Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Plágium miatt kizártak egy versenyzőt A Dal 2019 döntőjéből

Plágium miatt kizártak egy versenyzőt A Dal 2019 döntőjéből Kultúra

Beigazolódott a plágiumgyanú, emiatt Petruskát kizárták A Dal 2019 döntőjéből, helyette Oláh Gergő szerepel a legjobb nyolc versenyző között a műsor szombati fináléjában – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája hétfőn az MTI-t.

A szakértői vélemény szerint Petruska idei versenydala, a Help Me Out of Here hangneme, tempója, hangszerelése, harmóniastruktúrája, jellemző basszusmenete, dallamkezelése megegyezik a Vampire Weekend amerikai zenekar White Sky című szerzeményével, ezért A Dal 2019 szabályzata értelmében kizárták – tartalmazza a közlemény.

Az összegzés felidézi: A Dal második elődöntőjének végén bejelentették, hogy az egyik döntőbe jutott produkcióval kapcsolatban felmerült a plágiumgyanú. „Amint a műsor készítőinek tudomására jutott a vád, azonnal elkezdték kivizsgálni az esetet, de az adás végéig az idő rövidsége miatt nem érkezett meg a hivatalos szakmai és jogi állásfoglalás” – tartalmazza a közlemény.

A közlemény hangsúlyozza: mivel a készítők számára a verseny tisztasága és a szabályok betartása a legfontosabb, „ezért csak reménykedni lehetett abban, hogy a plágiummal kapcsolatos megkeresés nem más, mint egy rosszindulatú, sértett ember zavarkeltési szándékú manipulációja”. Hozzátették, hogy az elmúlt években felmerült már A Dalban egyes produkciók kapcsán, hogy plagizáltak, de eddig egy olyan eset sem volt, amely során egyértelműen bebizonyosodott volna a gyanú. A versenyzők minden évben aláírnak egy nyilatkozatot, amelynek az egyik pontja kifejezetten erre az esetre súlyos pénzügyi büntetést helyez kilátásba – írta a sajtóiroda.

Mint közölték, a „műsorkészítői csapat mindezek után mély megdöbbenéssel és sajnálattal olvasta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettesének és nemzetközi tekintélyű szakértőjének vasárnap érkezett szakmai állásfoglalását Petruska dalával kapcsolatban”.

Hirdetés
Hirdetés

Fekete Gyula álláspontja szerint „a két dal hangneme, tempója, hangszerelése, harmóniastruktúrája, jellemző basszusmenete, dallamkezelése megegyező, ugyanaz”. A Vampire Weekend-dalnak a nagyon karakterisztikus refrénje is visszaköszön a Petruska-dalban, amitől az egész Help Me Out of Here dal karaktere és hangulata megegyezik a White Sky-éval. Tudva, hogy sok sláger ugyanabból a limitált eszköztárból építkezik, sok szám hasonlít egymásra, mégis esetünkben a Petruska-dal fent említett paraméterei túl nagy számban megegyeznek a Vampire Weekend-dallal, ezért a Help Me Out of Here című dal plágiumnak minősíthető – olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint a szakmai állásfoglalás egyértelműen fogalmaz, így a műsor készítőinek A Dal 2019 szabályzata értelmében azonnal ki kellett zárniuk Petruskát a további versenyből. Az élő műsorban elhangzottak értelmében a döntő nyolcadik versenyzője az elődöntőkben a zsűritől és a közönségtől legtöbb pontot kapott versenyző, Oláh Gergő lesz.

A közlemény kitér arra is, hogy az MTVA illetékesei személyesen ismertették az érintettel a döntést és annak hátterét. Hozzáteszik: a verseny elején a produkciók által aláírt jogi nyilatkozat lehetőséget biztosítana az MTVA számára tetemes kötbér azonnali érvényesítésére Petruskával szemben, de a vállalat vezetése úgy döntött, hogy a kizárással az ügyet lezártnak tekinti és eltekint a kötbér megfizetésétől.

A Dal 2019 fináléjában, szombat este 19 óra 30 perctől mindezek után így Pápai Joci, Nagy Bogi, Szekér Gergő, a Fatal Error, Oláh Gergő, az Acoustic Planet, Vavra Bence és a The Middletonz küzd majd Az év dala címért a Duna Televízióban és a Duna Worldön.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás