Gyerekkoromban pont annyi kóbor kutya volt a városban, mint most. Pedig nem volt védett.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az állatok, de főleg a kóbor kutyák mentésével foglalkozó sepsiszentgyörgyi AMY egyesület már napok óta kongatja a vészharangot, örökbefogadókat toboroz, hogy a lehető legtöbb, halálra ítélt négylábút megmentse. „Van még pár napunk arra, hogy minél több lelket megmentsünk!” – áll az egyesület kétségbeesett felhívásában, amelyet az elaltatásra ítélt kutyák fényképével oszt meg, arra biztatva az állatbarátokat, keressék fel a menhelyet, válasszanak a halálra ítélt kutyák közül, fogadják örökbe azokat.
„Készült egy altatási lista, amelyre 65 kutya került fel, köztük öregek, betegek, agresszívek. Mi most is teljes erőbedobással azon dolgozunk, hogy ezek közül megmentsünk néhányat. A hét eleje óta tizenegynek sikerült új otthont, gazdát találni” – mondta megkeresésünkre Pora E. Kinga, az egyesület vezetője. A listán pirossal jelölték a félelemtől agresszív, harapós kutyákat, sárgával az öreg, de még életképeseket, illetve zölddel azokat, amelyek egészségesek, de már hosszú évek óta ott laknak az otthonban. Az elsődleges céljuk, hogy legalább 24 helyet felszabadítsanak, amivel időt nyerhetnek a drasztikus lépés elodázásáig.
Mindössze tűzoltás
„Sajnos, ez csak tűzoltás. Amint az állatrendőrség megindul – és meg fog, mert az a dolguk –, újabb és újabb kutyákat fognak behozni a menhelyre, és ha nem találunk számukra örökbefogadót, akkor sok négylábú számára véget ér a történet” – húzta alá az állatmentő.
Tény, hogy a szépmezői kutyamenhely nem egyik napról a másikra vált zsúfolttá, és azért következett be ez az elkerülhetetlen állapot – ami a működtetők emberségessége mellett szól –, mert nem éltek a törvény biztosította lehetőséggel, nem altatták el örökre azokat a kóbor ebeket, melyeknek 14 nap után sem kerül gazdájuk.
Az őrkői helyzet tarthatatlan
A mostani helyzet mondhatni külső nyomás miatt következett be: elszaporodtak a kutyák az utcákon, de különösen a sepsiszentgyörgyi romatelep, Őrkő környékén, és megnőtt az erre vonatkozó lakossági bejelentések száma is. Ezért az állatrendőrség, az állatjóléti felügyelőség és a menhely alkalmazottai nagyobb befogási akcióra készülnek, az új jövevényeknek pedig helyet kell biztosítani.
„Az őrkői helyzet tarthatatlan, olyan extrém esetekről tudunk, hogy éheztetik, kínozzák a kutyákat. Ezeket kell összegyűjtenünk, és a menhelyre vigyük. Egyúttal igyekszünk minél több kutyát ivartalanítani is, ezt közösen hajtsuk végre az AMY-vel. Ebben az esetben nagyon is igaz a mondás, ha örökbe fogadsz egy kutyát a menhelyről, azzal két életet mentesz meg, az övét és azét, amelyik a helyére kerül” – fogalmaztak a TEGA képviselői.
Az őrkői razziát a jövő héten tartják, az állatrendőrség, a menhely képviselői és az állatmentők már felkészítették a helyi közösség képviselőit, hogy mire számíthatnak. Tóth-Birtan Csaba sepsiszentgyörgyi alpolgármester szerint sürgős intézkedésekre van szükség, hogy elkerüljék a két héttel ezelőtti bukaresti esethez hasonló tragédiát, amikor egy kóborkutya-falka megölt egy nőt. A megbeszélésen szóba került a menhely kapacitásának növelése is, ennek kapcsán a városvezető úgy nyilatkozott, nem megoldható, mert vele párhuzamosan nőne a befogott kutyák száma is.
A csíkszeredai Pro Animalia Alapítvány évente több száz kóbor állatnak, elsősorban kutyáknak nyújt menedéket, és keres örökbefogadókat. Az alapítvány 1996-ban alakult, az általa működtetett menhely pedig rá pár évre létesült. Jelenleg 250 kutyát gondoznak, de náluk helyhiány miatt soha nem történt altatás, inkább létszámstoppal próbálják elejét venni a túlzsúfoltságnak.
„Ezeknek az állatoknak több éve ez a hely az otthonuk, és azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk a számukra, ezért helyhiány miatt nem altattattunk el egyetlen négylábút sem” – szögezte le már a beszélgetésünk legelején a magánmenhelyet vezető Száva Emese, aki az állatok mentése mellett az ivartalanítást, a meggondolt kutyavállalás és a felelős kutyatartást tartja nagyon fontosnak. Úgy véli, amíg ezek a feltételek nem adottak, teljes szélmalomharc a munkájuk.
„Ahhoz, hogy magánmenhelyként fennmaradhassuk, iszonyú sok munkát kell belefektetnünk. Semmilyen közpénzzel nem rendelkezünk, javarészt németországi magánszemélyek adományaiból tartjuk fenn magunkat; helyi magányszemélyek adószázalékkal támogatnak, tehát nem hull az ölünkbe a pénz. Ugyanakkor komoly szakmai elvárásoknak kell megfeleljünk, nekünk is vannak gondjaink, csak más jellegűek. Bármilyen menhelyet nehéz működtetni, amellett, hogy nagy költségekkel jár, nemcsak abból áll a munkánk, hogy a kutyáknak enni kell adni.”
Többek között több mint három hónapja már munkaerőhiánnyal küzdenek, nincsen elég gondozójuk, próbálnak helytállni a kutyák mindennapi ellátásában, de ebben a formában ez mindenki számára megterhelő. Főként, hogy havonta átlagban 50 kutya kerül hozzájuk, ezeknek pedig új otthont kell találni. A Pro Animalia számos németországi menhellyel, szervezettel dolgozik együtt, honlapjukon minden egyes kutyának egyéni adatlapja van, erre is figyelni kell az állatok gondozása mellett.
„Ahhoz, hogy ebben a helyzetben továbbra is működtetni tudjuk a menhelyet, illetve hogy a meglevő kutyákról megfelelőképpen tudjunk gondoskodni, az a döntés született, hogy amíg nem találunk új munkatársakat, addig nem fogadunk be újabb kutyákat. A menhely ideiglenesen bezár” – mondta Száva Emese. „Nehéz döntés, végtelenül nehéz nemet mondani a hozzánk fordulóknak, de elsősorban azért a 250 kutyáért tartozunk felelősséggel, amelyek jelenleg már a menhelyen élnek, mert nagy részük idős, beteg, és nem igazán kellenek senkinek. A sürgősségi eseteken próbálunk segíteni, az akut, sérült, konkrét életveszélyes állapotban lévő gazdátlan kutyák az egyetlen eset, amelyeket tudunk fogadni – de esetükben is elsődlegesen állatorvosi segítséget kell számukra kérni, ez a mindig érvényes szabály.”
Címlapfotó: AMY Egyesület / Facebook
Gyerekkoromban pont annyi kóbor kutya volt a városban, mint most. Pedig nem volt védett.
Kezdin a Vagohid utca ismet megtelt kobor kutyakkal! Ja mert a hatranyosoktol nem merik ossze szedni,mert maganteruleten vannak,mert,mert…..
Kézdin Bellacska csak a faj kutyákat képes be fogni, akik gazdájától pénzt kap mikor vissza juttassa. Lehetne sorolni melyik negyedekben hónapok óta (persze nem veszélyes,csak félénk) kutyák vannak.
Na de vissza térve a témához,én személy szerint már többször is fogadtam örökbe a menhelyről (Szépmezőről) és soha nem bántam meg a döntést. Mindig egy hűséges,szeretteljes, ragaszkodó barátra lelt a család és nem utolsó sorban egy megbízható házőrzőt. És soha nem fogok én több száz eurós kutyát vásárolni,mikor tudom azt, hogy nekem nem villogni kell egy kutyával. Van választék és biztos vagyok abban ,ha valaki be megy azzal a döntéssel,hogy ő kutyát akar örökbe fogadni,akkor nem fog el jönni onnan csalódottan,mert rá fog találni. Akinek van lehetősége az adjon egy esélyt még nekik,menjen és fogadjon örökbe.
Azt nem értik meg az emberek, hogy a kóbor kutyák miattuk vannak. Hiába sterilizálják ma az összeset ha holnap a „gazdák” utcára engednek egy csomó kutyakölyköt, mert nem hajlandóak az udvarukon élő kutyákat ivartalanítani.
regen ilyen probleme nem volt. Lelottek es kesz. Most a gazdakat is le kellene.
Itt Kovaszna megyeben mindeg ez a tema a menhelyeken, hogy „nincs hely” , „sajnos a kutyakat el kell altatni”. Akkor minek nyitottatok a menhelyeket . Azert, hogy a zsebeteket tomjetek, aztan a kutyakkal mi lesz az nem szamit. Es annak a kommentelonek melyik azt irja ,hogy regebb „sirankozas nelkul fel csaptatak (igy egy t-vel!) egy fara…”, en neked azt mondom, hogy csaptassanak fel teged egy fara, hogy erezd azt amit egy ilyen szerencsetlen allat erez, mikor egy ilyen hitvany ember kezebe kerul, mint amilyen te vagy !
lelekmentes zsebre
Én azt mondom ,hogy te pedig gyújdsd be az összes koborebet és viseld gondját, ha akkora állat védö vagy.Esetleg a rokákra is legyen gondja. K összI
Bellacska, a rókák a te pályád. A kétlábú rókák. Az igazság ne fájjon.
A körzeti állatorvosok is besegithetnenek abban hogy rávegyék sterilizaltassak az állatokat. Lehetne ingyenes is mindenhol és meg kellene győzni az embereket abban hogy jobb. Igaz ezzel munka lenne. Én nem hallottam az allatrendorseg beszámolóját,hány személyt büntettek meg az Őrkon állatkínzásért? Vagy akár máshol?
Vannak „ingyenes” sterilizáló kampányok. De gondolom azt nem várja el, hogy állandóan ingyen dolgozzanak. Már csak az anyag (pl. altató) elég sok pénzbe kerül.
Talán, ha 2015- ben szemet húnytak volna az akkor illegálisnak minősített, önkéntes sterilizálási akcióra…talán, akkor nem tartanánk itt! Szégyen!
Gyermek koromban ,azt mondták ha kutyát tartasz azt Kosd meg,hanem tartsd a kapun belül.Mert akkoriban a kutya még nem volt védett állat,mind manapság.A kóbor kutyát kérdezés nélkül le lotek,vagy a falu helyen minden sirankozas nélkül fel csaptatak egy fára és a téma le volt zárva,és mindez normálisnak számított.Mignem meg jelentek az állatvédők,és utána az egyensúly felbomlott,most meg panaszkodnak.De csak gyarapitsak az állomány szépen,nekik kellett.