Véget ér Tóásó Előd ügye

Pont kerülhet Tóásó Előd és társai ügyére, amely 2009 áprilisában pattant ki Bolíviában, miután kommandósok a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy feltételezett csoporton, amely állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására készült. Az akcióban lelőtték a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi magyar Magyarosi Árpádot és az ír Michael Dwyert. A hatóságok őrizetbe vették a két túlélőt, a szovátai származású Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadić-ot, mindkettőjüket az ügy további 37 vádlottjának nagy részével együtt vizsgálati fogságban tartották. Végül Tóásó Előd és Mario Tadic 5 év 10 hónap után szabadult egy vádalku keretében. Tóásó Előd 2015-ben érkezett vissza Magyarországra. A tavalyi, bolíviai választási csalás során Evo Morales megszökött az országból, az új átmeneti kormány politikai üldöztetésre hivatkozva megszüntette és törölte az eljárást a 39 vádlott ellen. Tóásó Előddel Sepsiszentgyörgyön beszélgettünk.

– Hogy áll pontosan az ügy, mi történt, történik?

– Konkrétan megszűnt az ügy. Evo Morales elnök tavaly novemberi szökése után (jelenleg Kubában él – szerk.) megszűntek azok az erőszakkal kordában tartott rendszerek, mint például az igazságügy és a belügyminiszteri rendszer, és Arthuro Murillo belügyminiszter bejelentette a sajtó előtt, hogy ez a 11 éve kezdődött és máig húzódó ügy egy politikai indokkal létrehozott manipuláció volt, amelyet azonnal meg kell szüntetni, és ezzel a benne szereplő emberek szenvedéseit is. Ezzel visszavonta a vádakat. Ugyanakkor az ügyészség is visszavonta a vádakat, és a csonka bíróság kénytelen volt semmissé nyilvánítani az eljárást. Előzőleg két bíró lemondott, mondván, őket az előző kormány kényszerítette, hogy ebben az eljárásban törvénytelenségeket kövessenek el. Az ügy így megszűnt létezni, pontosabban helyi szinten, hiszen az emberi jogok megsértéséért indított nemzetközi eljárás még folytatódik, amelyben haladunk az OEA-hoz (Amerikai Államok Szövetségéhez) tartozó Amerika-közi Emberi Jogi Intézmény keretében.

– Alakulhatott volna másképp is az egész?

– Evo Morales volt államelnök nem is indulhatott volna a választásokon, hiszen az alkotmány csak két egymás utáni mandátumot enged meg, így népszavazást tartott arról, hogy ő újra indulhasson. Akkor kapta a legnagyobb pofont, hiszen elvesztette a népszavazást, amely a 21F névvel került be a bolíviai történelemkönyvekbe. Ő nem állhatott félre. Egyrészt a hatalom olyan, mint a drog, aki a függőjévé vált, csak nagy önuralommal tudja elengedni; másrészt annyi vaj volt már a fején, hogy neki továbbra is meg kellett volna tartania a hatalmat, hogy kezében tarthassa ezeket az ügyeket. Többek között az enyémet is. Évek óta a bolíviai sajtó annak az ügynek tartotta a mienket, amely majd megbuktatja Evo Moralest. Végül nem a mi ügyünk buktatta meg, hanem az, hogy csalt a választáson, és ez kiderült. De még mindig a mi ügyünk maradt Evo Morales Achilles-sarka, és vele együtt még legalább 200 embert érint a volt kormányból: bíróknak, ügyészeknek és rendőröknek kell elszámolniuk, hiszen itt nem egyszerű bűncselekményekről van szó, hanem a Római Statútumban foglaltak szerint emberiesség elleni bűntettek is. Nem alakulhatott ez másképp. A dolgok csak felgyorsultak a kormány bukásával, de ha maradt volna, akkor is megnyerem nemzetközi szinten az eljárást. Az Amerika-közi Emberi Jogi Intézmény már kiadott egy előzetes jelentést, amelyben elfogadták, hogy Bolívia megsértette az emberi jogaimat. Ezenkívül az ENSZ önkényes fogva tartást vizsgáló bizottsága is megállapította velem kapcsolatban az illegalitásokat még 2011-ben, és kérte a szabadon bocsátásomat. Sorolhatnám még, hogy milyen emberi jogokkal kapcsolatos mechanizmusokat kerestünk és használtunk ki, hogy ez az ügy Evo Moralestől függetlenül pozitívan végződjön, de nem lenne erre elég egy könyv sem.

Börtön, hit, igazság

– Még a börtönben tudtad, hogy győz az igazság? Hittél benne?

– Tudtam. Voltak nehezebb pillanatok, de ezt még a börtönben létemkor is elmondtam a sajtónak, hogy bízom az igazság kiderülésében. De főleg abban bíztam, hogy az ebbe fektetett munkám megtérül. Nem sikerült egy stratégiai lépés? Kitaláltunk újakat. Persze, voltak nehéz napok, de olyankor mindig lehúztam magamnak két képzeletbeli pofont, és felhívtam a nővéremet azzal, hogy „na, szerinted ma kit jelentsünk fel?” Szerencsére úgy alakult, hogy amikor én voltam letörve, ő vigasztalt, és amikor neki voltak rosszabb napjai, én reménykedtem. Most sem zsebre dugott kézzel ülünk, jelenleg is különböző stratégiai lépéseken dolgozunk, amelyeket nem szeretnék vázolni. Mindenesetre az elmúlt 11 év egy nagyon komoly megfeszített munka volt mindkettőnk részéről, még ma is sokszor éjfél utánig dolgozunk az ügyemen.

– Milyen kártérítésre számítasz? És erkölcsileg hogyan lehet a történteket jóvátenni?

– Nagyon jó kérdés. Itt tényleg jóvátételen van a hangsúly. Szinte lehetetlen jóvátenni minden erkölcsi kárt. Természetesen az állam kifizet egy bizonyos összeget kártérítés és kárpótlás gyanánt, ami számszerűsíthető. De a jóvátételnek van egy olyan anyagi vonzata is, ami nem mérhető összegben, azaz nem számszerűsíthető, de általában a felek megegyeznek. Nekem a 11 évet senki nem tudja visszacsinálni, hogy a kínzásoktól, a rémálmoktól megszabaduljak, vagy hogy az elvesztett éveket visszakapjam. A jóvátételnek még nagyon fontos szempontja, hogy a bolíviai kormány egy nemzetközi emberi jogi szervezet előtt felel, hogy az ügyemben történt emberi jogsértéseket kivizsgálja és a bűnösöket (a megfelelő fokozatok szerint) megbüntesse.

A megváltozott élet

– Miben változott az életed a történtek miatt, milyen emberré tett?

– Aki ismer, az tudja, hogy optimista ember vagyok, és talán ez a szerencsém. Még ha rosszul is mennek a dolgaim, még ha szenvedek is belül, akkor is megkeresem azt a lehetőséget, amellyel ki tudok abból a helyzetből kerülni, és szerintem kitartó is vagyok. Ha nem találom azt a lehetőséget, tovább keresem. Nagyon sok munkát fektettem az ügyembe. Már az elején megtanultam, hogy az ügyvéd is egy ember, a maga hiányosságaival, lustaságával vagy sérülékenységével. Volt olyan ügyvéd, aki el akart adni, és volt olyan ügyvéd, aki kiszállt, mert megfenyegették a családját és a gyerekeit. Csak magamra és a nővéremre számíthattam. Megtanultam spanyolul, a helyi és a nemzetközi jogi eljárásokat, elkezdtük mi magunk írni a beadványainkat. Habár több mozdítható ügyvédem van, és tényleg sok segítséget, tudást is kaptam tőlük, csak saját magamban bízhattam egy ilyen politikai összeesküvés-szappanoperában, amiben belekeveredtem, és még mindig benne vagyok. Szóval megváltoztam, bizalmatlanabb lettem, de a munkamorálom is jobb lett. Jelenleg a nővéremmel másokon is segítünk, főleg külföldön bajba jutott magyarokon, mindenféle állami vagy alapítványi segítség nélkül, mert számunkra jó érzés, hogy felhasználhatjuk a felhalmozódott tudást a jó ügyek érdekében.

A kirakatperekről

– Hogyan látod, ítéled meg a hasonló, romániai kirakat pereket? Mit tehetnek azok, akik ártatlanul hasonló helyzetbe kerültek. Gondolok például Beke István és Szőcs Zoltán, illetve Markó Attila ügyére…

– Figyelemmel kísérem az erdélyi eseményeket. A Beke–Szőcs-ügy kirobbanásakor megkérdezte a véleményemet egy-két jogász, illetve erdélyi magyar szervezet vezetője. Akkor elmondtam, hogy szerintem ebben az ügyben miként kellene eljárni. Ahogy azt is, hogy csak hosszú távon lehet pozitív eredménye. Azt kell, hogy mondjam, ha akkor lett volna egy olyan erdélyi jogvédő szervezet, amelyik ismeri a nemzetközi mechanizmusokat, akkor Bekéék is jóval szerencsésebb helyzettel néznének szembe. Úgy gondolom, a későbbiekben, ha megfelelő utakat járnak be, még eljuthatnak a kárpótlás szakaszáig. Ennél bonyolultabb Markó Attila ügye, hiszen az színtiszta politikai ügy. Személyes tapasztalatom szerint ő egy jóindulatú ember, de különböző politikai háttéralkuk áldozatává vált, amit nem mer kimondani senki. Nagyon sajnálom, hogy menekülnie kellett, és nem folytathatja a munkáját. Az ő ügye is azért tudott – úgymond – elharapódzni, mert a jelenlegi erdélyi magyar jogvédő szervezetek inkompetensek, a román és magyar adólejek és -forintok szétosztásán kívül csak a legminimálisabb munkát végzik el, hogy úgymond elszámoljanak. Pedig Erdélyben a kisebbségi magyarság fennmaradását a különböző nemzetközi politikai és jogi mechanizmusok biztosítják. Ezt névlegesen művelik is, csak éppen elfelejtették szakértelemmel, illetve a kisemberek valós emberi jogi helyzeteivel összekapcsolni.

Tóásó listája

– Hogy kerültél Sepsiszentgyörgyre, milyen terveid vannak a jövőre nézve annak reményében, hogy jelentős kártérítést kaphatsz?

– Magánéleti okok miatt kerültem Sepsiszentgyörgyre. Jelenleg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem helyi kihelyezett tagozatán, agrármérnöki szakon tanulok, és programozást tanítok egy tatabányai iskolában. Egyelőre a kártérítésért sokat kell dolgozni, és ebbe fektetem az energiám nagy részét is. Perszem, vannak elképzeléseim, hogy miket csinálok, de amikor majd a kérdés kopogtat az ajtómon, hogy mit csinálok a kártérítéssel, akkor eldöntöm. Mindenképpen folytatom a börtönévek alatt megálmodott bakancslistámat is.

– Mi szerepel még azon a listán?

– Ami már megtörtént, hogy Diplomata sütit ehettem Pepsivel, ültettem fát, de szeretnék lehajózni a Dunán, polipdarabkákat sütni olívaolajban az Adrián, és hasonló hétköznapi dolgokat csinálni.

– Vannak olyan ügyek és perek, amelyeknek meg sem kellett volna születniük. Ezek puszta léte a demokráciát és a jogállamiságot ássa alá, sőt – megkockáztatom – teszi kérdésessé. Ezekben az ügyekben természetesen mindig utólag derül fény az igazságra, azonban ugyanilyen mértékben mindig emberek sérülnek – sokszor végérvényesen. Nyilván egyik ilyen ügy a Tóásó Elődé, ahol kezdettől fogva tudtuk, hogy politikai indíttatású, alaptalan vádakra épül, és megfélemlítés céljából kreálták. Az a tény, hogy most már a bolíviai ügyészség is visszavonta a vádakat, és a bíróság megsemmisítette a teljes eljárást, természetesen igazságtételnek számít. De a jogi vonzatán túl ott maradnak emberek, akik ártatlanul töltöttek éveket a börtönben, és akiknek ezeket az éveket már senki nem adhatja vissza, bármilyen kártérítést is állapítanának meg.

– Na de ez az ügy Evo Morales Bolíviájában történt, nem európai uniós tagállamban, magát demokratikus jogállamnak nevező Romániában…

– Egy példával érzékeltetem az itteni állapotokat: nemrég az Alkotmánybíróság kimondta, hogy büntetőperekben nem használhatók fel a titkosszolgálat által nemzetbiztonsági okból végzett lehallgatások. Ennek tükrében feltevődik a kérdés, hogy akkor a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Horváth Anna ügye egyáltalán hogyan keletkezhetett? Emberi mivoltunkból fakad, hogy örvendünk, ha legalább utólag győz az igazság, de ahogy Tóásó Elődnek, úgy Horváth Annának sem adja vissza senki azokat az éveket, amelyeket ártatlanul börtönben vagy meghurcolásban töltöttek. Ugyanez az érzésem a Beke–Szőcs-féle ál-terrorper kapcsán is.

– És ha a saját pereire gondol?

– Ugyanez a kérdés tevődik fel. A romániai kártérítési bizottság ellen négy korrupciós per indult, ebből kettő már legfelsőbb bírósági döntéssel, jogerősen felmentéssel zárult. Bár még korai lenne optimistán várni a következő kettő végét – mert ugye Romániában minden megtörténhet, és annak az ellenkezője is –, a folyamat iránya beszédes: nincs büntetőjogi felelőssége a kártérítési bizottság tagjainak a kárpótlások összegének szakmai megállapításában. Csak közben nyilván telnek az évek, a bizottsági tagok zöme hónapokat ült előzetes letartóztatásban (mert ugye ez is divatos volt pár évvel ezelőtt), hogy aztán utólag, hosszú évekkel később, jogerősen kimondassék ártatlanságuk. Ezeket az éveket sem fogja senki visszaadni. És ha jogi értelemben évek múltán végül fény derül is az igazságra, ott maradnak az emberi kérdések. Az elveszett évek mellett főleg az, hogy miféle igazságszolgáltatás és miféle jogállam az, ahol „belefér” az ilyen alapvető hiba. Az igazi jogállam és a jó igazságszolgáltatás az, amelyik megtalálja és felelősségre vonja a törvényszegőket, de nem engedi meg, hogy a jogtól eltérő megfontolásokból ártatlanokat hurcoljon meg. Ezt a „luxust” megengedhette magának a kommunista-szekus diktatúra, amiről ma azt állítjuk, hogy harminc éve legyőztük.

Markó Attila (képünkön) évek óta Magyarországon él, jelenleg két per van ellene folyamatban. 2014-ben az egyházi restitúciós bizottság tagjaként, két társával együtt jogerősen 3 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét visszaszolgáltatta az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Az ítélet erős tiltakozási hullámot váltott ki belföldön és külföldön egyaránt. 2018-ban öt év letöltendő börtönre ítélte a bukaresti táblabíróság, mert bűnösnek találta abban a vádpontban, miszerint a kártérítési bizottság tagjaként, a kommunista diktatúra által államosított ingatlanok után fizetendő jóvátételi összegek megállapítása során visszaéléseket követett el. Markó vitatta az ítélet jogszerűségét, és Magyarországra menekült. Őt is megkérdeztük a Tóásó-ügyről, illetve arról, hogy milyenek a saját kilátásai.