Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elsőként Erdélyben

Elsőként Erdélyben Kultúra

A világ szeme elől eldugott, kis falut is be lehet kapcsolni a képzőművészet vérkeringésébe, és az ott született, ezáltal a nevét messze röpítő művek talán az enyészet útjáról is letéríthetik. Ezek a gondolatok a Művészek Atyhai Társasága tárlatának pénteki megnyitóján fogalmazódtak meg bennünk, miután beléptünk a fény és árnyék, hagyományos és modern, fa és fém harmóniáját sugárzó alkotásoknak otthont adó Erdélyi Művészeti Központba (EMŰK).

Berze Imre, Bocskay Vince, Kuti Botond, Kuti Dénes, Sánta Csaba, Vargha Mihály, Vinczeffy László – sorolta Vécsi Nagy Zoltán intézményvezető a kiállító művészek neveit. De nem feledkezett meg Siklódi Zsoltról sem, aki immár csak munkái által lehetett jelen, hiszen örökre eltávozott ebből az árnyékvilágból.
Megnyitó beszédében Vargha Fruzsina művészettörténész jó érzékkel ragadta meg mindazt, ami egyedi a közszemlére helyezett alkotásokban és azok létrehozóiban, de azt is, ami összekapcsolja őket. Ez utóbbit a Kós Károly által megfogalmazott transzilvanizmusban, vagyis „az elszakadt, leszakadt rétegek és régiók kulturális, spirituális és közösségi felemelkedését, újjászerveződését” célzó igyekezetben jelölte meg. Ennek fókuszálója Vinczeffy László festőművész, aki műhelyt teremtett szülőfalujában, és az itt formát öltő alkotásokból létrehozta a messze földről is látogatókat vonzó Kakasülő Galériát. Ennek kincseit Erdélyben elsőként Sepsiszentgyörgyön mutatták be.
Vinczeffy mellett, az erdélyi művészet nagy mesterének nevezte a társaság másik tagját, Kuti Dénest is, akinek „az alkotásai fotográfiaszerűen tárják elénk az élet rezdüléseit, sokszor jelentéktelennek, mindennaposnak mondható elemeit.” Közéjük tartozik továbbá a szakember által az erdélyi magyar szobrászat egyik kiemelkedő alakjaként meghatározott Bocskay Vince is, akinek az életművét, a most kiállított szobrokkal együtt a rá jellemző „őszinteség, derű és emberszeretet lengi át.” Vargha Mihályt és Sánta Csabát forma- és témaválasztáskor „a mítoszok, a meditáció, az elmélkedés, a gyökerek, a hősök és népművészet területén keresgélő” szobrászként határozta meg méltatójuk. A különbség közöttük, hogy míg Vargha a „fa melegségével él, addig Sánta Csaba bronzban kelti életre mindazt a misztikumot, amit a régiek, a hősök, a vallás, a mitológia nyújt. A lelkiségükhöz közel állnak ugyanakkor Kuti Botond „vonalai, ecsetkezelése és színvilága.” Ezek „nyerssége, a vonalak dinamizmusa megörökíti mindazt a világot, amelyben maguk a művek készülnek.”
A tavaly elhunyt Siklódi Zsolt, szobrász és grafikus művészetéről szólva Vargha Fruzsina rámutatott, „a kettőség rejtélye vonul végig rajta”, a műveiből „egyfajta meghasonlás árad.” Berze Imre szobrász életművéről pedig megállapította, hogy szintén a természet szépségei továbbéltetésének szándéka lengi be.
Végezetül a rendezvényt játékával még fennköltebbé varázsoló, Budapesten élő, de alsósófalvi születésű Páll Dénes fuvolaművésznek átadták a róla gyermekkorában, Kusztos Endre által titokban készített festményt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás