Jövőre belehúz a Pokolgép

A Pokolgép idén tartotta a budapesti Papp László Sportarénában a 35 éves jubileumi koncertjét. Az eseményt rögzítették, a DVD-t még idén kiadnák, emellett jövőben több albummal is előrukkolna az együttes, és a Kukó 60-koncertre is készülnek. Kukovecz Gáborral, a zenekar alapító-gitáros-dalszerzőjével az Őszi Sokadalombeli koncert előtt beszélgettünk.

– Június 8-án a Papp László Sportarénában rendeztétek a Pokolgép 35 jubileumi koncertet…

– Hatalmas buli volt, háromórás koncertet tartottunk. A régi formáció is ott volt, és a jelenlegi felállás is, amely már tíz éve együtt van. Nagyon jól éreztük magunkat, és remélem, a közönség is ugyanúgy élvezte a koncertet, mint mi a színpadon.

– A `90-es évek elején hullámvölgybe érkezett a metalzene. Egyre kisebb helyeken lehetett koncertezni, feloszlott a Pokolgép…

– Akkor jött be a virtuális világ, a zenahallgatók is teljesen a számítógép hatalmába kerültek, ebből fakadóan nem igazán jártak koncertekre. A rockzene egyáltalán nem ment. Nyugaton is volt egy mélypont. Utólag úgy vélem, a számítógépes világot „meg kellett emészteni” az embereknek, hiszen a tömegek előtt egy olyan új világ nyílt ki, amivel nem tudtak mit kezdeni. Pontosabban, mindenki a számítógépének kezdett el élni. Ez mostanra annyiban változott, hogy a kompjúter hasznos oldalával együtt tudunk élni, tudjuk kezelni a helyzetet. Az emberek ismét eljárnak kulturális rendezvényekre, operába, rockkoncertre, és talán a könyvtárakat is látogatják úgy, mint régen.

– Magyarországon visszakerül a rock- és metalzene az arénákba?

– A Pokolgép 35 éve működő zenekar, és azt mondják, általában hét évente valaminek történnie kell az ember életében, ahogy egy zenekarnál is. Nagyon örülünk annak, hogy a koncertjeinkre eljár a régi rockkedvelő közönségréteg is, ahogy az időközben kinevelődött sokadik újabb generáció is, melynek tagjai most csodálkoznak rá, most hallják ezeket a dolgokat. Lehet, hogy nem vagyunk médiabarát zenekar. Nem annyira politizálunk, de van egyfajta hitvallásunk, szerintem mindenki tudja, hogy mit gondolunk a demokráciáról, a magyar nemzeti öntudatról, és ezt nem tudja kezelni a média. Függetlenül attól, hogy éppen milyen párt van országirányító státuszban, a régi gépezet ugyanúgy működik, és nem az országot irányítók tartják a kezükben a gyeplőt, úgy vélem. Számunkra mindig az volt a legfontosabb, hogy a magyar embereknek zenéljünk, és ez politikamentes. Soha nem csatlakoztunk egyetlen trendhez sem, függetlenül attól, hogy, amint említettem, van egy hitvallásunk, és az egyértelműen nemzeti.

– A júniusi jubileumi koncert hanghordozón is megjelenik?

– Jelenleg dolgozunk a DVD-n, vágás alatt vannak a képek. Rengeteg kamera vette a koncertet, a hangot mobilstúdió rögzítette. A keverés része lesz a könnyebb, a vágással fogunk molyolni, mert meg kell nézni, hogy melyik a rengeteg kameraállásból az a kép, ami hűen tükrözi a koncert hangulatát, hiszen azt azoknak is illik visszaadni, akik nem lehettek ott június 8-án. Semmilyen üzletpolitiki szempont nem vezérelt minket, csak az, hogy legyen a zenakarnak egy olyan DVD-je, ami emléket állít. Úgy vélem, fönt lesz a világhálón is, hiszen azért készítjük, hogy minél többen nézzék meg. Természetesen, ha valaki megveszi a DVD-t, teljesen emberbarát, elérhető áron hozzájuthat majd. Remélhetőleg december 30-ra, amikor az évzáró koncertet tartjuk a Barba Negrában, megjelenik a DVD.

– A Pokolgép nem arról híres, hogy évente jelentet meg albumot. A 2016-ban megjelnt Metálbomba és elődje, a Pokoli mesék (2007) között kilenc év telt el.

– Ezúttal megpróbálunk belehúzni. A DVD mellett tervben van egyéb is. Tizenhárom magyar költő verse már meg van zenésítve, csak föl kell vennünk, előtte azonban lesz egy Kukó 60, ugyanis egy ilyen kerek évszámhoz értem. Jövő év május 2-án leszek hatvan éves, és ezt albummal, illetve koncerttel is megünneplem. 2019. május 8-án a Barba Negrában lesz egy jubileumi koncert, az albumon meg, amelynek Tiszta szívvel – Pokolgép lesz a címe, a saját szerzeményeim lesznek, amelyeket magam is énekelek. Lesz rajta egy versfeldolgozás, József Attila Tiszta szívvel című verse, emellett zsírúj dalok is lesznek, de rajta lesz a Hol van a szó? is, amit én énekelek. Az általam írt dalokból válogatok, az Ítélet helyett értelemszerűen rajta lesz, ám ezeket más köntösbe bújtatom, lehet, hogy népi hegedű is megszólal, hiszen nem tudok kibújni a bőrömből, és a népzene elég erőeljesen rányomta a bélyegét a Pokolgép együttesre is. Természetesen a Pokolgép tagjaival veszem föl a lemezt, hiszen nekem ez az egyetlen zenekarom volt, amelyben a barátaimmal muzsikálok együtt. Ezúttal egy szerepcsere lesz, ugyanakkor a közönségnek lesz rálátása arra, hogy melyek Kukó kedvenc saját szerzeményei. Ezt egy sorlemez követi, kész számok és ötletek egyaránt vannak, és bízom benne, hogy a mondanivalója annak is örök érvényű lesz. Remélem, legalább egy olyan jó albumot összegyúrunk, mint a Metálbomba, amellyel kapcsolatban nagyon pozitívak voltak a visszajelzések. Valóban, sokan mondják, hogy rengeteget kell várni egy-egy újabb albumra, azonban mi valamennyien dolgozunk a zenélés mellett, mindenkinek van „tisztességes munkája”. Többen is tanárok vagyunk, mindannyian megpróbáljuk fönntartani magunkat, hogy ne kelljen eladni magunkat senkinek. Biztos, meg lehet élni a zenélésből, bizonyos köröknek meg kell felelni, és akkor biztos, több pénzt lehet keresni, be lehet kerülni a médiába. Csak ez nem a mi világunk, mi a tiszta zenét szeretjük. Nem mentünk Nyugatra karriert építeni, mi egy magyar zenekar vagyunk. Természetesen, ha meghívnak bennünket, szívesen koncertezünk, épp most is Németországból jöttünk Székelyföldre. Itt azonban egész más a légkör, Székelyföldön mindig otthon érezzük magunkat. Az a szeretet, amit itt kapunk, semmi mással nem összehasonlítható, semmivel nem cserélnénk el.

– A Pokolgép koncerteken mindig kitűnően teljesít. Hogyan tartjátok formában magatokat?

– Mindannyian rengeteg időt ölünk abba, hogy a teljesítményünk a lehető legjobb szakmai színvonalon legyen. Magam napi szinten gyakorlok. Munkaköri kötelességem is, hiszen énektanár vagyok többek között, mert más végzettségem is van. Naponta több énekórám van. Viszem a gitárt, hiszen a zongorát nem csaphatom a hónom alá, és énekelek. Ha Beethovenről, ha Mozartról, ha magyar népdalról van szó, megpróbálom úgy megmutatni a gyerekeknek – figyelembe véve, hogy 30 éve a népzenébe is belefúrkáltam magamat –, hogy az a leghitelesebb legyen. Tanítványaim között országos versenyek győztesei is vannak, van, aki bekerült a Fölszállott a pávába, ahol eredményesen szerepelt. Ez büszkeséggel tölt el. A leghitelesebb népdalok Erdélyből kerültek ki, a történelem negatív oldalai itt nem tudtak akkora kárt okozni, mint Magyarországon, ahol erőteljesebb befolyás volt.

– Visszatérve a gyakorlásra…

– Soha nem úgy ülök le, hogy egy dalt írok. Előfordul, hogy hülyéskedek a gitáron, aztán valami jó téma jön, és azt nem engedem el addig, amíg érzem, hogy pörögnek az ötletek. Gyorsan születnek meg a számok. Lehet, lassan csiszolódnak kerek dallá, de az alapötlet piszok gyorsan jön. Az csak egy hangulat, amit nem is szeretek lekottázni. A kotta egy száraz, hideg valami, és a felvételen az érzést kell elkapni. A skálázás szerintem rendkívül fontos dolog, hozzájárul ahhoz, hogy legyen egy megfelelő technika, hogy adott esetben fejen állva, vagy rohangálva is el tudja játszani az ember az adott témát.

– Kiket hallgatsz manapság?

– A Judas Priest volt a legelső „sérülésem”, velük szerettem meg a heavy metalt. Azonban nyitott vagyok a lightosabb dolgokra is, az AC/DC például az egyik leghangulatosabb, legízesebb rockzenekar. Inkább az ízes muzsikákat keresem. Egyik nagy példaképem Gary Moore, aki az egyik legízesebben játszó gitáros. De most Doug Rappoportra nyíltam rá, aki nem egy megasztár, és hallgatgatom, amit csinál, hiszen tanulni soha nem szégyen. Mindenől tanulni lehet. Bach sem lett volna Bach, ha nem hallgatta volna meg az előtte levő mesterek műveit, nem tette volna magáévá, hogy fölülmúlja azokat.

– Sok rockzenésznek nincsenek zeneelméleti ismeretei. Szerinted mennyire fontos például a kotaolvasás?

– Azért fontos szerintem, mert az emberi agy kapacitása véges, nem lehet benne minden információt tárolni, elég ha csak a klasszikus gitárzenei irodalom spektrumát nézzük. Azonban átnézve rengeteg tudást lehet megszerezni. Biztos vagyok benne, hogy ha nem ismerem meg Johann Sebastian Bach munkásságát, soha nem írtam volna meg a Hol van a szó? című dalt. Rengeteg Bach-darabot megtanultam, gyakorlatilag azt a tudást, amit ő „átadott”, magamban interpretáltam és lett belőle valami „Kukoveczes” megoldás, amire azt mondom, én vagyok. A tudást tehát kottákból is meg lehet szerezni. Azonban még nem olvastam kottát, amikor Ritchie Blackmore-t hallgattam szalagos magnón, és próbáltam lelassítani, hogy halljam, milyen figurát játszik. Ez volt számomra a kezdeti lépés. Fontos, hogy a zenész ne csak a kottában leírtakat tanulja meg, hanem nyissa ki a fülét és hallgasson meg dolgokat. Nem zeneiskolában lettem zenész, hanem előbb lettem zenész, majd utána tanultam meg a kottaolvasást. Nálam visszafelé működött minden.

– A színpadon mindig Gibson gitárokkal látlak. Kizárólag ezt a márkát használod? Milyen pengetőket használsz?

– Több gitárom is van, amelyeket általában lemezfelvételeken használok. Van egy egy Vintage `78-as Fender Stratocasterem, amely nagyon szépen szól, és főleg a lassú számokban kap szerepet. Van egy fémhúros Takamine akusztikus gitárom, amelyet néha magammal viszek koncertekre, és a Hol van a szó gyönyörűen szól rajta. Van ugyancsak Takamine nejlonhúros akusztikusom is, illetve egy 12 húros Ovation-öm, és egy pár Gibson. De koncerten mindig egyetlen hangszert használok, nem szeretem a felhajtást, amikor a technikusok beadják az előre felhangolt gitárt. Ha koncerten gitárt cserélek, azért van, mert valami baj történt a hangszerrel. Kőkemény, vaskos pengetőt használok, hiszen, ahogy említettem, nagyon odasózok a húrokra, és ha ezt egy puha pengetővel teszem meg, akkor azok repkednek szerteszét.

– Megvan még a korai idők fő hangszere, a Gibson Flying V?

– Megvan. Lemezfelvételeknél használom, és sokszor koncerten az a pótgitár, vagy alkalmanként a fő hangszerem. Ez mindig attól függ, mennyire viseltesek a húrok.

– Milyen gyakran cserélsz húrokat?

– Attól függ, mennyit játszom rajta, és mennyit gyakorlok. Ha csak koncerten használom az adott hangszert, 3–4 koncertet kibírnak a húrok úgy, hogy tisztán szólnak, elhangolódás nélkül. Általában 8–10 óra egy húrkészlet élettartama. Nagyon intenzíven pengetek, mondhatnám azt is, hogy brutálisan megütöm a hangszert, nem használok semmilyen pedált. Ami az erősítőből kijön, az hallható, hiszen az erősítők szeretik, ha jó erőteljes dinmikával meg vannak ütve.

– Említetted, a kezdetekkor magnóról próbáltad leszedni Blackmore trükkjeit. Ma rengeteg oktatóanyag található Youtube-on, hogy vélekedsz ezekről?

– Különbözőek vagyunk, minden embernél máshogyan csapódnak le dolgok. Vannak fontosak, mint az, hogy a gitáros ujjai merőlegesek legyenek a fogólapra, meg egy csomó egyéb szabályt be kell tartani. Nagyon fontos azonban, hogy az ember füle kinyíljon, hogy meghallja, milyen finomságot csinál az adott gitáros. Ez a kottákban, tabulatúrákban nincs benne. Például nincs Gary Moore oktatóvideó. Megnézed a koncertet, próbálod ellesni, mit játszik, és meghallgatod. A kotta és a tabulatúra segítség, de a pontot az i-re a „füleddel tudod föltenni”.

– Ha egyetlen kedvenc gitárost kellene megnevezned, ki lenne az ?

– Gary Moore. Bár ő soha nem volt heavy metal-gitáros, inkább rockzenész, illetve utolsó korszakában blueszenész. Igazán azt a fajta gitározástechnikát szeretem, ahogy a Judas Priest-ben játszott K. K. Downing, meg Glenn Tipton. Ott egy olyan precizitás volt, ami nem az a tipikus germán pontosság. A germán zenekarok ugyanis nagyon pontosan játszanak, csak az egy kicsit hideg, szögletes, míg a Judas Priestben van egyfajta ízes feszesség, ami nekem tetszik, és azt ők belém égették.

– Hallottad a legutóbbi albumukat, a Firepowert?

– Zseniálisan szól. Az összes Judas-lemez rosszul szól, meg nagyon sok Pokolgép is nyilván, hiszen a hangmérnökök markaiban vagyunk. De az utolsó Judason valami elementáris hangzás van. Végre, megszólalt az a zenekar, amelyet én nagyon szeretek.

– Idén Pokolgép – 35, jövőben Kukó – 60. Ha lehetne, bármit másképp csinálnál?

– Boldog ember vagyok. Kiegyensúlyozott a magánéletem, hat gyerekről gondoskodom. Mindig a Pokolgépben muzsikáltam, és ha nem lenne, biztos nem alakítanék semmilyen más zenekart, és ez szerintem így van rendjén. Teljes mértékben elégedett vagyok a sorssal, bár sokan mondták, hogy ki kellett volna menni Nyugatra. De én elégedett vagyok a dolgok alakulásával, boldog vagyok, amikor eljöhetünk ide, vagy Felvidékre megyünk. Talán és más szemüvegből tudom nézni a magyarságot, mint azok, akik nem járják körbe a témát. Nem vagyok az a fickó, aki úgy próbál népszerűséget kovácsolni magának, hogy azt kiabálja a színpadról, hogy „vesszen Trianon!”, én egyszerűbb módon próbálom meg ezt a dolgot. Lehet, a magyar költők versmegzenésítései többet érnek, mert agressziómentesen próbálok meg belenyúlni olyan dolgokba, amelyek nekem fontosak. Az értelmetlen dulakodás, meg veszekedés sehová nem vezet, az csak meggyengíthet egy népet. Ha ügyesek a politikusok, úgyis tudnk egyesíteni bármit, és szerintem nincs olyan magyar ember, aki ne így gondolkodna, és ne így akarná ezt.