Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gondját viselik a tűzkárt szenvedett miklósvári katolikus templomnak

Gondját viselik a tűzkárt szenvedett miklósvári katolikus templomnak Kovászna megye

A miklósvári római katolikus templomban húsvétra már ismét meleg lehet, hiszen a mennyezet kijavítása és a fűtésrendszer kiépítése is jó ütemben halad. Az alig egy hónappal ezelőtti tűzeset óta több mint százezer lejt gyűjtött össze a közösség.

Hirdetés
Hirdetés

A miklósvári templom nagyböjt második vasárnapján, a szentmise után gyulladt ki, a tűz következtében jelentősen károsodott a mennyezet. Azóta a helybéliek elvégezték a kárfelmérést, árajánlatot is kértek, hogy mihamarabb nekiláthassanak a felújításnak. A munkálatokat három szakaszra osztották: a mennyezet javítása 25 ezer, a fűtésrendszer korszerűsítése 35 ezer, a belső meszelés pedig 120 ezer lejbe kerül. A teljes költség így 180 ezer lejre (több mint 36 ezer euróra) rúg. Szőcs Sándor falugondnok és kántor azt is elmondta, hogy a mennyezetet már újravakolták, a héten elvégzik rajta az utolsó simításokat.

Eredményes adománygyűjtés

Eddig dobkályhával fűtöttek, most azonban közösségi munkával a templomtól különálló régi fásszínből új kazánházat építenek, központi fűtést szerelnek be. Reményeik szerint húsvétra már meleg lesz a templomban, a teljes belső meszelést az ünnep utánra ütemezik.

Közösségi munkával építik meg az új kazánházat. Fotó: Szőcs Sándor/Facebook

„Istennek hála, és a sok jóakaratú embernek köszönhetően eddig 102 138 lejt (több mint 20 ezer eurót) sikerült összegyűjtenünk, ami jóval több mint a fele a szükséges összegnek” – fogalmazott Szőcs Sándor. Nem gondolta volna, hogy ennyire sokan fogják segíteni az ügyet, nem csak miklósváriak, de ismeretlen emberek is. Az adománygyűjtő íven jól látni, hogy Erdővidék minden szegletéből érkezett felajánlás, de szerepel a listán gyergyói, fogarasi, sepsiszentgyörgyi, brassói, marosvásárhelyi és budapesti adományozó is.

A falugondok szerint az emberek számára fontos, hogy követhessék a felújítás folyamatát, a pontos pénzösszegeket és a felhasználás célját, ezért az átláthatóság érdekében minden fejleményt megoszt a közösségi oldalán. Köszönetet mondott mindazoknak, akik anyagiakkal vagy kétkezi munkájukkal segítették a templom megmentését. Hozzátette: bíznak az isteni gondviselésben és a közösség további támogatásában, hogy a hátralévő mintegy 78 ezer lejt is sikerül előteremteni. A baróti önkormányzat is segíteni fogja az ügyet az egyházaknak szóló támogatásával.

Fotó: Szőcs Sándor/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás