Pofonok a galériában

Október 28-án nyitották meg és ma még látogatható a csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtár pincegalériájában a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat Láthatatlan pofonok című interaktív kiállítása.

A bántalmazás aktuális téma, osztotta meg lapunkkal elöljáróban Csutka Melinda, a Caritas Családsegítő Szolgálat szociális munkása, a kiállítás ötletgazdája, ezért örül, hogy a megyei tanács, illetve a gyerekvédelem támogatásával Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely után Csernátonba is eljutott a tárlat anyaga. Hozzátette, az iskolaigazgatók minden településen, így itt Csernátonban is pozitívan álltak a dologhoz. „Itt Csernátonban nyolc diákcsoportot fogadtam osztályfőnökeik kíséretében, sőt a helyi önkormányzat alkalmazottai is tiszteletüket tették”, fejtette ki lapunknak.

A tárlat a szándékos, ám nem testi bántalmazás alattomos módozatait mutatja be, melyeket a fizikai agressziótól eltérően nehezebb tetten érni, de fájdalmas nyomokat hagynak a gyerekek lelkében. „A kiközösítés különféle formái, a napjainkban oly elterjedt közösségi hálón érkező, vagy éppen nem érkező »lájk«, a szóbeli, illetve érzelmi síkon történő bántás könnyen a gyerek érzelmi egyensúlyának felborulását okozhatja. A következményeket tekintve alig van különbség aközött, hogy valakit szavakkal »korbácsolunk« vagy fizikailag bántalmazunk”, véli. A kiállítás célja a diákok érzékenyítése, hangsúlyozta. „Célunk, hogy észrevegyenek olyasmit, amit máskor talán nem, továbbá, hogy felmérjék a láthatatlan bántalmazás okozta fájdalmat, emellett lehetőséget nyújtunk kimondani, illetve leírni ezeket a dolgokat, megérteni, hogy egy bántó szó milyen nyomokat hagy.”

A megyeszékhelyi Plugor Sándor Művészeti Líceum V–VIII. osztályos diákjainak érzékletes illusztrációi mellett a tárlatlátogatók különböző tárgyakkal játszva érthetik meg a lényeget. A tubusból kinyomott fogpasztát megpróbálják visszarakni, ám rájönnek, hogy ezt nem lehet, ahogy a kimondott szót sem tudjuk „visszaszívni”. Beleülhetnek az áldozat, illetve a zaklató székébe, a rossz élményeiket belefújhatják egy-egy fekete lufiba, „olyan intenzitással, ahogyan azt megélték”, majd kiengedik az ablakon, vagy becsomagolják, és egy üzenettel látják azt el, továbbá a bántó, dühös, szitokszavakat, mondatokat kimondhatják, majd pozitív üzenetté formálják, illetve leírhatják egy lapra, majd a „szemét szavak szemetesébe” dobhatják.

Számos üzenet várja a látogatókat, melyek akkor válnak láthatóvá, ha valamit tesznek érte: a negatív dolgok lakhelyén, a Bántalmaz-lakban található alkotások csak lámpa használatával láthatók, továbbá a láthatatlan bántalmazás eszközei (mint például a zsarolás, kinevetés, fenyegetés, parancsolgatás, csúfolódás, hibáztatás, mások előtt történő megszégyenítés, a semmibevétel) által hagyott lelki nyomok felsorolása, mint a magányosság, az életöröm csökkenése, az önértékelés zsugorodása, az énkép torzulása, nagyító használatával válik olvashatóvá.

A láthatatlan bántás családban, óvodában, iskolában, munkahelyen is történhet, és Csutka Melinda egy négy testvérről szóló történetet is mesél a látogatóknak arról, hogy melyik nagytestvér milyen bántásból kifolyólag bántja a következőt. A gyerekek belépője egy sebtapasz, amelyet az őket leginkább megérintő alkotás mellé ragaszthatnak együttérzésük kifejezéséül. „Végezetül pozitív üzeneteket, tanácsokat fogalmaztatok meg velük egy zaklatásmentes övezet kialakításához, amelyeket aztán egyes szám első személybe kell »lefordítaniuk«. Döbbenetes hatást tapasztaltam a nagyobb diákok esetében, amikor kimondták, hogy »ÉN legyek jobb!«, vagy »ÉN szeressem magam!«, hiszen másoknak nagyon könnyen adjuk a jó tanácsokat, de saját személyünkre átfogalmazva már nehezebben megy. Ezeket aztán egy kis lapra ráírják, és kitűzőt készítenek belőle.” A tárlat következő állomása Uzon lesz.