A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A törvénymódosítást Diana-törvényként is emlegetik, mert indítványozásának eredője egy 2024. július 9-i tragédia, ahol a Diana nevű jászvásári tizenéves lány halálát okozta medvetámadás a Bucsecs-hegység egyik turistaösvényén. A sors különös fintora, hogy az ókori mitológiákban Diána éppen a vadászat istennője.
A kilövési kvóta emelését természetesen most is sok állatvédő bírálta, némelyek szerint a Bucsecs-hegységben történt tragédia esetleg megelőzhető lett volna, ha a lány nem próbál kétségbeesetten menekülni, elszaladni a medve láttán. Emellett azt is érvként hozzák fel, hogy szerintük a lány halálos sérüléseinek jelentős részét a szakadékba zuhanás okozta, miután a medve a lábát ráncigálta, és marcangolni kezdte.
Az említett virtuális kilövési engedélyek több mint harmada a Székelyföldet is magába foglaló három megyének jutott az alábbi elosztásban: Kovászna 54, Hargita 73, Maros 43. A háromszéki 54 az valójában 108 lesz, mert összesen ennyi az idei és jövő évi kvóta.
Idén az 54 kilövési engedélyen 34 háromszéki vadásztársulatnak kell osztoznia. Az előzetes helyzetjelentések alapján az ügyben érintett községeket, falvakat négy csoportra osztották, és 1–1, 2–2, 3–3 vagy 4–4 medve lesz kilőhető az övezeteikben. Utóbbi településcsoporthoz Magyarhermány, Uzon és Ozsdola tartozik.
A 20-as számú, közel 8000 hektáros, Esztelnekhez tartozó vadászterületet bérlő SDM Venatoris idénre vonatkozólag egyetlen medve kilövésére kapott engedély. Hogy sok-e ez vagy kevés, azt a laikus olvasó is eldöntheti annak függvényében, hogy az általuk felügyelt erdőkben naponta 20–30 medve fordul meg. Maga a kézdivásárhelyi társulat vezetője, Dobri Tibor úgy véli, a területükre vetített egyetlen példány önmagában nézve szinte semmit nem jelentene az állománykezelés szempontjából.
„Ha viszont összefüggéseiben nézzük, a Kovászna megyei kvóta már jó első lépésnek tekinthető, csak fontos lenne ezt hosszú távon fenntartani. A lényeg, hogy a vadászat maradjon meg elsődleges létszámszabályozónak. A kilövési keret vadászterületenkénti felosztása mindaddig vitákat szül, amíg nem lesz megalapozott, objektív kritériumok szerinti alapja ennek a procedúrának, mert most nagyon szubjektívnek tűnik” – nyilatkozta lapunknak.
Az utóbbi 8 évben nagyon felborult az egyensúly, a medvelétszám hatalmas növekedésnek indult – tette hozzá Dobri Tibor. És nemcsak a vadászat hiánya miatt, magyarázta, hanem olyan tényezők hatására is, mint az időjárási viszonyok változása (enyhe és rövid telek) vagy a bőséges élelem elérhetősége a mezőgazdasági területek erdők szélére való kitolódása révén.
A törvénymagyarázat rámutat, a kilövési kvóták ezúttal elsősorban ritkításra, megelőzésre vonatkoznak, de nem zárják ki a korábban érvényben lévő sürgősségi kormányrendelet előírásait, miszerint a közveszélyes medvék kilövéséről az önkormányzati bizottságok azonnal dönthetnek.
Tekintetbe kell venniük viszont az eljárás szabályait, és csak akkor lehet kilövésről dönteni, ha bizonyított a településeken és övezetükben felbukkanó medvék közveszélyes agresszivitása, vagy tényleges támadás is történt. Komolyabb incidensek nélkül az egyszeri vagy többszöri elűzésük vagy altatás utáni elszállításuk az első lépés. Székelyföldön egy ideje alkalmazzák a konténercsapdát is. Háromszéken a Diana-törvény érvénybe lépésétől augusztus közepéig nem jegyeztek sürgősségi kilövési kérelmeket, indoklásokat.
A környezetvédelmi minisztérium adatai szerint a 2004–2021-es időszakban Románia területén 240 esetben támadt medve emberre. Gheorghe Neagu, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója korábban elmondta, tavaly a medvék által okozott anyagi károk (főleg háztáji állatok elpusztítása) értéke 1,1 millió lejt tett ki, idén eddig 300–400 ezer lejre rúg. Ez arányaiban ugyan csökkenést jelenthet, de egyrészt nem mindenki jelenti be hivatalosan a károkat, másrészt számottevő pusztítás mostantól várható.
Fotó: Tuchiluș Alex