Mindennapi függőségeink

Dr. Zacher Gábor magyarországi toxikológus neve elég volt ahhoz, hogy zsúfolásig töltse hétfőn este a kézdivásárhelyi Vigadót, az előadó személyisége azonnal meg is ragadta a figyelmet, amit aztán a közel két és fél órás előadás alatt szókimondó, közvetlen stílusának és a saját életéből vett pél­dák­nak köszönhetően sikerült is megtartania.

Persze ehhez kellett a téma is: Hétköznapi boldog(talan)ságaink – a különféle függőségekről szóló előadáshoz minden hallgató tudott kapcsolódni. Zacher Gábor közérthető nyelvezettel, szarkasztikus humorral fűszerezve foglalta össze mindazokat a tudnivalókat, amelyeknek jelenleg birtokában van az orvostudomány, pszichológia, szociológia. Megjegyzendő, hogy a „kézenfekvő” függőségeken túl – cigaretta, alkohol, kávé, gyógyszer stb. – seregnyi további addikcióval kell ma már számolni, és ezek köre egyre bővül.

Lehetetlen egy újságcikk terjedelmében a teljes előadást átfogni, ezért csak kulcsgondolatokat emelhetünk ki, ezek egyike Zacher értelmezésében a „tükör”, azaz hogy képesek vagyunk-e valós önmagunkat látni, azzal szembenézni. Mindennek a kulcsa, hogy mennyire vagyunk tisztában önmagunkkal, hiszen csak akkor tudunk kisebb-nagyobb hibáinkon javítani, ha felismerjük azokat, és elindulhatunk a változás felé. Lényeges, hogy ezt súlyosabb esetekben nem kell segítség nélkül tennünk.
A függőségek kialakulási mechanizmusát az emléknyom-teóriával írják le: azaz átesünk valamin, ami nagyon jó érzéseket keltett bennünk, de ideális esetben érezzük a veszélyét is annak, ha ezt újra és újra át szeretnénk élni. Ezt a saját kontroll-mechanizmust kell megtanulni uralni, csakhogy erre többségünk csak a húszas évei végére lesz képes, akkorra „nő be a feje lágya”. „Ha én kívánok jó reggelt, akkor baj van”, vágott bele Zacher már az előadás kezdetén minden szülő rémálmába, vagyis ha a gyereke a toxikológián ébred, és érkezik a telefonhívás a kórházból – tinikkel gyakran előfordul, éppen a fentiek miatt.

Függőséget okoz a nikotin, koffein, alkohol, gyógyszerek, munkaalkoholizmus, vásárlás, szex, drogok, az orrcsepp, de még a sorozatok is, mégsem véletlen, hogy a szakember hosszasan beszélt az ezeknél újabb keletű, ám elképesztő mértékű közösségimédia-függőségről, amely főként a gyerekeket és fiatalokat érinti, de nem csak őket.

Kábítószert, alkoholt, cigarettát nem adunk a gyerek kezébe, ez természetes… és okostelefont? – tette fel a kérdést, utalva ebben is a szülők felelősségére, ahogyan minden más függőség esetében is a genetika mellett a szociális minták együttese befolyásol bennünket. Aggasztó, hogy a fiatalok kedvenc szabadidős tevékenységeinek ranglistáját kivétel nélkül a különféle „kütyük” vezetik: mobiltelefon, számítógép, tablet stb., aminek súlyos fizikai, lelki következményeiről egyaránt beszélt a szakember – a kép lesújtó.

Zacher nem rejtette véka alá saját függőségeit sem (pipázás, csoki, sorozatok), ám ezekkel vállaltan együtt lehet élni, lényeges megtalálni tehát a határt a tolerálható és a kóros között. Ehhez fel kell tennünk magunknak a következő kérdéseket: felismerjük-e a saját gondjainkat? Tudunk-e, akarunk-e változtatni? Felhívta a figyelmet arra is: kívül kell tudnunk maradni, objektívnek lenni, különben nem tudunk másnak segíteni, még arra rászoruló családtagoknak sem.