február 11-ig el kell fogadnia a költségvetést. Ennek megfelelően egy nem teljes költségvetést voksoltak meg. Tavaly 2,5 millió lejt tett ki a szóban forgó összeg, de az energiahordozók áremelkedése miatt ez kb. 3 millió lejjel módosul, a tételt költségvetés-módosítással építik be majd a büdzsébe.
2021-ben a város mintegy 35 millió lejt költött a különböző tevékenységek működtetésére és fenntartására, és ugyanakkora összeget fejlesztésekre. Idén ez nagyot változott: a költségvetésben ugyan több pénzt, kb. 41 millió lejt fordítanak a városháza által finanszírozott működtetési tevékenységekre, ugyanakkor 57,1 millió lejre emelkedett a fejlesztésre szánt keret, a különböző beruházásokra fordított összeg az idei költségvetés 58 százalékát teszi ki. Saját erőforrásokból 36,5 millió lej áll rendelkezésre, európai uniós pénzekből 28,2 millió lej érkezik, a központi büdzséből 23,2 millió lejre számítanak, míg a megtakarítások 10,4 millió lejt tesznek ki. Emellett említendő az uszodára a kormányhatározattal elkülönített 30 millió euró is, ami gyakorlatilag nagyobb tétel, mint a jelentősen megnőtt éves költségvetés. De mi is készül ebből a rengeteg pénzből?
Fejlesztésre fordítják a legtöbb pénzt
A polgármesteri hivatal és a hozzá tartozó intézmények működtetésére 41 millió lejt irányoztak elő, ez magában foglalja egyebek mellett a közigazgatási szervekre költendő pénzt, a közszolgáltatásokra elkülönített összeget, a közrendre és közbiztonságra, a művészetre, kultúrára és sportra, valamint a turizmusra fordítandó tételeket. Maga a helyi közigazgatás kisebb összeget, 7,2 millió lejt emészt fel, de ennél kevesebbet, mindössze hat százalékot tesz ki a fejlesztésre szánt összeg. Az egészségügy esetében az arány jóval magasabb, 79 százalékos, akárcsak az úthálózatra (79%), oktatásra (70%), sportra, kultúrára és művészetre elkülönített (76%) összeg aránya.
Április végén startol az Anghel Saligny-program, melyhez az önkormányzatnak kilenc pályázata van benyújtva. Bokor Tibor polgármester számításai szerint, amennyiben azok egyharmadát pozitív elbírálásban részesítik, további 10 millió lej érkezhet Kézdivásárhelyre, ami tovább növelné a város büdzséjét. A város idén egy új inkubátorház létesítésére közel 1,8 millió lejt fordít, ugyanakkor két helyen is pályáztak elektromos autó-töltőállomásra. Az előkészítés 150 ezer lejbe kerül, az összeg 7–10 állomás előkészítésére lenne elegendő. A város a fizetős parkolórendszer bővítése végett 255 ezer lejt költ automaták vásárlására, az uszoda építéséhez 700 ezer lejjel járulnának idén hozzá. „Végre elkészült a terv, elküldtük Bukarestbe. A kiírási feltételeket hamarosan közlik. Mivel nagy értékű beruházásáról van szó, erre hatvannapos periódus van. Amennyiben nem lesz fellebbezés, a szerződéskötést követően s függetlenül attól, hogy ki kerül kormányra, nagyon nehéz lesz a finanszírozási feltételeket megtámadni” – mondotta az egyik legjelentősebb beruházás kapcsán Bokor Tibor.
Idén vélhetően elkészül a Bod Péter Tanítóképző udvarán az új óvoda, a munkálat jó ütemben halad, a költség viszont jelentős: négymillió lejjel terheli a városkasszát. A Csipkerózsika-óvoda korszerűsítése 99 százalékban be van fejezve, viszont a város 258 ezer lejjel adósa a kivitelezőnek, ezt az idei költségvetésből törlesztik. A Benedek Elek utcában a 3-as számú óvoda épületének energetikai korszerűsítése 1,2 millió lejbe kerül, az eláztatott épületben ismét munkához láttak. Nyujtódon folyamatban van a Jakabos Ödön Általános Iskola épületének energetikai korszerűsítése, amely egy 1.414.830 lejes tételt képvisel. Hasonló munkálat zajlott az elmúlt időszakban a Turóczi Mózes Általános Iskola épületén, a felújítás befejeződött, de van egy 1.142.120 lejes hátralék, amelyet törleszteni kell. Amint arról beszámoltunk, a sebészet épületének energetikai korszerűsítése és teljes körű felújítása is folyamatban van, a mintegy másfél hónap múlva befejezendő munkálat értéke 2.420.410 lej.
A közvilágítás korszerűsítése második részének pályázáshoz szükséges iratcsomó összeállítására százezer lejt költenek. Az első fázist megnyerte az önkormányzat, elkezdik 600 izzó LED-égőre való cseréjét. Az Országos Befektetési Társaságnál (CNI) a városvezetés a DALI-programon keresztül a Vigadó Művelődési Ház korszerűsítésére is pályázott, az önrész 200 ezer lejt tenne ki. Újdonság, hogy idén megkezdődik a Molnár Józsiás-park korszerűsítése is, melynek a névadó kriptája mellett, az egykori kertészet területén át új bejárata is lesz. Ez a felújítás 484 ezer lejbe kerül. A város 500 ezer lejért egy új buldoexkavátort vásárol, mert a tulajdonukban lévő javítása rengeteg pénzt emészt fel.
Az önkormányzat a polgármesteri hivatal korszerűsítésére is figyelmet fordít: 150 ezer lejből akarják energetikailag hatékonnyá tenni és belsőleg is modernizálni a városházát. Jelentős összeg, 4.347.490 lej van elkülönítve a járóbeteg-rendelő korszerűsítésére. Gondot jelent, hogy az első liciten egy cég sem jelentkezett, így meg kell emelni a beruházás értékét. Nem kerül kevés pénzbe az egykori Székely Katonanevelde és a Dac-tó korszerűsítése: az egy pályázaton futó beruházások mintegy négymillió eurót, vagyis 19.288.360 lejt kóstálnak. A régi kaszárnya felújítási munkái megkezdődtek, a Dac-tó korszerűsítése tavasszal esedékes.
A részvételi költségvetésre idén 107 ezer lejt különítettek el, jelentős tétel még a büdzsében a víz- és szennyvízhálózat bővítése, amire több mint négymillió lejt fordítottak. Jelenleg az Ady Endre utcában dolgoznak, ezt követően a Kanta, majd az Eminescu utcákban folytatják a munkát. Az Anghel Saligny-programhoz benyújtott pályázatban a Kert, Csernáton, Kanta, Matkó István, Bod Péter, Tavasz, Nagy Mózes, Iskola, Temető utcák, valamint az 59, 60, 61, 62-es udvarterek és a szentléleki bicikliút modernizálása és kiépítése van belefoglalva, a város önrésze sikeres pályázás esetén 830 ezer lejt tenne ki. A Bem József utca korszerűsítése a jelenlegi árakkal 10,7 millió lejbe kerül, a közvilágítás korszerűsítésének első fázisához pedig 300 ezer lejjel járul hozzá a város.
Az említettek mellett felújítás van beütemezve a Haladás, Ifjúság, Hajnal, Józsa Béla, Bem József (Oroszfalu), Dobolyi Aladár, Legelő, Tudor Vladimirescu utcákban, továbbá az Ady Endre utcában a tömbházak között, a Szabó Jenő utcában, Sárfalván a templom felé vezető úton, illetve a Petőfi Sándor utca 42, 43, 44-es tömbházak előtt: ez kétmillió lejjel terheli az idei költségvetést. A 100 ezer lejnél nagyobb tételek közül említést érdemel még a Kézdivásárhely Klíma- és Fenntartható Fejlődés Stratégiája (125 ezer lej), a város mobilitási stratégiája (142.800 lej), szennyvízátemelő-aknák építése (112.500 lej), valamint a központ, az ipari parkok és Kézdivásárhely adminisztratív területéhez kapcsolódóan városrendezési tervek elkészítése (288 ezer lej).