Nem szabad tovább tűrni!

Jogtalanul kisajátította az Úz völgyében található I. és II. világháborús magyar haditemetőt, és engedély nélkül átformálta annak arculatát a Bákó megyei Dormánfalva (Dărmăneşti) önkormányzata. A történtekről, azok hátteréről, a kialakult helyzetről és annak lehetséges következményeiről az alábbi összeállításunkban számolunk be.

A közvélemény Jakab Kevend Istvántól, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület elnökétől értesült arról, hogy az Úz völgyében fekvő magyar katonai sírkertben a dormánfalvi önkormányzat egy román kegyeleti hely kialakításába fogott. Az általuk kibocsátott meghívóból ugyanakkor az is kiderült, hogy katonai pompával történő felavatására és koszorúzásra május 17-én, pénteken kerül majd sor.

Az egyesületi elnök éberségének köszönhetően már április 28-án este futótűzként terjedt el az újabb magyarellenes lépés híre, mellyel a dormánfalvi önkormányzat nemcsak az érvényben lévő közigazgatási és műemlékvédelmi törvényt, valamint a hadisírokra vonatkozó magyar–román egyezményt szegte meg súlyosan, hanem kegyeletsértést, történelemhamisítást és sírgyalázást is elkövetett. A Románia területi felosztását szabályozó és a megyehatárokat kijelölő 1968/2-es törvény értelmében ugyanis a haditemető területe közigazgatásilag Hargita megyéhez, valamint Csíkszentmárton községhez tartozik, és ez utóbbi közvagyonának részét képezi. Ezt a tényt a 2010/299-es kormányhatározat is megerősítette, és térképeken rögzítették. Törvényellenes tehát Dormánfalva tanácsának 2019. 03. 29-én meghozott 29-es számú határozata, amely a haditemető területét a kisváros közvagyonába utalja. Erre viszont azért volt szükség, hogy pályázhassanak az itt kialakítandó román katonai emlékhely anyagi hátterének biztosítására, amit sikeresen meg is tettek.

Betonkeresztek nem létező román katonáknak

Az így megszerzett 200 ezer lej birtokában egy nagy és 52 kisebb betonkeresztet állítottak a két világháborúban elesett román hősök emlékére abban a sírkertben, amelyet a Monarchia létesített 1917-ben, amelyet a magyar állam, valamint magyar emberek adományaiból és közmunkájával újítottak fel több alkalommal, illetve tartanak rendben. Ahol az Úz völgyében 1916-ban elesett magyar, osztrák és német katonák földi maradványai nyugszanak, és amelyben egyetlen román katona sincsen eltemetve. Ráadásul a négy sorban frissen elhelyezett 52 kereszt mint­egy felét, a 10-es miskolci gyalog­ezred katonáinak sírjai fölé telepítették.

A felháborító hírek hallatán felkerestük az ügyben legilletékesebb személyt, a terület jogos birtokosának, Csíkszentmárton községnek polgármesterét, Gergely Andrást. Annál is inkább, hogy az elöljáró a szívén viseli a haditemető sorsát, és oszlopos tagja a gondozását és felújítását kezdeményező, illetve ellátó csoportnak. A vele folytatott beszélgetésünk során kiderült, hogy a román katonai emlékmű és keresztek létezésével április folyamán szembesültek, amikor temetőtakarítás végett a helyszínre látogattak. Az észleltek hatására és a területet kisajátító tanácshatározat birtokában levéllel fordult a dormánfalvi polgármesteri hivatalhoz, amelyben a törvénytelen tanácshatározat azonnali visszavonását és az eredeti állapot visszaállítását kérte. Válaszlevelében a másik fél azt állítja, hogy a munkálatokat a Kulturális és Nemzeti Önazonosság Minisztériumának jóváhagyásával és a Honvédelmi Minisztérium tervei alapján hajtották végre. Ez utóbbi hivatal kutatásaira hivatkozva, ugyanakkor azt is közli, hogy több, az I. és II. világháborúban elesett román katona van a szóban forgó sírkertben elhantolva. Végül idéz az Országos Kataszteri Hivatal Bákó megyei fiókjának átiratából, melyben az áll, hogy az Úz-völgyi katonai temető Dormánfalva területén található.

Ismét provokálnak bennünket

Gergely András szerint ezek az állítások nem felelnek meg a valóságnak, ezért jogorvoslatért fordult az illetékesekhez, köztük a törvényességet felügyelni hivatott Bákó megyei kormányhivatalhoz is, ahonnan azonban válaszra sem méltatták. Értesítette továbbá Hargita tanácsának elnökét, Borboly Csabát, aki a következőket írta a megkeresésünkre küldött válaszlevelében:

„Az ügy tisztázása érdekében már kéréssel fordultunk Bákó Megye Tanácsához és a dormánfalvi önkormányzathoz is, várjuk az igényelt dokumentumokat. Ugyanakkor mi is összegyűjtjük a dokumentumokat. A múlt év őszén elindítottuk az eljárást a határvita rendezésére. Sajnos, a prefektúra nem tette meg a szükséges lépése­ket az ügy kimozdítására, így ismét felszólítottuk erre. Mint minden ügyben, ebben is kérem a lakosság közreműködését, hogy minél több iratot összegyűjthessünk. Ebben a kérdésben is az összefogás és együttműködés a járható út, minden más csak akadályozza az ügy tisztázását és megoldását. Több éve napirenden van a kérdés, amelyre a hivatal a rendelkezésre álló eszközökkel igyekezett megoldást találni. Személy szerint sajnálom, hogy ilyen akadályok merülnek fel, amikor a régiók összefogásban kell és tudnak fejlődni. Nagyszabású tervünk, amely az Úz-völgyi út felújítását érinti, mindkét megye számára jelentős gazdasági, turisztikai, kulturális fejlődést hozna. A jelenlegi ügy pedig évekre leállíthatja ennek megvalósítását.”

„A történtek ismét bebizonyították, hogy Románia nem jogállam, hiszen ha az lenne, akkor ilyen jogsértések nem fordulhatnának elő. Mindez pedig része az évek óta folyó magyarellenes intézkedéssorozatnak, amelynek a jelképeink és felirataink üldözése, a Mikó-kollégium visszaállamosítása, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű oktatásának elsorvasztása, valamint Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzése is részét képezi. Ugyanakkor provokálni akarják a székely közösséget, hogy egy esetlegesen kikényszerített konfliktus kapcsán elmondhassák, mi összeférhetetlenek és erőszakosak vagyunk” – összegezte az üggyel kapcsolatos véleményét a község elöljárója.

Eltűntek a magyar katonák keresztjei

Csíkszentmártonból elindulva, az Úz völgye felé fordítottuk a kormánykereket, hogy a helyszínen tájékozódhassunk az eddig csak hírből hallottakról. Odaérve, már a temető bejáratánál belebotlottunk az irányunkba megnyilvánuló rosszindulat jelébe, hiszen betonnal torlaszolták el a kapu előtt húzódó sáncot és átereszt, ezzel megakadályozván, hogy az esővíz ott lefolyhasson. A hófehérre meszelt kerítés falának belső oldalán pedig Magyarország ellenes jelszavak fogadtak. A temetőkert tüzetes átvizsgálása során ugyanakkor megdöbbenve állapítottuk meg, hogy az elesett magyar katonáknak állított keresztekből 23 darabnak nyoma veszett. Már csak betonágyba öntött, jelenleg az égnek meredve, vagy elhajlítva árválkodó tartóvasaik árulkodnak egykori jelenlétükről.

Ott tartózkodásunk alatt Csíkszeredából is érkeztek sorstársak, akik nem sajnálták az időt, pénzt és fáradságot, hogy leellenőrizzék a világhálón keringő hírek igazságtartalmát. A haditemetőben pedig megrökönyödve tapasztalták, hogy a valóság még ezeknél is szomorúbb. Egyikük, Jancsó Loránd László kérdéseinkre válaszolván történelemhamisításként és birtoklási vágyból fakadó gyalázatként bélyegezte meg a történteket. Éppen ezért arra kérte a székelyeket, hogy a május 17-ére tervezett ünnepségen való tömeges jelenlétükkel fejezzék ki tiltakozásukat a román hatalom újabb magyarellenes ténykedése miatt. Ezt ugyanis szerinte már „nem szabad elkönyvelni”, mert amúgy is „túl sokat nyelünk”, és ha így folytatjuk, akkor menthetetlenül „elveszünk.”

Lapzárta előtt jutott tudomásunkra, hogy a szomorú és egyben felháborító tények hatására Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba szerda délben tanácskozásra hívta Csíkszentmártonba a civil szervezetek és egyházak képviselőit. Ennek célja a nemkívánatos folytatás megelőzése érdekében teendő lépések meghatározása és összehangolása volt. Az RMDSZ parlamenti csoportjának jelen lévő frakcióvezetője, Kóródi Attila megígérte, hogy minden lehetséges politikai eszközt be fognak vetni a haditemető eredeti állapotának visszaállítása, és az avató ünnepség megakadályozása érdekében. Winkler Gyula, az Európai Parlament RMDSZ színekben megválasztott képviselője ugyanakkor vállalta, hogy már holnaptól nemzetközi fórumok elé tárja a jogtalan intézkedések nyomán kialakult áldatlan helyzetet. A jelenlévők ugyanakkor elhatározták, amennyiben a felsoroltakkal az illetékeseket mégsem lehet jobb belátásra bírni, akkor május 17-én Úz-völgyi tiltakozásra buzdítják a székelységet és erdélyi magyarságot. Ennek részleteit a napokban kidolgozzák, és szükség esetén nyilvánosságra hozzák.

A fejleményekről jövőbeni lapszámainkban folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.