Ők maguk voltak a festmények
Bonda Anna Mária igazgatóval egyebek mellett a Darkó Jenő Általános Iskola mindennapjairól, karácsonyi készülődésről és tanévszerkezetről beszélgettünk.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Bonda Anna Mária igazgatóval egyebek mellett a Darkó Jenő Általános Iskola mindennapjairól, karácsonyi készülődésről és tanévszerkezetről beszélgettünk.
Marti Istvánnal az utóbbi hetek történései mellett a választott polgármesterként eltöltött két év megvalósításairól és a további tervekről beszélgettünk.
A Darkó Jenő Általános Iskola diákjai idén is délutáni oktatáson vehetnek részt, emellett felkészítőkről, iskolaelhagyásról, összevont osztályokról és még jóval többről beszélgettünk Bonda Anna-Mária igazgatóval.
Marti István polgármesterrel egyebek mellett csatornázásról, aszfaltozásról, a falu futballcsapatáról, elbírálásra váró pályázatokról és további tervekről beszélgettünk.
A koronavírus-járvány miatti két év kényszerszünet után hétvégén ismét falunapokat rendeztek Dálnokban. A két nap alatt a helyiekkel együtt ünnepeltek a magyarországi Noszvaj és Cserszegtomaj testvértelepülések küldöttei is.
Tamás Gábor 2017 után tért vissza Dálnokba, ahol a hétvégi falunapok sztármeghívottjaként adott sikeres koncertet. A népszerű énekessel a fellépés előtt beszélgettünk sikerről, sztárallűrökről, emberségről és természetesen Erdélyről is.
Bonda Anna Máriával, a Darkó Jenő Általános Iskola igazgatójával tanévzáróról, ballagásról, vakációról és az új tanévre való felkészülésről is beszélgettünk. Június 3-án ballagtak a ny...
Marti István polgármester a megvalósítások és tervek mellett a – hosszú kihagyás után – karnyújtásnyira levő falunapokról is beszámolt lapunknak. A Csernátonnal közös szennyvízcsatorna...
Bonda Anna-Mária iskolaigazgató a következő tanév szerkezetmódosítása miatt felmerült kérdései mellett örömhírekkel is szolgált lapunknak. 91 ezer eurót nyertek az Országos Helyreállít...
Dálnokban hozzáláttak a település szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítéséhez. A részletekbe és a további tervekbe Marti István polgármester avatta be lapunkat. Hozzáláttak a csatornázá...
Bonda Anna-Máriával, a Darkó Jenő Általános Iskola igazgatójával egyebek mellett a jelenlegi rendhagyó tanévről beszélgettünk. – Ilyenben eddig diákként és pedagógusként sem volt része...
Marti István polgármesterrel az idei tervekről beszélgettünk. Amint az alábbiakban olvashatják, projektekben ezúttal sincs hiány. – A 2021-es évben sokat dolgoztunk, sok mindent megval...
Marti István a legutóbbi önkormányzati választások előtt megbízott polgármesterként irányította a falu dolgait. A valamivel több, mint egy éve teljes jogú polgármesterré avanzsált elöl...
Lassan két éve láttak hozzá az Árpád-kori alapokra épült, középkori református templom teljes felújításához, és a munka vége felé közelednek, amint azt Marosi Károly lelkész megosztotta lapunkkal.
A Darkó Jenő Általános Iskolában egyre nagyobb gondot jelent a településre évek óta jellemző alacsony születési arány, derült ki a Bonda Anna Mária intézményvezetővel folytatott beszélgetésünkből.
Marti István polgármester egész sor megvalósításról számolt be lapunknak, és további terveit is megosztotta velünk.
Marti István polgármesterrel és tanácsadójával, Bartók Ede Ottóval költségvetésről, folyamatban levő beruházásokról, tervekről és medvéről is beszélgettünk. „Végre van költségvetésünk,...
A Darkó Jenő Általános Iskolában udvarszépítésre készülnek, osztotta meg lapunkkal Bonda Anna-Mária intézményvezető. – Ettől a héttől ismét „besárgultunk”, így az alsó tagozat és a vég...
Bár még nincs költségvetés, Marti István polgármester nemcsak tervekről, hanem folyamatban levő fejlesztésekről is beszámolt lapunknak.
A Darkó Jenő Általános Iskolában zökkenőmentes az online oktatás, amint azt Bonda Anna Mária iskolaigazgató megosztotta lapunkkal.
Év eleji körképünkben Marti István polgármesterrel a tavalyi megvalósításokról és az idei tervekről beszélgettünk Dálnokban. Az elöljáró beszélgetésünk elején az elmúlt év utolsó harma...
Egy éve láttak hozzá a dálnoki, Árpád-kori alapokra épült középkori református templom teljes felújításához.
Az önkormányzati választások eredményeként a következő négy évben a települést Marti István addigi megbízott polgármester vezeti.
Amint arról írtunk, bár a Darkó Jenő Általános Iskolában zöld forgatókönyv szerint kezdték a tanévet, hamar vörös forgatókönyvre kellett váltaniuk.
Marthi István megbízott polgármester az utóbbi időszak megvalósításairól és további tervekről számolt be lapunknak. „A koronavírus-járvány ellenére nagyon sok tervünket megvalósítottuk...
Bonda Anna-Mária intézményvezetővel az iskolakezdésről beszélgettünk. Amint az alábbiakban kiderül, a Darkó Jenő Általános Iskolában bármilyen színű forgatókönyv szerint történő oktatá...
Marti István megbízott polgármesterrel a szükségállapotról, a felújításokról és a további tervekről beszélgettünk.
Bonda Anna Mária intézményvezetővel a Darkó Jenő Általános Iskola frissen körbekerített udvarán beszélgettünk egyebek mellett beiskolázásról és online oktatásról.
Legutóbbi ottjártunkkor Marti István megbízott polgármester még nem volt biztos abban, hogy az idei helyhatósági választásokon polgármester-jelölként indul-e, ám időközben megszületett a döntés.
A Darkó Jenő Általános Iskola pedagógusai ottjártunkkor a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében felfüggesztett oktatás ellenére a tanintézményben tartózkodtak. A fontosabb eseményekről Bonda Anna Mária intézményvezető számolt be lapunknak.