Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szakmaiatlansággal vádolt rendőr

Szakmaiatlansággal vádolt rendőr Kovászna megye

Mint arról még július elején beszámoltunk, egy kóbor állatokat mentő fiatal gidófalvi egyetemistát a rendőrség azt követően bírságolt meg, hogy jelezte: egy helyi gazda pár állatjóléti szabályt áthágott. Az eset pikantériája, hogy a jegyzőkönyv, de a bírságot motiváló vádak is több sebből véreznek: részletek felől az ügyet díjmentesen felvállaló Kiss István ügyvédtől érdeklődtünk.

Hirdetés
Hirdetés

A megbírságolt Igyártó Nándor érdeklődésünkre hangsúlyozta, számára elvi kérdés az igazságszolgáltatás előtt megvédeni igazát, ugyanakkor köszönetét nyilvánította ki Kiss ügyvéd irányába, aki bérmentve állt ki mellette.

– Egy vasárnap hívtak a gidófalvi rendőrőrsre, és azzal riogattak, hogy akár büntetőeljárás is indulhatna ellenem, amiért közösségi oldalon hívtam fel a figyelmet az állatjóléti szabályok áthágására. A rendőr az orrom alá nyomott egy papírt, és azt mondta, gyorsan írjam alá, mert vasárnap van, mindenkinek sok dolga van, ezért megúszom egy figyelmeztetéssel. Végül kiderült, hogy a bírságot íratta alá velem, 1000 lejre büntetett meg, mert állítólag posztommal megsértettem a gazda becsületét. Koholt vádakkal motiválta a bírságot a jegyzőkönyvben, amit kelteznie sem sikerült helyesen, ugyanis „nulla” napot írt rá – részletezte Igyártó.

Kiss István ügyvéd elmondta, szerinte több sebből is vérzik a jegyzőkönyv. Elgondolkodtató, hogy ezt utólag iparkodtak kozmetikázni, de ezen túl számos tény – többek között egy, a bírságolás pillanatában rögzített hanganyag is – etikátlanságra, szakmaiatlanságra utal a rendőr részéről.

– Erkölcstelen és törvénytelen volt azzal riogatni a fiatalt az őrsön, hogy bűnvádi dossziét is nyithattak volna a nevére, azzal hitegetni őt, hogy nehéz volt elintézni, hogy ez mégse történjen meg. Ez aberráció, a bűnvádi dosszié egy teljesen más bűnügyi magaslat, ilyenről nem tudunk ebben az esetben beszélni. Ezek fantazmagóriák, és súrolják a hatalmi túlkapás fogalmát; arra utalnak, hogy a rendőr nem tudja, miként kell etikusan, törvényes kereteken belül végeznie a munkáját, semmibe veszi az ártatlanság vélelmét, hiszen a kerettörvény megengedi, hogy először figyelmeztessen, és ne rögtön bírságoljon – összegzett Kiss.

Az ügyvéd kiemelte, nem volt semmilyen bizonyítéka sem a feljelentőnek, sem a feljelentést rögzítő, majd bírságoló rendőrnek arra nézve, hogy Igyártó a közösségi oldalon felfedte volna a kutyatartó gazda kilétét, személyi adatait (még a fényképek sem utaltak konkrétan a kilétére), hiszen az „inkrimináló” posztban a fiatal semmilyen nevet nem említ. Mi több, a „hitvány” jelzőt sem egyetlen ember vonatkozásában használja, hanem többes számban, magyarán az állatkínzókra utalva, akik ilyesmit tesznek („hitvány embe­rek”).
Lapunk a megyei rendőrség véleményére is kíváncsi volt, ám pénteki érdeklődésünkre a hétfői lapzártáig sem érkezett válasz… 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. augusztus 25., 8:01
    ÉRTÉKELÉS: 10

    És ez az a rendőr aki végignézte a szolgálati kocsiból ahogy próbálunk megmenteni egy csapdázott kutyát egy híd alól. Amikor kihívtuk a tűzoltóságot akkor pedig letette a szolgálatit s kijött egy civilkocsival s onnan nézte a fejleményeket távolról. Mikor valami hasznosat kéne tenni 0 s mikor valami ártalamasat akkor végtelen hatékony. Asta da domnu!
    Üdvözletem

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 25., 9:15
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Az ilyen fiatalok dicseretet, batoritast erdemelnek, nem birsagot! Jo lenne tudni, hogyan vegzodik ez az ugy.

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 25., 9:56
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Egyszeru : 1 az „allattarto” meg a rendor egy csonakban evez , 2 a rendor ugy gondolja , hogy az egyenruhaja teljhatalommal ruhazza fel , 3 helyi szinten is viragzik az ugyeskedes . Kenyelmetlen ugyekben , nem nyilatkozunk , majd elfelejtodnek , lasd Diaconu fobunteto , 2 evvel ezelott tortent esetet.

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 25., 10:16
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Széllel szembe nehéz pisilni,de nem lehetetlen,gratulálok Nandornak és a tisztelt ügyvéd úrnak, hogy nem hagyta magára ezt az ígéretes fiatalembert,az igazság győzni fog!!

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 25., 20:50
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Gratulálok az ügyvédnek,hogy vállalta a képviseletet, gerinces Ember, tisztelem azt akit nem a pénz hajt ! Természetesen Nándornak is és minden állatvédőnek akik szembe mernek állni az állatkínzókkal!

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 26., 15:50
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nos feleim! Merően naiv aki azt hiszi hogy Romániában az igazságszolgáltatás működik! 8 éve napi szinten tapasztalom a rendőri túlkapásokat, csúsztatásokat, eltüntetett és újraírt jegyzőkönyveket. Megyei rendőrségen megigért belső kivizsgálások eredménye ugyanannyi! Ne feledjétek ezt: kutya a szőrébe nem harap! A legnagyobb igazság és tapasztalatom. Uborka szezonba, laza hírnek az űgy elmegy, a többi falra hányt borsó!

  • User
    Dátum: 2021. június 19., 6:24
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nem hiábavalóan volt gyanús a gidófalvi származású “egyén” 1 hősnek beállított egyéni tevékenysége…. Ugye köztudott hogy az igazi elszánt állatvédők a törvényeknek alárendelve cselekednek…. mert az IGAZSÁG KARDJA kétélű!!! Vannak hivatalos állatvédők akik végzik a dolgukat megfelelően ahol nem merűlnek fel efféle problémák mert nem hiánycikk az etikai alapveművetlség és szakismeret…. mint annak aki civil személyeként elismerést és pénzeket guberál a NagyBabilon utcáin!!!-Hamarosan nyilvánvaló lessz a Hűlő Jelenések 12/9- tenyésztett végtermékének fizettsége=Jelenések 19/20