A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A már hetek óta kitett kamerák reggel fél hatkor jelezték a medve jelenlétét a kastélykertben – mondta el megkeresésünkre Fodor István. A sepsibodoki polgármester szerint két vadőr ment a helyszínre, egyik a kapu felől, a másik az Olt bal partján maradt.
Olyan rég bejárt a kertbe, hogy „már a szokásait is ismertük” – részletezte Fodor. A parton egy nejlonnal jelölték meg azt a sekélyvizes folyószakaszt, ahol át szokott járni. A kertben lévő vadőr a lámpával ijesztett rá a medvére, amely valóban a „szokott helyén” ment át a vízen, ahol a másik vadőr leterítette.
– Ez egy három-négy éves, viszonylag fiatal bakmedve volt, és semmi örömünk nem telt abban, hogy kilőjük. Kénytelenek voltunk, mert gyerekeink életét veszélyeztette minden nap. Akik azzal vádolják a vadászokat, hogy örülnek, hogy ismét trófeára vadászhatnak, tévednek, hisz ezek nem értékes medvék. Ezek veszélyes medvék, amelyek megszokták az ember jelenlétét, rá sem rántanak a kutyaugatásra, és nekik természetesnek tűnik, hogy erőfeszítés nélkül, csaknem ingyen jutnak ennivalóhoz az emberek gazdaságaiban, kertjeiben – magyarázza Fodor.
A kastély „házi medvéje” idén május körül jelent meg a kertben. Legkevesebb huszonötször járt be, gyakran kiborította az ételmaradékot, megölt két juhot és egy versenylovat is. A bodoki polgármesteri hivatal az alsószombatfalvi ménes vezetőségéhez fordult, hogy ők mondják meg, mennyibe kerül egy, az Oltszemen elpusztulthoz hasonló lipicai csikó.
– Nem akartuk, hogy azt mondják nem értünk hozzá, esetleg túlbecsüljük a kárt, ezért szakvéleményt kértünk. Legkevesebb 12 ezer lejre taksálták a csikót, de teljesen mindegy, hogy mit írsz a kártérítési kérelembe, mert úgysem fizetnek egy vasat sem – összegezte azt a történetet Fodor.
Bár lehetséges, hogy Oltszemen tavaszig csend lesz, a bodoki medveproblémát nem oldja meg ennek az egy egyednek a kilövése – véli a polgármester. Azok a medvék, amelyek eddig bejártak a faluba, ezután is be fognak, annyi, hogy nem egyenesen a tizenéves gyerekek között, hanem „csak” a faluban és kertekben kószálnak.
Fodor szerint „félig-meddig mese” az a közhiedelem, miszerint a medvék hónapokig téli álmot alusznak.
– Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a medvék november végén bevonulnak valami összkomfortos hegytetei sziklabarlangba, s tavaszig ki sem jönnek onnan. A nőstények valóban leállnak, januárban bocsoznak, s még vagy két hónapig ott ülnek a boccsal, de azok nagy része is egy-egy kidőlt fa mellé ás egy kisebb lyukat, amit akár barlangnak is nevezhetünk. A bakmedvék viszont csak néhány napra, esetleg egy-két hétre állnak le, amikor nagyon hideg van, vagy nagyon nagy a hó. Azon kívül jönnek-mennek, úgyhogy aki azt hinné, hogy most tavaszig csend lesz, az téved – jövendölte a polgármester.
Igaz persze hogy nem alszanak téli álmott!!! Isten ovjon mindenkit a maciktol!!!