Előadás az orosz-ukrán háborúról

A diplomácia szerepe a háborúban címmel tartott az orosz-ukrán hadakozás fejleményeit, valamint összefüggéseit felvillantó előadást a téma szakértője, dr. Kiss Rajmund nagykövet, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) óraadója október 28-án, pénteken a sepsiszentgyörgyi Fidelitas Hotel konferenciatermében.

Az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskola Diplomáciai Műhelyvezetője többek között rámutatott, a fegyveressé fajult konfliktusok lezárásának egyetlen lehetséges módja a béketárgyalás. Ennek legfontosabb szempontja és egyben sikerének az alapfeltétele, hogy a lebonyolításával megbízott személyek a saját és a megbízó(ik) érdekeltsége helyett, kizárólag a nemzeti érdeket tartsák szem előtt és képviseljék. Ez viszont sajnos nem volt így sem Oroszország, sem Ukrajna esetében. Ugyanakkor mindkettő hazudik a háborúval kapcsolatban, és így próbálja a világ közvéleményét maguk mellé állítani. A tájékoztatásnak és félretájékoztatásnak ugyanis napjainkban minden téren meghatározó szerepe van, ezért az információs hadviselés már a fizikai értelemben vett háború kirobbanása előtt elindult a két ország között és ebben Ukrajna az első pillanattól nyerésre áll.

Békekötés azonban a közös érdekek felismerése és közös értékek fejlesztésének a szándéka nélkül sem valósulhat meg. Éppen ezért az orosz-ukrán háború földrajzi kiterjedésének és elmélyülésének a fokozódása azt bizonyítja, hogy ez az egyik, vagy másik, esetleg mindkét félből hiányzik. Hiszen nincsen még két olyan állam a világon, amely a történelmi hagyományoktól, a kulturális hasonlóságon keresztül a vegyes házasságokig és kettős állampolgárságig annyi szállal kötődne egymáshoz, mint orosz és az ukrán.

Mindezek ellenére háború folytatódik és szedi áldozatait, ami azért is érthetetlen, mert a kitörése után hetvenkét órával az érintettek már béketárgyalásokba kezdtek. Sőt, március 29-én Isztanbulban hozzávetőlegesen kilencven százalékos arányban meg is egyeztek egymással és ezt írásban rögzítették. Az ukránok például nemzetközi garanciák mellett elfogadták a NATO-semlegességre vonatkozó orosz követelést, de megállapodtak a nyelvtörvény hatályon kívül helyezéséről, sőt a Krím félsziget jövőjéről is. Hovatartozását egy 10-15 éven belül kiírandó, nemzetközi megfigyelők közreműködésével lebonyolítandó népszavazás lett volna hivatott eldönteni. Óhatatlanul feltevődik tehát a kérdés, hogy mi okozta a derűlátásra okot adó hozzáállás hirtelen megváltozását és azóta tartó elfajulását.

Egy háború lezárása az előadó megalapozott véleménye szerint borzasztó nehéz feladat volt és maradt. Egy harmadik, mindkét érintett által elfogadott fél közvetítése, valamint kompromisszumkészség nélkül pedig nem is lehetséges. De orosz-ukrán viszonylatban vajon melyik ország, vagy személyiség tudná ezt a szerepet sikeresen betölteni? Ráadásul egy olyan történelmi időszakban, amikor a nagyhatalmak túlnyomó többsége a béke megteremtése helyett a háború folytatását támogatja. Biztató jel viszont, hogy Ferencz pápa vállalkozott a béketárgyalások újraindítására a Vatikánban és az ajánlatát még nem utasították vissza, de a törökök is szóba jöhetnének.

Fotó: Solymosi Incze Enikő