Elmélyült autodidakta

Fényképezőgépe mögül, melyet az utóbbi években mindig kezében láttunk, a mi fényképezőgépünk elé citáltuk azt az embert, aki munkájával minden szentgyörgyi eseményhez hozzátesz valamit. Néha csak egy hangulatot, amelyek a fotókon maradandóak lesznek, néha elhallgatott igazságokat vagy igazmondó részleteket egy-egy társadalmi–politikai ügy kapcsán, néha pedig annál is többet, életidőt, jó szándékot. Toró Attilát sokaknak nem kell bemutatni. Vagy mégis? Vele készült interjúnkat olvashatják, régi ismeretségünk folytán tegező formában.

– Tudjuk, hogy Te vagy a sepsiszentgyorgy.info kulturális portál mögött, amely a megyeszékhely minden kulturális eseményét beharangozza. Ezeknek nagy részén jelen is vagy, és fotóriportokban dokumentálod. Te hoztad létre az uz-volgye.ro négynyelvű portált, amely a csíkszentmártoni temető meggyalázásához kapcsolódó híreket közli. A Háromszéki Közösségi Alapítvány ügyeit online marketingesként és arculattervezőként, reklámgrafikusként évek óta támogatod, környezetvédőként pedig egyedül is képes vagy csatába indulni, de embereket is gyűjteni magad köré. Tulajdonképpen hogyan fér meg mindez egy kenyérkereső – informatikusi – foglalkozás mellett?

– Igyekszem úgy csinálni, hogy ne menjen a munkám rovására. Kevesebb ügyfelet vállalok, inkább helyieket. Dolgoztam külföldre is néhány évet, stockfotókat, infógrafikákat készítettem, de idővel a piac felhígult, már nem volt benne kihívás, anyagilag sem érte meg. De nem informatikus vagyok, hanem reklámgrafikával, arculattervezéssel és honlapkészítéssel foglalkozom (és most már a hozzá kapcsolódó online marketinggel), csak a kétezres évek elején még összeért ez a két dolog. Akkor kezdtem fotózni is, mert sokszor volt szükségem fotónyersanyagra a reklámokhoz, és egy idő után kényelmetlenné vált, hogy mindig mástól kérjek. Gondoltam, inkább megcsinálom én. Vettem egy digitális fényképezőgépet, aztán rövidesen beszippantott a Képvidék Alkotócsoport, azóta nincs nap, hogy ne kattintsak néhányat. De azokat a gépeket szeretem, ahol a keresőben látod a világot, nem egy képernyőn. Csak így érzem, hogy részese vagyok a pillanatnak, hogy benne vagyok a történésekben. Olykor túlságosan is, egyik Székely Vágtán az utolsó pillanatban sikerült elugranom a vágtató ló elől.

– Tulajdonképpen mivel indítottak a családból, akkor mi iránt érdeklődtél?

– Akkor az olvasás volt a nagy szenvedély, és a természettel is megvolt az élő kapcsolat, szinte minden vasárnap kirándultunk a családdal Sugásfürdő felé. Aztán a 2-es számú faipari líceumban végeztem asztalosként, azóta szeretem a fa illatát, a fát mindenféle formájában. Minden egyebet autodidakta módon tanultam, ami érdekelt, abba beleástam magam: az Úz völgye kapcsán annak a történelmébe, a portált pedig azért szerkesztettem, hogy a civilek oldaláról is láttassam az eseményeket, a politikusok ne sütögethessék ennek kapcsán a saját pecsenyéjüket. A természetvédelem kapcsán is utánaolvasok mindennek, de főleg annak, ami a közvetlen környezetünkben zajlik. Az utóbbi napokban nagy élményem, hogy felfedeztem a várostól egy kilométerre a gyepes nőszirom élőhelyét. Sajnos, nálunk a védett dolgok sem igazán védettek, annál több, hogy kapnak egy „monument al naturii” címkét, nem igazán történik, így inkább hallgatunk e ritkaságokról – mint a boldogasszony papucsáról is – nehogy oktalanok közprédaként kezeljék őket. Pedig akkor lenne mit fizetnie annak, aki felszánt egy nárciszmezőt vagy a kockás liliom élőhelyét (Kisborosnyóról kaptam legutóbb ilyen jelzést), vagy ölszámra szedi a zergeboglárt. Szomorú tények ezek, de nem kell ezért az Oltnak nekifutni, csak cselekedni.

– Mi jelent neked most kihívást?

– Sok tanulnivaló van mindennap, annyi újdonság van minden területen…