Kovács Hunor: anyanyelvem ápolása a kötelességeim sorába tartozik

Már kiskorában elmerült a könyvek és az irodalom világában, egyre komolyabb műfajok és szerzők iránt kezdett érdeklődni, tudását pedig különböző iskolai vetélkedőkön csillogtatta. Áprilisban, a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszán – amelynek Sepsiszentgyörgy adott otthont – tízes osztályzattal érdemelte ki az első díjat. Kiemelkedő eredményei mögött nagyfokú tudatosság és rengeteg munka rejtőzik, de a tanulás mellett az alkotásra is jut ideje: verseket ír, nagy álma pedig, hogy egyszer egy regényt is kiadhasson. Kovács Hunorral, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium tizedik osztályos diákjával beszélgettünk irodalomról, a verseny kihívásairól és jövőbeli terveiről.

– Mikor és minek a hatására kedvelted meg az irodalmat?

– Egészen kisgyerekkoromtól kezdve közel áll hozzám, hiszen édesanyám nagyon gyakran olvasott fel nekem. Mikor magam is megtanultam olvasni, a mesekönyvek után elég hamar egyre komolyabb hangvételű művekhez kezdtem fordulni, mindig mondták, hogy nem azt olvasom, amit a korosztályom szokott. Végül a Harry Potter-sorozat volt az, amely végleg megszerettette velem az irodalmat, ezt még tízéves is alig voltam, mikor végigolvastam.

– Melyik irodalmi korszak vagy szerző a legkedvesebb számodra, és miért?

– A 20. századi irodalmat kedvelem a leginkább, főleg a húszas évek „elveszett nemzedékének” köteteit. Így közel áll hozzám F. Scott Fitzgerald, de főként Ernest Hemingway. Ezen szerzők művei azért tetszenek igazán, mert mondanivalójuk értelmezéséhez jelentős történelmi ismeretekre van szükség, én pedig nagyon szeretem a történelmet. Gyakorta nem is maguk az események a legfontosabbak ezekben a könyvekben, hanem a történelmi-társadalmi kontextus, így pedig nem kevés szellemi munkát igényel a megértésük – én viszont szeretem a kihívásokat.

– Van olyan irodalmi mű, amelyet különösen kedvelsz?

– A kedvencem Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése. Úgy gondolom, egészen megváltoztatta az életemet ez a mű. Sehol másutt nem találkoztam még az emberi lélek ilyen pontos és reális elemzésével. Ebben a kötetben is különösen tetszett a társadalomkritika, amelyet csupán a kortörténet ismeretével lehet megérteni. Megszenvedtem vele, mikor olvastam, hiszen elég hosszú és nehéz nyelvezetű regény, de úgy érzem, nagyon megérte.

– Napjainkban, amikor egyre kevesebb fiatal olvas szépirodalmat és fordít figyelmet a helyesírásra, miért tartod fontosnak, hogy fejleszd a tudásod ezen a téren?

– Nagyon sajnálom, hogy a korosztályom nagy része nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal. Én egészen esszenciálisnak érzem, hogy fejlesszem magam irodalomból meg nyelvtanból. Előbbiből azért, mert az egyik legjobb szórakozási lehetőségnek tartom, amely ráadásul még tanító jelleggel is bír, hiszen – legalábbis a szépirodalom – utánozhatatlan tudást közvetít a világ különböző problémáiról. Utóbbiból pedig azért, mert büszke vagyok magyarságomra, így pedig úgy érzem, anyanyelvem ápolása a kötelességeim sorába tartozik. Ha helytelenül írok meg beszélek, az nem csak az érthetőségemet és így a mondandóm súlyát rontja és csökkenti, de a nyelv, a kommunikáció teljes értékét is elveszi – ennyi erővel beszélhetnék valami teljesen más nyelven is, ha már a sajátomon nem tudok rendesen. Szerintem örvendenünk kéne, hogy ajándékba kaptunk egy nyelvet, és ki kell hoznunk belőle a maximumot, nem pedig eltorzítanunk.

– Korábban is vettél részt tantárgyversenyeken? Milyen sikereket értél el?

– A magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyeken az ötödik osztály óta részt veszek, ám a megyei szakaszon csak tavaly, kilencedikben jutottam tovább. Akkor is országos első lettem, a nemzetközin pedig harmadik díjat szereztem. Tavaly még a román nyelv és irodalom tantárgyverseny országszintű etapjára is eljutottam, és dicséretet kaptam – ez idén már nem jött össze, a megyein harmadik helyezett lettem, ami nem volt elegendő a továbbjutáshoz. A nyelveken kívül ritkán járok más versenyekre, hiszen úgy látom és érzem, ezekben vagyok a legjobb, ezekben tudok eredményt elérni. Kivételnek számít ez alól nyolcadikban a Teleki Pál-földrajzverseny, amelyen szintén országos első lettem. Talán a földrajz és a történelem szoros összefüggése volt az, amely ezen a versenyen motivált.

– Hogyan és mennyit készültél az országos tantárgyversenyre?

– A március 23-i megyei szakasz után menten készülni kezdtem az országosra, körülbelül három és fél hetem volt rá összesen. Elsőként a témaként megadott műveket olvastam el (Mikes Kelemen: Törökországi levelek, Kármán József: Fanni hagyományai, Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója, Csokonai Vitéz Mihály költeményei), majd az ezeket elemző különböző tanulmányokat, értekezéseket kezdtem átolvasni, kijegyzetelni. A felkészülésben nagy segítségemre volt magyartanárom, dr. Rancz Teréz, aki a szakirodalmon túl több, előző évekbeli országos feladatsort is ideadott kidolgozásra. Ez a verseny különösen igényli a lexikális tudást, ezért is nagyon fontos a szakirodalom megfelelő ismerete – ebben szerencsére nem volt nálam hiány, rengeteg tanulmányt végigolvastam.

– Melyik volt a legnehezebb része a versenynek, melyik feladat jelentette a legnagyobb kihívást?

– A verseny maga – legalábbis tízedik és tizenkettedik osztály között – két feladatból, tételből áll, egy értekezésből és egy kreatív szöveg megírásából. Az értekezés Csokonait vette témának, ezzel nem volt gondom, talán az ő életműve volt számomra a legérthetőbb, a legvilágosabb. Gondom az időbeosztással adódott inkább, a három órából kettőt csak az első tétellel foglalkoztam, így a másodikra (ez egy Mikes Kelemen nevében írt naplóbejegyzés volt) alig maradt időm, majdnem kifutottam. Végül sikerült befejeznem, de nem voltam vele elégedett, túlságosan nyersnek, csapongónak gondoltam, ezért is csodálkoztam, hogy végül a javítók nem vontak le pontot emiatt. Ennek a feladatnak a témája sem tetszett különösebben, nem gondoltam volna, hogy a megyei szakasz után ismét Mikest adnak, inkább számítottam a Fannira vagy a Fogságom naplójára. Egyébként úgy érzem, az utóbbi két évben mindig inkább a tudományos szöveg, az első tétel megírása volt a könnyebb számomra, a kreativitásom stresszhelyzetben valamiért nem akar kibontakozni.

– Milyen tanácsot adnál más diákoknak, akik hasonló versenyeken szeretnének részt venni a jövőben?

– Mindenképpen arra kell számítani, hogy egy néhány hétig az időd jelentős részét csak ez fogja kitölteni, már ha eredményt akarsz elérni, persze. Csupán a témának feladott művek ismerete sosem elég, mindig azt értékelik a javítók, ha látják, hogy nagy háttértudással rendelkezel. Érdemes ezért rengeteg tanulmányt, elemzést végigböngészni, majd a dolgozatban ezekre hivatkozni. Ugyanakkor nagy segítség, ha a versenyen kívül is gyakorta olvasol, hiszen ez meglátszik a kreatív szövegnél a szókincs, fantázia szempontjából. A dolgozatírásnál nagyon fontos az időt jól beosztani – nem úgy, mint én –, és számomra még a megírandó szövegről való jegyzet készítése is segíteni szokott, ezért jó, hogy adnak piszkozatot. Továbbá az is megjegyzendő, hogy az olimpia a versenyzésen túl egy hihetetlenül befogadó és zavarba ejtően intelligens közösséget, valamint általában egy igen izgalmas programrepertoárt is jelent – én most már minden tanévben ezt a négy napot várom a leginkább.

– Mi a következő célod, terved az irodalom terén egy ilyen kimagasló teljesítmény után?

– Most a verseny következő, Apáczai Csere János nevét viselő nemzetközi szakaszára fogok készülni, ha hajlandók lesznek végre nyilvánossá tenni a tematikát. Ha ezen túl leszek, a következő nagy célom a publikálás; vannak verseim, melyeket szeretnék megjelentetni, de a legfőbb tervem a regényírás. Rengeteg jegyzetem, ötletem van ehhez, csak arra várok, hogy a töredékek összeálljanak egy egésszé. Emellett pedig remélem, a lírai művek folyamatos alkotására is lesz ihletem. Mindezt az iskolával nehéz összeegyeztetni, de többek között ezért is várom a nyári szünidőt.

– Gondolkodtál már a továbbtanuláson? Az irodalom irányába indulnál, vagy inkább más terület vonz?

– Most már gyakorta eszembe jut, hogy mindjárt végzős leszek, és így el kell kezdenem az egyetemen is gondolkodni. Természetesen vonz az irodalom, és így a bölcsészet, ám mégis inkább a jogi pályát tartom a valószínűbbnek. Nem csak a pénz motivál ebben, hanem az is, hogy sehogy sem tudom levetkőzni a sztereotípiát, miszerint az irodalom nem valódi, hagyományos szakma, nem lehet belőle megélni. Ha valaha jogász is leszek, akkor sem hagyom soha hátra az irodalmat, ha hobbiként is, de mindenképpen olvasnám és művelném továbbra is. Ha pedig mégis úgy döntök, hogy csak és kizárólag az irodalomra összpontosítok, kijelenthetném, hogy tényleg azt csinálom, amit a leginkább szeretek, és amiben a legjobb vagyok.

Fotó: Kovács Hunor személyes archívuma