André Ferenc, a provokátor

Kedden este a Szimplában találkozhatott a még versre éhes nagyérdemű André Ferenc költő-slammerrel legújabb kötetének, a szótagadó-nak a bemutatója kapcsán.

André Ferenc jelenleg Kolozsváron él, a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztője, slammel, írja a doktori disszertációját, a pályakezdő versírók útját egyengeti, a kortárs irodalom jó ismerője – mutatta be a házigazda Kali Ágnes a vendéget, akivel – jó barátok lévén – kötetlen hangnemben csevegett versről és más hasznos és kevésbé hasznos emberi lomról. André költészetére kerestek minősítő jelzőt, de a költő saját bevallása szerint – az ő fejében nem különül el az urbánus, a tájköltészet, ő egyaránt élménynek és tapasztalatnak éli meg a forró traktornyom, a kicsi kavicsos út, a forró beton érzékelését. További kasztok sincsenek a fejében arról, hogy miből lehet inspirálódni, vagy mit szabad megírni és mit nem, viszont belső gondolatritmus billentyűzi a verssorokat. S teszi ezt addig, amíg a szorongást a kimondás ismétlésével le nem csiszolja, öniróniával meg nem alázza, ki nem csúfolja.
A kötet utolsó fejezete, amelynek Aki másnak verset ás a címe, szemlélteti, hogy az ihlető múzsának hány arca lehet: történetesen egy okostelefon prediktív szöveg­író funkciójával íródtak e ciklus versei, hol olyan mondatokat építve be az szövegekbe, amelyeket már leírt valahol a szerző, vagy, amelyeket soha nem használt volna magától: Holnap nem érek oda a világ végéhez. Kilépsz a fák között fájdalmat szakképző iskolába – íme, a kortárs irodalom tételmondatai. „Gyönyörű, hogy így kiszolgáltatja magát a szerző a szövegnek, és nem görcsöl attól, hogy az első kötetben minden pont a helyén legyen – értékelte a gesztust Kali Ágnes.
„Egy vers soha nem lesz kész, hadd totyogjon a szöveg a saját kicsi lábán” – tette ki a pontot André.