Moyses Márton életéről mesélt egykori barátja

Az idei, október 23-i baróti megemlékezések vendége volt az 1939-ben a Temes megyei Facsádon született, jelenleg Marosvásárhelyen élő Szokoly Elek, a rendszerváltáskor alakult Pro Európa Liga emberjogi szervezet alapító tagja, 1956 után maga is a „társadalmi rend elleni izgatás vádjával” elítélt politikai fogoly, Moyses Márton jó barátja.

A megemlékezések után Szokoly Elek a baróti városi művelődési ház kistermében Barátom, Moyses Márton címmel tartott visszaemlékező előadást, mely által az érdeklődök többet megtudhattak a baróti középiskola egykori diákjáról, Moyses Mártonról, aki 1956 novemberében nem kisebb dologra szánta el magát, mint arra, hogy a magyar forradalmárok segítségére siessen, ezért három társával megpróbált átszökni Magyarországra, azonban sikertelenül. Egy évre rá, 1960-ban, már elsőéves egyetemi hallgatóként tartóztatták le a kísérletért, két évet ült börtönben. Élete azonban szabadulása után sem változott jó irányba, a rendszer elleni tiltakozása jeléül 1970-ben, a Kommunista Párt brassói székháza előtt felgyújtotta magát. Nem sokkal később belehalt sérüléseibe.

Szokoly azt mondta, hogy 1956 mérföldkő volt mindkettejük életében. Moysest a szökési kísérlete után Barótról Marosvásárhelyre helyezték a Bolyai Farkas Kollégiumba, itt találkoztak és kezdődött barátságuk.

– Nekem, a legjobb barátjának sem említett soha egy szót az 1956-os kalandozásairól, de egy biztos: nem voltunk ártatlanok. Moyses Márton tüzes lelkű ember volt. Nem tartoztatta és nem türtőztette magát. Hogy hős volt-e vagy mártír? Elsősorban mártír volt, de azért hősies bátorság is kellett ahhoz, hogy például a rendszer elleni tiltakozás legfájdalmasabb módjait válassza. Ilyen volt az öngyilkossága is. Ő a tűzhalált választotta. Mártírsága mellett mindenképp figyelemre méltó volt hősiessége is, ám az utókor általában könnyen felhasználja az elődök hősiességét, olykor ki is sajátítja – mondta Szokoly.

„Moyses nem volt antikommunista” – jelentette ki, „mint ahogy én sem voltam az”. Szokoly úgy vélte, Moysest az akkor fennálló társadalmi rend igazságtalanságai, a sztálinista terror bőszítették fel, amik ellen, mint minden más igazságérzettel megáldott ember, írni, szólni, cselekedni próbált.

– Volt benne egy jó adag elszántság is. Szerette az igazságot. Nehéz élete volt már letartóztatása előtt is, szegénységgel kellett küzdenie. A társadalom peremén élő, lázongó embernek jellemezhetném, aki, nemhogy kerülte volna, inkább kereste a bajt. Miután a Bolyai Kollégiumba került, osztályfőnöke, Leopold Irén meg is jósolta neki: Moyses, magának rossz éve lesz – idézte fel az előadó.

Szokoly lebontotta azt a tévhitet, miszerint börtönbüntetése után Moysesnek kényszerlakhelyéül jelölték volna ki Nagyajtát, mint azt valaki a hallgatóságból megjegyezte. „Én 1963-ban szabadultam, bárhova utazhattam utána, ahogy ő is utazhatott volna” – jegyezte meg.

Elmondta azt is, hogy börtönből való szabadulásuk után soha sem kereste barátját, nem is tudott róla semmit, amiért lelkiismeret-furdalása van a mai napig, hiszen lehet, le tudta volna beszélni az öngyilkosság gondolatáról. „De, amikor kell, nem tudunk soha elég okosak lenni, csak utólag” – vallotta be.

Végül azt mondta, az vesse az első követ Moyses Mártonra, aki jobban helytállt volna azokban az időkben, amikor a fizikai bántalmazások mellett a mérhetetlen lelki terrorral is szembe kellett nézniük az embereknek.

A volt politikai fogoly végül egy, a ma élőknek szóló üzenettel búcsúzott Baróton: „Szabadság idején nehéz ébernek lenni, ezért valamennyiüktől a kritikai szellemiséget várom el. Ne vegyük készpénznek azt, amit a politikai érdekek szánnak nekünk” – összegezte mondanivalóját Szokoly Elek.