Más cég újítja fel a vasúti átjárót
November 21. és december 2. között vélhetően teljes útzár lesz a kézdivásárhelyi Bem József utcában. Ez viszont nem jelenti azt, hogy addig nem készül el az útszakasz aszfaltozása. Ren...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
November 21. és december 2. között vélhetően teljes útzár lesz a kézdivásárhelyi Bem József utcában. Ez viszont nem jelenti azt, hogy addig nem készül el az útszakasz aszfaltozása. Ren...
„Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak!” – szól az 1956-os magyar szabadságharc meghívójának mottója: emlékezni hívja Kézdivásárhely lakosait a városháza. Október 23-án, vas...
Pezseg az élet a Gábor Áron Szakképző Líceumban: október elején pár hónapos tanulmányi útról tértek haza Ciprusból kilencedikes diákok, ugyanakkor az erdészeti szakon lévő tanulók is m...
A jelenlegi energiaárak tekintetében talán az egyik legfontosabb felújítás zajlik Kézdivásárhelyen: hatszáz új, LED-technológiájú lámpatest felszerelése van folyamatban.
Rendkívüli tanácsülést tartottak hétfőn Kézdivásárhelyen, a testület ahhoz kellett beleegyezését adja, hogy a polgármesteri hivatal épületének korszerűsítésére pályázhassanak. A mintegy 5,2 millió lej értékű projekt révén az épületet energiahatékonnyá tennék.
Nagy munkálat zajlik a Kézdivásárhely egyediségét adó udvarterekben: teljes közművesítésen esnek át a szűk utcák. Most már annyira haladtak a munkával, hogy a korábban elkészült utcákban helyre állítják, illetve felújítják az útburkolatot.
Kikerült a város Csernáton felőli bejáratához az a totem, ami egy pályázati kiírás nyomán született. Az esztétikus térplasztika Bánffy Barbara elképzelése nyomán készült.
„Fele annyi csőtörésünk volt az idén, mint tavaly” – összegzi a kézdivásárhelyi szezon statisztikáját Pap Lajos, a Közüzemek Rt. kézdivásárhelyi megbízottja. Elmondása szerint az törté...
Négy napon át tartott Kézdivásárhelyen az első alkalommal megszervezett, X Balloonfest névre keresztelt hőlégballon-találkozó. A rendezvény sikeres volt, rengetegen voltak kíváncsiak a...
Az eszköztár bővítésének és a szakorvosok felkészültségének köszönhetően már térdprotézist is behelyeznek a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórházban. Szeptember 9-én végezte el az első ilyen beavatkozást dr. Kaucsár Roland (képünkön) ortopéd traumatológus szakorvos és csapata – a szakemberrel a kórház felújított, nemrég átadott sebészeti osztályán beszélgettünk.
A szokásostól eltérően kedden tartották a kézdivásárhelyi tanács rendes havi gyűlését. A megbeszélésen húsz napirendi pont szerepelt és különfélék, többek között a tanács előtt beszámolt a rendőrség tevékenységéről Lőrincz-Sidon Jenő, a rendfenntartók helyi megbízott parancsnoka is.
Amint arról beszámoltunk, Fejér László Ödön szenátor és Könczei Csaba képviselő meghívására Háromszéken tartózkodott a szenátus mezőgazdasági bizottsága, többek között a Kézditej Szöve...
A hulladékgazdálkodással foglalkozó Gosp-Com Kft. időről időre szelektív hulladékgyűjtési akciót szervez. Szeptember 23-án több gyűjtőponton fogadják a lakosságtól a hulladékot. A kihe...
Sok kritika éri a kézdivásárhelyi önkormányzatot az utak állapota miatt, viszont kell tudni: ezek egy részét a még hátralevő csatornázási munkák miatt nem újítják, ott, ahol lehetséges, viszont zajlik a rehabilitáció.
Amint arról beszámoltunk, két kézdivásárhelyi tanintézet, így a Csipkerózsika-óvoda is pályázott a részvételi költségvetés programra. Nyertes volt a pályázatuk, így amellett, hogy energetikai szempontból teljes mértékben megújult a tanintézmény, új udvarral gazdagodtak.
Amint arról már röviden beszámoltunk, Kézdivásárhelyet is felkereste a szenátus mezőgazdasági, élelmezési és vidékfejlesztési szakbizottsága, akik többek között a már részben működőképes tejüzemet is meglátogattak, ahol arról is szó esett, mikor indul be a létesítmény.
Amint arról röviden hírt adtunk, politikusok, üzletemberek és a civil szféra szereplői tanácskoztak a kézdivásárhelyi minorita rendházban az épület további sorsáról. Eddig több elképze...
Vetró András szobrász munkáját dicséri az a Wesselényi Miklós-plakett, amely vasárnap került fel a városi könyvtár falára. Az esemény kezdeményezője a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) volt.
Amint arról röviden beszámoltunk, az Őszi Sokadalom részeként kiosztották a Pro Urbe díjakat. A csütörtök délután lezajlott eseményen Józsa Irén, dr. Erdélyi Csaba és dr. Kelemen András vehette át az elismerést Bokor Tibor polgármestertől.
Csütörtökön, a Pro Urbe díjak átadásával kezdődik az Értékszüretre keresztelt Őszi Sokadalom Kézdivásárhelyen, majd péntektől vasárnapig gazdag program várja a szórakozni vágyókat a cé...
Augusztus 26–28. között zajlik az idei Őszi Sokadalom, amelynek programját, az újdonságokat Bokor Tibor polgármester és Bartos-Ménessy Kinga Kitty szervező ismertette. Kiderült: jövőben korábban, június 28. és július 2. közt szervezhetik meg a városnapoknak felfogható rendezvényt.
Augusztus 10-én nem mindennapi találkozó helyszíne volt a kézdivásárhelyi Bujdosó vendéglő: néhány hetven éve érettségizett véndiák ült össze nosztalgiázni.
Rég nem látott aszály sújtja egész Európát, ez alól Felsőháromszék sem kivétel. Az elmúlt pár napban ugyan száz liternél is több eső hullott négyzetméterenként, de a pár hónapos száraz...
Jelentős munkálat zajlik a Molnár Józsiás Általános Iskola udvarán: magyar kormánytámogatással multifunkcionális torna- és zeneterem épül. Üröm az örömben, hogy az elszállt építkezésia...
Amint arról korábban beszámoltunk, Kézdivásárhely önkormányzata 2021-ben második alkalommal hirdette meg a részvételi költségvetést.
Amint arról beszámoltunk, nem várt akadályokba ütközött a Bem József utca felújítása: a talaj annyira vizenyős, hogy különleges alapozással próbálják a süllyedést megakadályozni. A kipróbált recept sikeres lett – tájékoztatott Szilveszter Szabolcs alpolgármester.
Jó pár hónapja zajlik az egykori Székely Katonanevelde teljes körű felújítása, az európai uniós támogatásból végzett munkálat során kerülnek elő érdekességek. Legutóbb a homlokzaton, a vakolat eltávolítása közben bukkant fel falfelirat, illetve -festmény.
Ugyan az elmúlt időszakban szerencsére a természet gondoskodott a felhevült levegő hűtéséről, de a kánikula napjaiban az önkormányzat úgy döntött: párakapuk felszerelésével gondoskodik arról, hogy a város néhány pontján elviselhetőbb legyen a hőség.
Július 18–22. között zajlott a Turóczi Mózes Általános Iskolában a Táncos lábak, szorgos kezek nevű kézműves és néptánctábor. A tábort két év kihagyás után nyolcadik alkalommal szervez...
A hulladékgazdálkodással foglalkozó Gosp-Com Kft. pár napja új kezdeményezéssel rukkolt elő: szelektíven gyűjtik az étolajat a zárható szemétszigetekben kihelyezett kukákban. Az elhasz...