Mikor mikor soha de minek is mikor a sportcsarnok bérlése is 300 lej lett ott majd a víz villany mibe fog kerülni. Na meg a hoki pálya az sem kevés a fenntartás, de emelünk az adokón évi 15% és lesz valahogy.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A céhes városbeli uszoda építéséhez 2006-ban láttak hozzá, ám 2008-ban leálltak a munkálatok. 2021 augusztusában végül a kormány az építés folytatásáról döntött. „A mai döntéssel a kézdivásárhelyi közösségnek egy régi vágya teljesül, több mint tíz év után a sportkomplexum sorsa kimozdulhat a holtpontról” – fogalmazott akkor Kelemen Hunor miniszterelnökhelyettes. A 35 méter hosszú, 21 méter széles és 8 úszósávval ellátott medence nyitott lenne a versenyzők számára, de a tervek szerint úszásoktatás is zajlana itt a kézdivásárhelyi és a környező településen tanuló kisiskolásoknak. A befektetési társaság becslése szerint csak az építés áfa nélkül több mint 90 millió lejt kóstál. A versenytárgyalás eredményéről és a fejleményekről Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere nyilatkozott lapunknak.
„Már régen alá kellett volna írni a szerződést. Megvolt az amúgy is nagyon hosszúra nyúlt közbeszerzés, a résztvevő cégek ugyanis több kérdést is felvetettek. A CNI döntése értelmében a nyertes egy tordai cégcsoport lett. Ám az első és második helyezett ajánlata között mindössze 80–85 ezer lej különbség volt, és a másodikként végzett besztercei konzorcium december 29-én, éppen a fellebbezési időszak lejárta előtt a Közbeszerzési Panaszok Tanácsánál (CNSC) benyújtotta panaszát. Remélem, a bíróság február 1-jén, döntést hoz, nem húzzák az időt évekig, és akkor tavasszal munkához láthatnának” – foglalta össze a fejleményeket az elöljáró.
Mikor mikor soha de minek is mikor a sportcsarnok bérlése is 300 lej lett ott majd a víz villany mibe fog kerülni. Na meg a hoki pálya az sem kevés a fenntartás, de emelünk az adokón évi 15% és lesz valahogy.
Haho nem kell ide semmilyen uszoda nem birja el a varos koltsegvetese ideje lenne felebredni!
Amiutan az emberek bere eleri az orszagos atlagbert, ami kezben kb. 4000 RON, addig penztemeto lessz, mert a lakok nem engedhetik meg a belepo dijat.
Jobb lenne ha azt a penzt a vizhalozat javitasara forditank, hogy vegre legyen jo minosegu viz a lakosagnak.
Eddig mindig mindekinek azzal volt a baja, h nincs ahol pancsolni.. most mi a baj azzal, h ha belátható időn belül a komplexum felépül….?
Jo befektetes a ;zsirosbodonhoz;kozel alloknak!Ha csak 10-20 % ;tunik el;mar nagyon megeri!!!
Azt május 40 -ben .