A kantai minorita rendház története

A kantai minorita rendház felújítása megkoronázásaként egy, az épület újjászületésének történetét, illetve az ingatlannal kapcsolatos visszaemlékezéseket magába foglaló könyv is megjelent.

A kézdivásárhelyi minorita rendház címet viselő keménykötésű, albumszerű kiadvány Bartos Lóránt, lapunk munkatársa és Iochom István, a Háromszék napilap nyugalmazott tudósítója munkáját dicséri. Az épület születésének története mellett az olvasók végigkövethetik az évszázadok során történt átalakulását is. A rendkívül értékes, nyomtatásban még meg nem jelent, a Székely Nemzeti Múzeum, Dimény Attila, a helyi múzeum igazgatója, Beke Ernő, a Gyűjtemények Háza vezetője által a szerkesztők rendelkezésére bocsátott, illetve magántulajdonban levő képanyag mellett a kiadvány értékét visszaemlékezések növelik.

Néhai Vikol Erzsike néni múltidézését férfiember sem tudja könnyek nélkül elolvasni. Az olvasók egyebek mellett megtudhatják, miként lett Esztelneket követően Nagy Mózes „kedvence” Kézdivásárhely, Mocsáry Béla nyugalmazott mérnök a földrengés és a tűzvész pusztításáról mesél, és ifjú Vikol Kálmán is visszatekint a múltba. Domokos Kinga és Hável Sándor építőmérnökök, Beke Nándor restaurátor és Szőcs Gyula, a korszerűsítést végző cég vezérigazgatója a felújítás kihívásairól beszélnek, de Böjte Csaba testvér, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke is megszólal.

A szerkesztőket a Pro Press Egyesület által is támogatott kiadvány születésének miértjéről kérdeztük. „Első élményem, mint minden »idősebb« kézdivásárhelyinek az, hogy ott vettem magamhoz az elsőáldozás, majd később a bérmálás szentségét. Gyerek voltam, és mint olyat, megfogott az ódon épület qvadrumának lepusztult szépsége, az, hogy mi lehetett egykoron az ódon falak között. Telt az idő, felnőttem, a sajtóhoz kerültem. A római katolikus egyház, de ugyanakkor a városvezetés is szívügyének tartotta, hogy a hatalmas barokk épületegyüttest felújítsa, életet vigyen a falak közé. Ez kezdetben esélytelennek tűnt az anyagiak miatt, de mint az évek során kiderült, ha van mozgatórugó és működik egy hatalmas, már-már emberfölötti összefogás, minden elérhető,” fejtette ki Bartos Lóránt.

„Egy akkora méretű és olyan komplex épületről van szó, amit bár elődeink véres verítékkel felépítettek, mi túl törpék vagyunk, hogy megörökölhessük, gazdái lehessünk. Más idők járnak… Pedig a háromszéki oktatás bölcsőjéről van szó, amit Nagy Mózes fektetett le, neki és az ingatlannak köszönhetjük, hogy a polgárosodás útjára lépő vidék egy igen kemény bástyát kapott az egykori Kantafalván. Túlélt több földrengést, egy óriási tűzvészt, a komcsikat, kihívás elé állította az új nemzedéket” – vélekedik Iochom István.

Stoffán György író, újságíró, egyháztörténet-kutató méltatásában hangsúlyozza: „A kézdivásárhelyi múlt egyik sarkkövéről, a kantai minorita kolostorról jelent meg egy könyv, amelynek az Erdélyt szerető, Erdélyhez ragaszkodó magyar ember könyvespolcán ott kell lennie! (…) Mert a kolostor története mintegy keresztmetszete is egyben a székely sorsnak…” A könyv megvásárolható a Szentháromság- és a Boldog Özséb-plébánián, a református egyháznál és a Kézdivásárhely főterén levő Bandi Press lapárudában.