Így van, minden ország maga döntse el. Ukrajna is. Ne Oroszország döntsön, hogy mit akar Ukrajna, Moldova, Finnország, Svédország és a többiek.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ursula von der Leyen az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, az Ukrajnában zajló háború társadalmi és gazdasági következményeiről szóló vitán elmondta, az EU hat hónapon belül szeretné fokozatosan megszüntetni az oroszországi kőolajbehozatalt, az év végére pedig a finomított olajtermékek importját is.
Közölte, az EU gondoskodni fog arról, hogy az orosz olajat rendezett módon vonja ki az uniós piacról, és lehetővé tegye az alternatív szállítási útvonalak biztosítását. Az EU ezzel megnöveli az Oroszországra nehezedő nyomást, ugyanakkor csökkenti a járulékos károkat szerte a világon.
Az Európai Unió hatodik szankciós csomagja mások mellett olyan magas rangú katonatiszteket von az uniós megszorító intézkedések hatálya alá, akik háborús bűnöket követtek el Bucsában, vagy felelősek Mariupol ostromáért. Ez újabb fontos jelzést küld a Kreml indította háború minden elkövetőjének: „el fogjuk számoltatni őket” – mondta.
A megszorító intézkedések újabb csomagja továbbá a Sberbankot és két másik nagy bankot is kizárna a SWIFT néven ismert globális elektronikus fizetési rendszerből. Az intézkedés megszilárdítja az orosz pénzügyi szektor teljes elszigetelését a globális rendszerekből – emelte ki.
Az EU emellett három nagy orosz állami tulajdonú műsorszolgáltatónak tervezi megtiltani az uniós műsorszórást minden platformon, kábelen, műholdon, interneten és okostelefonos alkalmazásokon keresztül egyaránt – közölte az uniós bizottság elnöke.
„Ezeket a műsorszolgáltatókat a Kreml szócsöveiként azonosítottuk. Agresszíven felerősítik Vlagyimir Putyin orosz elnök hazugságait és propagandáját. Nem szabad többé lehetőséget adnunk nekik, hogy terjesszék a hazugságaikat” – fogalmazott.
Von der Leyen közölte továbbá, mivel Moszkva európai uniós könyvelőkre és tanácsadókra támaszkodik, az EU megtiltja az ilyen szolgáltatások nyújtását az orosz cégek számára.
„Putyin le akarta törölni Ukrajnát a térképről, de ez nem fog neki sikerülni. Azt akarjuk, hogy Ukrajna megnyerje a háborút. Putyinnak pedig nagy árat kell fizetnie a brutális ukrajnai agresszióért” – fogalmazott.
Az uniós bizottság elnöke beszélt arról is, hogy az EU hozzá kíván járulni Ukrajna sikeréhez a háború után is. Az újjáépítést biztosító rövid távú gazdasági támogatásról szóló makroszintű pénzügyi támogatási csomag, valamint az ukrán költségvetés közvetlen támogatása által. Közölte, az EU megkezdte egy nagyívű helyreállítási csomag kidolgozását a beruházások ösztönzése, és a szükséges reformok meghozatala érdekében is. E csomagnak foglalkoznia kell az ukrán gazdaság gyengeségeivel, és le kell fektetnie a fenntartható, hosszú távú növekedés alapjait – mondta. Mindez „kikövezi az utat” Ukrajna jövője előtt az Európai Unió felé – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter sürgette szerdán Ukrajna európai uniós partnereit, hogy mihamarabb vessenek ki embargót az orosz energiahordozókra, és úgy vélte, hogy akik ellenzik ezeket a lépéseket, valójában cinkossá válnak Oroszország ukrajnai bűneiben.
Erről a tárcavezető a Jevropejszka Pravda hírportál szerint egy tévéműsorban beszélt, kommentálva az EU-ban folyó vitákat a hatodik szankciócsomagról, amelynek alapját az olajembargónak kellene képeznie.
„Most egy abszurd helyzetet figyelhetünk meg: az EU egyik kezével támogatja Ukrajnát, pénzügyi segítséget nyújt, különféle szankciókat vezet be Oroszországgal szemben, erőforrásokat mozgósít Ukrajna fegyverellátására, ugyanakkor továbbra is fizet Oroszországnak a gázért és az olajért, táplálva ezáltal az orosz hadigépezetet. Amíg Oroszország továbbra is eurómilliárdokat kap az uniótól, nem tudjuk összetörni a hadigépezetét” – hangsúlyozta Kuleba. Üdvözölte egyúttal az olajembargóról folyó egyeztetések folytatódását.
„Annak persze nem örülünk, hogy 6-8 hónapot csúszik az embargó bevezetése, de a semminél ez is jobb. Egy dolgot szeretnék világosan elmondani: ha Európában bármely ország továbbra is ellenzi az orosz olajra vonatkozó embargót, akkor minden okunk megvan arra, hogy azt mondjuk: ez az ország cinkos az Oroszország által Ukrajna területén elkövetett bűncselekményekben. A nevükön kell nevezni a dolgokat, és kimondani az igazságot. Bármilyen érvük is legyen, ha az olajembargó ellen szólnak, az azt jelenti, hogy Oroszország oldalán játszanak, és osztoznak a felelősségben mindazért, amit (Oroszország) Ukrajnában tesz” – hangoztatta a miniszter.
(MTI)
Így van, minden ország maga döntse el. Ukrajna is. Ne Oroszország döntsön, hogy mit akar Ukrajna, Moldova, Finnország, Svédország és a többiek.
Ez már a 6.szankciós csomag ,amivel előrukkolnak aztán az eredménye eddig az,hogy az EU -s országok szívják meg a legjobban.Aztán jönnek az egyre hülyébb ötletekkel ,hogyan spóroljon a nép ,ne zuhanyozz ,törölközz,ne
mossad,szelőztessed a ruháidat ,nappal max. 18C°,este,éjjel 13-15 stb.Ceausescu most nagyokst csettintene,licence pénzt kérne.Ahogy a liba bejelentette ma ,azonnal 2 % -kal nőtt a kőolaj ára.A nyugati jólétet
megszokó emberek meddig fogják még tűrni ,hogy bolondot csináljanak belőlük?Mert mi már megszoktuk ,tudjuk mi volt,mindig csak azt mondtuk ,csak rosszabb ne legyen…a nyugatiak csak ámultak -bámultak,hogy bírjátok?Most megtudják ők is.Sodródni fognak az árral,de az biztos ,hogy ez az EU
a vég kezdete.
A háborúnak áldozatai is vannak. Az elvek mellett kiállásnak is. Inkább fázom és ritkábban mosom a ruhát (amire javasolom a merino cuccokat, mely nem olcsó, de hosszú távon nagyon is megéri), csak az orosznak ne legyen pénze fegyverre.
valodi orvos…
Éppen az oxigént zárja el a betegtől.
Ez olyan mint a nyuszikás viccben…ezek(a
Leyden félék) előszőr lőnek ,azután kérdeznek.Persze nekik nem fog fájni!Mindennapos friss frizura ,új öltözet,biztonság,meleg ha hideg van ,hűvös ha meleg van ,fínom ,válogatott ételek ….egyszóval gondtalan élet.Könnyű teli gyomorral filozófálni ,észt osztani!Ti ‘ csináljátok’ a piszkos politikátokat ,mi szívjuk.Mi a célotok?Kiírtani a világ legalább 1/3-dát vagy ha leget a felét.Jó úton jártok ,mert ott van már Afrikában az éhinség,majd jönnek/özönlenek ide,kikapják a tányérotokból a drága tengeri herkentyűket.
Térjetek már észhez ,mert késő lesz!Értsétek meg,ti sem vagytok halhatatlanok!
Minden ország, maga döntse el, hogy mit akar. Ukrajna ”fényes” jövője nehogy Európa temetője legyen. Hihetetlen, hogy az EU ennyire a saját érdekei ellen cselekedjen.